ÚJ PANNONHALMI FŐAPÁT: "AZ EGYHÁZNAK NEM CSAK A SAJÁT TAGJAI IRÁNT VAN KÜLDETÉSE"

HVG ONLINE
Szerző: G. TÓTH ILDA
2018.04.01.

"Bizony nem az a helyzet, hogy a rendes emberek mind kint vannak, a gazemberek meg mind a börtönben" - vallja Hortobágyi T. Cirill, aki évek óta bejár a baracskai rabokhoz misézni, beszélgetni. Az új pannonhalmi főapátot a múlt heti benedikálása alkalmából névre szóló borral lepték meg a szerzetestársai. Várszegi Asztrik utódja arról is mesél az interjúban, hogy támogatja-e a cölibátust, illetve mit gondol Ferenc pápáról. A HVG Portré rovatában készült beszélgetés hosszabb változatában Ízelítőt kapunk a szerzeteshumorból is.

„Nagyon zárt közegben, egy Eger melletti kis faluban, Makláron nőttem fel, és természetszerető gyermek lévén eredetileg állatorvos akartam lenni. Az ottani mezőgazdasági kultúrában nagy tekintélye volt annak, aki állatokat tudott gyógyítani” – idézi fel ifjúkorát az 59 éves szerzetes, akit a múlt héten avattak Várszegi Asztrik utódjává Pannonhalmán. Édesapja ácsmesterként dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt, de a család nagyrészt kertészkedésből élt. Fiuk a gimnáziumot már a pannonhalmi bencések között végezte, és érettségi után azonnal magára öltötte a szerzetesi ruhát. „Elvarázsolt a középkori monostorépület a természetközeliségével és mégis rendkívül gazdag kultúrájával. Egy idő után egyszerűen azt gondoltam: szeretném ugyanazt csinálni, amit a tanáraim.” Teológiát tanult a helyi Szent Gellért Hittudományi Főiskolán, majd az ELTE-n elvégezte a biológia–földrajz szakot. 1991-től a szerzetesrend perjele, 1993-től pedig a főapát gazdasági helyettese is volt. A Közgázon, posztgraduális képzésen vezetésszervezést tanult. Ő indította el a monostorban az Apátsági termékcsalád programot: régi receptúrákat kutatott fel, és ma már több gyógynövénylikőr, borecetek, pannonhalmi levendulás kozmetikumok viselik a szerzetesek márkajelét. Felügyelte az apátsági épületegyüttes felújítását is, nagy szerepe volt például abban, hogy a gótikus bazilika kortárs minimalista stíluselemekkel újult meg.

Szabadidejében régi bencés anekdotákat gyűjt, és lelkes résztvevője a különböző zarándoklatoknak. „A gimnázium vívótanára szólított meg többünket, szerzeteseket, hogy jó lenne, ha elkezdenénk futni” – emlékszik vissza, hogyan jutott odáig, hogy beáll az évente egyszer a bakonybéli perjelségtől Pannonhalmáig futó szerzetesek közé is. „Valójában csak váltóként, egy-egy rövidebb távot vállalok az 50 kilométeres Barátok útjából, ahogyan a társaim többsége is”...

ITT OLVASHATÓ