Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.04.05.
Egy újabb, immár egymás után a harmadik választási győzelem esetén ugyanis a Fidesznek és Orbán Viktornak, ha akarnák, sem lenne más választásuk, mint hogy továbbmenjenek a 2010-ben, pontosabban 1998-ban megkezdett úton.
Nemcsak azért, mert a mára kialakított vezérelvű autokrácia olyan zsákutca, amelyben nem lehet visszafordulni, és nem is csak azért, mert Orbán Viktor alkatilag képtelen mindenféle konszolidációra, és egész politikai krédója az ellenségkeresésre és a harcra épül, hanem azért is, mert a külső és belső körülmények is egészen bizonyosan „a még keményebb kézzel” politikáját fogják diktálni.
Debreczeni József Arcmás című, Orbán Viktor politikai arcképét felrajzoló könyvében meséli el, hogy amikor 2002-ben, a választási vereség után beszélgetett Orbánnal, arra a kérdésére, hogy „nem volt-e túlzottan kemény és konfrontatív a kormányzat politikája”, a bukott kormányfő szó szerint ezt felelte: „Ennek pont az ellenkezőjét gondolom. Ha újrakezdhetném a négy évet (…) akkor sokkal keményebben irányítanám a kormányzat munkáját.” Én ezt kulcsmondatnak gondolom, mélyen bevésődött az emlékezetembe. 2002-ben ugyanis nem én voltam az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy a Fidesz bukását az akkoriban még jelentős közfelháborodást keltő korrupciós ügyek mellett egyre erőszakosabb hatalomgyakorlásuk, arroganciájuk, gátlástalanságuk, önhittségük okozta. A magam tétova, liberális módján azt tartottam volna kézenfekvőnek, hogy a bukás önkorrekcióra készteti Orbánt, s kompromisszumkészebb, sokkal inkább az együttműködésre építő politizálás felé orientálja a Fideszt. És azt is gondoltam, hogy ha így lesz, akkor a bukás ellenére hosszabb távon akár volna is esély Orbán álmának megvalósulására. A mérsékelt, jobboldali politika akár húsz évig is a hatalomban tarthatja őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.