PÁLYAÍV

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerzó: BÓCZ ENDRE
2018.03.29.

...Riválisa, Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-jelöltként televíziós vitájukon 2006-ban „leiskolázta” őt; alighanem ez a feledhetetlen élmény a forrása annak a gyűlöletnek, amit képtelen palástolni. A folytatás ismert. Ám amikor Gyurcsány a nevezetes „őszödi beszédben” maga ismételgette, hogy „hazudtunk” – szerintem –, ezzel nemcsak saját politikusi jövőjére mért rendkívül súlyos csapást, hanem politikai közösségére is; és ő nyitotta meg Orbán Viktor előtt a szinte korlátlan hatalom felé vezető utat. Orbántól még soha nem hallotta senki azt, hogy „tévedtem”. Ellenkezőleg: ismereteim szerint ő az egyetlen politikus, aki szemrebbenés nélkül képes volt azt mondani, hogy „soha nem hazudtam”. Azóta két ízben aratott a Fidesz fölényes – 2/3-os, alkotmányozásra is jogosító – választási győzelmet. Orbán Viktor nemcsak visszahódította tehát elveszített tisztségét, hanem pályája soha nem látott magasságokba ívelt fel. Ekkor azonban sem ő, sem ez a Fidesz nem volt már azonos korábbi önmagával, mert a hatalomvágy mellé mindkettőben rengeteg bosszúvágy és gyűlölet halmozódott fel. Megkezdődött a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER).

A miniszterelnök az állam- és jogrendszer olyan átalakítását tervezte, amely kizárja, hogy a 2002-ben elszenvedetthez hasonló sérelem érje. Pártja képviselőjelöltjeit egyenként és személyesen „káderezte”. A törvényhozásban előírt egyeztetési és egyéb kötelezettségek jól megszervezett megkerülésével („in fraudem legis”) „egyéni indítvány”-ként egyes képviselők nyújtották be a senkivel nem egyeztetett törvényjavaslatok tömegét, az Országgyűlés pedig kritikátlan törvénygyárrá vált. A NER első ciklusában évente nemegyszer kétszáznál több törvényt „alkottak” ezzel a statáriális módszerrel. Egy év sem kellett, és vezetésével alkotmányos puccsot követtek el. „Egyszer kell nyerni, de nagyon” – mondta egykor –, és ez most megtörtént! Így azután egyoldalúan egy bizottság művét szavazta meg „Magyarország alaptörvénye”címmel a kormánytöbbség 2011 áprilisában, majd zajos és gyermeteg (ld. „Az Alaptörvény asztala”) propagandától kísérve be is vezették. Hasonlóan, politikai egyeztetések nélkül készült egy olyan választójogi törvény is, amely alig leplezettebben szolgálja pártja uralmának végtelenítését, mintha abból az egyetlen mondatból állna, hogy „a szavazat csak akkor érvényes, ha minket támogat”.

A 2010–11. évek jelentették a bevezető időszakot. Akkor még a meglepetés erejével hatott pl. a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának elvétele. A hozzá kapcsolódó vigasztaló – de kevesek által komolyan vett – ígéretek megszegése már természetesnek tűnt, és gyorsan feledésbe is merült, akárcsak az, hogy a pénz nyomtalanul elfogyott (mintegy fele – állítólag – a tőzsdén veszett oda).

A választási kampányokban többnyire komoly szerepet kaptak nagy csinnadrattával kísért bűnügyek, mint pl. az, amelyik a mesebeli „nokiás doboz” köré épült, ám a tárgyaláson az MSZP‑s főpolgármester-helyettes ellen emelt vád látványosan „elolvadt”. Egy másikban a volt XI. kerületi MSZP-s polgármestert parádés kezdet után felmentették bűncselekmény hiánya címén.

Még 2010-ben született az a törvény is, amely a végkielégítés jogcímén kifizetett összegre 98 százalékos személyi jövedelemadót írt elő. Ezt az Alkotmánybíróság hatálytalanította. A gyors riposzt: nyegle tévényilatkozat, majd a parlament szinte postafordultával ismét meghozta ugyanazt a törvényt, és az Alkotmánybíróság hatáskörét is korlátozta, a testület létszámát meg bővítette, és az új álláshelyeket egyoldalúan összeválogatott emberekkel töltötték be, hogy ott a létszámarányok a „párt” szája íze szerint alakuljanak. Ezzel látványosan megkezdődött a jogállamiság garanciá­jául szolgáló „fékek és ellensúlyok” rendszerének felszámolása.

