RESET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.04.14.

Vasárnap éjszaka rám zuhant a mázsás, szörnyű mennybolt. Miután leküzdöttem az aktuális infarktust, levegőt kellett venni, hogy akkor most mi van, amikor egy fejszesuhanás után a Föld sötét oldalán találja magát Isten árva porontya. Voltaképp egy szempillantás alatt végződött el bennem a gyászmunka, sőt, nem is végződött, hanem kavargott egy masszaként a tagadás, harag, alkudozás meg a depresszió, csak a feloldó elfogadás nem jött el sem a hajnallal, sem pedig azóta.

Permanens gyászmunkába kerültem tehát, amelyből vagy ki akar kecmeregni az ember, vagy nem. Ül bambán a klaviatúra és a monitor előtt, mindenféle zenéket csal elő a gépből, szíja a cigarettáját, szopja a keserű kávét, hallgatja, ahogy a ház szuszog. Olyféle dolog ez, mint a híd vagy az ötvenedik emelet peremén állni, és azon tűnődni, hulljon-e az organizmus a megszépítő messzeségbe. Tíz cigi és húsz kávé után rendre arra jut a lélek, hogy kiterítenek úgyis, megvonja tehát a vállát, és azt mondja magában, legyen tehát móka és kacagás.

Hogyan? Merül fel aztán elsőként a kérdés, aztán rájön a halandó, mivelhogy az ember is gép, és a gép is ember bizonyos értelemben, reseteljünk tehát, hogy visszanyerjük a kívánatos harcikutya állapotot. Nézegettem a hardvert, a nagy hasát, a kajla füleit, és a közepén láttam egy süllyesztett gombot. Ezt mások köldöknek nevezik, de én tudom, hogy azzal indíthatom újra a programot. Megnyomtam, de semmi nem történt, rá kellett jönnöm tehát, hogy a szingularitás csak édes álom.

Nem is úgy fagytam le tehát, mint az NVI gépe, hanem éppen attól. És közel egy hetes szöszmögés, sóhajtozás után arra is rá kellett jönni, értelme sem lenne visszatérni a csatakos kályhához, mert a helyzet alapvetően más. Megjelent a lista, amely, ha eddig csak mondogatta az ember, hogy ez egy fasiszta csőcselék, most kézzelfogható bizonyságot is kapott reá. Amint mód nyílt, föliratkoztam. Ha arra jut a helyzet, a csillagomat is elkérem, vagy a szakadt hegedűmet, és a lebarnult bőrömet. Fölösleges a reset, más ez az ország, mint akár egy hete is.

Olyan szarral terhes rónaság. Például G. Fodor, aki alig látszik ki a Führer seggéből, odáig jutott, hogy olyan orgánumok, mint az Index, a HVG meg a 444 veszítettek az ominózus vasárnapon, ezek után tehát ne legyenek. Nincs itt szükség semmire tehát rajtuk kívül, s valljuk meg, ez azért más szint, új lépcsőfok. S ha valami, hát ez az egy indokolja, hogy ne az egy héttel ezelőtti állapothoz térjek meg az átmeneti bambaság után, mert nem kell itt már lacafacázni, jobb az egyenes beszéd.

Ettől a késztetéstől vezérelve szívesen veszem át egy elégedetlen polgártárs definícióját, aki nagyon találóan „félanalfabéta takonygecik”-ként írta le az újra regnáló hatalmat meg a csókosait, és bemegy neki a piros pont. Tömör, találó, elmegy eposzi jelzőként is, benne rejtezik korunk eszenciája, magam sem mondhattam volna szebben, és nem is fogom. Nem vagyunk mi luxusfeleségek, akik közül az egyik fintorgó orral jelentette ki, hogy ő olyan helyről jön, ahol halkan beszélnek, és nem használnak csúnya szavakat. Föltehenők akkor neki a kérdést, hogy hát aranyom, szarni szoktál-e? Mint ahogyan Orbánról sem tudjuk, hogy egészen Isten lett-e már.

És most abba is belemegyek, hogy széthúzzam a mellemen az inget. Mert egyfolytában csesztetnek mindenféle kommentelők, hogy bujdokolva basztatom a rendszert, mert azt sem képesek fölfogni, hogy ez is a játék része. Bujkál a rosseb. Meg ordítanak is, hogy adjam az arcomat, ha már bírálok, mintha ettől hittelesebb lenne fikarcnyit is. Pedig tudom, hogy csak a nyilvántartáshoz kell, de kit érdekel már, nekem nincs mit veszítenem. Két képet mellékelek máma, a fölső kies hazánkat szimbolikázza, az alsó meg, amelyik rosszul van, nos, az vagyok én.

ITT OLVASHATÓ