Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.04.21.
Sopánkodnak rajta, hogy az április 8-ai országgyűlési választásokon Orbán Viktorra szavazó vidékieket „buta parasztnak” és „birka népnek” szidják némelyek. Ez valószínűleg legenda, én nem találkoztam a magyarországi közéletnek és újságírásnak egyetlen jelentékenyebb alakjával se, aki ilyesmit mondott volna. Nem is lenne helyes. A dolog arra vezethető vissza, hogy „a város” és „a vidék” ellentéte évezredes adottság, Párizs és a „mélyfrancia” falu (la France profonde) romantikus kontrasztja az európai politika klasszikus közhelye évszázadok óta, s a magyar múltja is igen régi. A falu és a kisváros konzervatívabb érzésű és világlátású, mint a metropolis – ami természetes –, tavaly „a vörös Bécs” is eléggé magára maradt a jobboldalivá lett Ausztriával szemben. Ámde a konzervatív érzület mellett is szólnak súlyos érvek, lenézésre – ha van – semmi ok. A világ mai képe eléggé rémületes, igazán érthető, ha valaki ki akar maradni a modernség jelenlegi változatából, s kapaszkodik valóságos vagy koholt gyökereibe.
Ezt gyorsan tisztázni akartam.
S rátérhetünk a választások előrelátható – és többünk által előre is látott – eredményének olyan elemzésére, amelyből most kihagyjuk, amennyire lehet, a választások gépészeti fölbecsülését a magyar politika (sokpárti) beállítottságához, „szerkezetéhez” nem illeszkedő, ezért unfair (kétpárti) választási rendszertől az egyoldalú médiarendszerig és a régóta példátlan manipulációig.
A politikai küzdelmek középpontjában osztálykérdések és biopolitikai kérdések szoktak állni. Az osztálykérdésnek – pillanatnyilag ez az újraelosztás: jövedelmi, mobilitási (ezen belül oktatási, nemzedéki, „népmozgalmi”, azaz elvándorlási), lakhatási, foglalkoztatási, társadalombiztosítási, segélyezési stb. problémák tömkelege – az újkorban szokásos megvitatása elmaradt, egyrészt azért, mert „az alsóbb néposztályok” szervezetlenek (a szakszervezetek haldokolnak), és politikai-ideológiai képviseletük sincsen; másrészt azért, mert a választási harc vitatémáit a hatalmi, világnézeti és médiafölényben lévő Orbán miniszterelnök és apparátusa határozta meg.
Senkinek nem volt ereje hozzá, hogy ezt megváltoztassa. Az osztálykérdésnek, azaz most: az egyenlőség, vagyis az állami újraelosztás és a gazdaságba való szociális indítékú állami beavatkozás kérdésének, az adó- és munkajognak a hánytorgatása nem került sorra.
A biopolitikai kérdések közül se volt szó mindegyikről. A társadalmi nemek közötti egyenlőség ellen voltak brutális jobboldali célzások a választási kampány alatt, de súlyuk csekély, inkább csak a konzervatív attitűdök megszilárdítását szolgálták (mint a képzeletbeli „dzsenderőrület” elleni őszintétlen kirohanások is). Beleillett az egyenlőségellenes (antiegalitárius) támadás általános dinamikájába.
Az egyetlen középpontban álló valódi kérdés az etnikai-faji probléma volt, mindenekelőtt a közel-keleti, közép-ázsiai és afrikai menedékkérők fenyegetőnek érzett árnyéka (a „migránsprobléma”), és kisebb mértékben ugyan, de a cigánykérdés is.
Ez volt A KÉRDÉS...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.