Személycserék – sokak szerint „politikai tisztogatások” – történtek az állami vállalatoknál és intézményeknél, az állami és önkormányzati hivatalokban, ami közalkalmazottak sokaságát érintette, Az elbocsátások jó részét azután a bíróságok törvénytelennek találták. Később kényszernyugdíjaztak bírósági és ügyészségi vezetőket is, akik közül – ugyancsak alkotmánybírósági döntés nyomán – többeket vissza kellett ugyan venni, de régi beosztásukat (mivel azt időközben már betöltötték) nem kaphatták vissza [„a jogászok majd elvitatkoznak, oszt’ jónapot!”(© Orbán Viktor)].

Látványos – és nagy propagandával kísért – kampányt indult a Gyurcsány-kormányzás „elszámoltatása” címén és a 2006. őszi hatósági intézkedések kivizsgálására is. Ez világossá tette, hogy a kormányzat stratégiai célja Gyurcsány Ferenc bebörtönzése.

Az előbbi – noha a közismert sukorói King’s City project ügyében sikerült is két bűnbakot börtönbe juttatni – hegyek egeret szülő vajúdásának bizonyult. Egy epizód ígéretesnek látszott: a projekt bemutatásán szóba került, hogy a befektetők telekcsere révén szeretnék a szükséges területet megszerezni, és a jelen lévő Gyurcsány Ferenc megkérdezte a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (NVK.) vezérigazgatójától: ez törvényesen lehetséges‑e? – majd az igenlő válasz hallatán azt mondta: „akkor támogatom”. Abszurd jogértelmezéssel ugyan, de úgy tűnt: ez „hivatalos (miniszterelnöki) eljárás”-nak és „kormányfői döntésnek” minősíthető, és a hivatali visszaélés bűntette – legalább átmenetileg – Gyurcsány nyakába lesz varrható. A NVK letartóztatott volt vezérigazgatóját, mint állítja, ösztönözték is Gyurcsány Ferencet terhelő vallomásra. Ez nem volt törvényes, de távolról sem hihetetlen, a televízió pedig bemutathatta, amint a volt miniszterelnökkel és védőjével közölték a gyanúsítást. A vezérigazgató azonban nem állt kötélnek, ezért a Gyurcsány elleni nyomozást rövidesen meg is szüntették. A vezérigazgatót és az értékesítési igazgatót első fokon elítélték, a perorvoslati eljárás során a másodfokú bíróság felmentette, végül a Kúria elítélte. A stratégiai célt azonban ezzel nem sikerült elérni.

Ezt szolgálta volna Balsai Istvánnak a 2006. őszi események vizsgálatáról írott jelentése is, sugallva, hogy a rendőrségi atrocitások Gyurcsány utasítására és azért történtek, mert ő a lakosságot meg akarta félemlíttetni. Hatására három rendőrtábornokot sokadmagával 2013-ban perbe is fogtak, de a 2017. február 17-i jogerős ítéletben egyeseket felmentettek, a volt budapesti főkapitányt pedig pénzbüntetésre ítélték, a karhatalmi parancsnokot megrovásban részesítették, a legtöbb vádlottal szemben pedig elévülés címén megszüntette a bíróság az eljárást.

Zátonyon van a volt honvédelmi miniszter politikai „kivégzése” érdekében bűnszövetségben (ezúttal nem nokiás, hanem whiskys dobozban szállított pénzzel) elkövetett vesztegetés vádjával 2010‑ben indított „tábornokper” is. Vádlott a volt közigazgatási államtitkár és tucatnyi honvédfőtiszt. Első fokon valamennyi vádlottat felmentették, mert az egyetlen terhelő vallomást a bíróság hiteltelennek találta; a fellebbezési bíróság a tárgyalás megismétlését rendelte el, amely jelenleg is folyik. A legutóbbi (2018. március 12-i) adat szerint ez év tavaszán már bizonyosan nem jut el az (újabb) elsőfokú ítéletig.

Az első kétharmados kormányciklus a Fidesznek – és Orbán Viktornak – 564 000 szavazójába került; 2014-ben ennyivel kevesebb voksot kapott, mint előzőleg, de így is 2/3-os mandátumtöbbséget szerzett. Magyar választópolgárok szavazataival ennél többet nem lehet nyerni. Miniszterelnökként nemzetközi síkon is megismerhette európai reputációját, de ez nem lett örömforrás; inkább megrázó élményeket hozott. Nem igényli tehát a nemzetközi életben elérhető másodhegedűsi szerepet; jobb a hazai (provinciális?) elsőség: ez a „csúcs”, mert pártja – amelyben óhaja parancs – itt megkérdőjelezhetetlen úr, az országban tehát az történik, amit ő óhajt. Nyugtázta a választási eredményt: Folytatjuk!

A „csúcs” szédítőnek bizonyult. A miniszterelnök a jelek szerint elveszítette tisztánlátását.

Orbán Viktor soha nem titkolta, hogy nevelkedésének helye, a Fejér megyei Váli-völgyben fekvő, 1800 lakosú Felcsút község a szíve csücske. Ott (is) épített házat, a felesége ott vásárolt termőföldeket. Az állam nem sokkal később az egész Váli-völgyben vízrendezést végeztetett. Közismert lokálpatriotizmusának további jelei – a „kisvasút”, a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia és különösen annak csillagászati összegekkel való támogatása a társasági adóval, a 3800 főt befogadó Pancho Aréna – már visszatetszést váltott ki. Gyanakvást kelt egykori iskolatársának – akit a közbeszerzési pályázatok egy évtized alatt az ország ötödik leggazdagabb emberévé tettek – viharos ütemű vagyonosodása is. Őt sokan Orbán strómanjának tartják. További gyanú forrása, hogy kétes személyek – pl. a nemzetközi terrorszervezetekkel pénzügyi kapcsolatban álló szaúdi milliomos, Ghait Pharaon, akit az FBI két évtizede köröz – tűntek fel a környezetében, közvetlen munkatársai (Kósa Lajos, Rogán Antal, Semjén Zsolt) pedig zavaros ügyek főszereplőjévé váltak.

Ami azonban minden határon túl van, az vejének, Tiborcz Istvánnak a „tarolása”.

Az unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) – 2 évi vizsgálódás után – tájékoztatta a kormányt arról, hogy a települések közvilágításának fejlesztésére adott uniós támogatás felhasználása terén 35 projektnél szervezett csalásra mutató számos – analóg – szabálytalanságot talált, és ezért 43,7 millió € (13 milliárd forint) támogatás visszavonását javasolja, egyben hatósági vizsgálatot ajánl. Az érintett pályázatokat Orbán Viktor vejének – azóta eladott – cége nyerte, és csillagászati összeget keresett rajta. Mikor e hírek nyilvánosságra kerültek, a miniszterelnöknek első reakció­ja az volt, hogy „nem foglalkozom üzleti ügyekkel”, majd, hogy „a szükséges vizsgálatokat le kell folytatni, és ez meg fog történni”. A Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, a Fidesz pedig az egészet az EU-nak a választási kampány befolyásolására irányuló kísérleteként próbálja bagatellizálni – miként ez a helyi csoportjaihoz küldött eligazító segédletből kiolvasható.

Köztudottá vált, hogy Tiborcz István az ügybe Lázár Jánossal való előzetes megbeszélés hatására vágott bele. Először Hódmezővásárhely közvilágítási pályázatát nyerte meg – nyilván Lázár befolyására – referencia nélkül, s a továbbiakban ez volt a referenciája. Persze, esélyeinek az bizonyára nem ártott, hogy a miniszterelnök veje. Az egész históriából messzire bűzlik a panama.

Orbán Viktor – 1988 óta talán először – súlyos helyzetben van. Okos ember, aki, mióta zengnek az „Orbán, takarodj!” kórusok, tudja, hogy ezen a választáson már nem győzhet; optimális esélye az, hogy kétbalkezes ellenzéke megint veszít, de ezzel ő csak időt nyerhet. Ám a csúcsról valamennyi út lefele vezet – az ország pedig tovább csúszik lefelé.

A pálya eddigi íve már visszafordíthatatlanul megtört, ezen a kommunikációs trükkök nem segíthetnek, hiába a fenyegetés, és késő Vörösmarty Szózatának veretes szavait idézni. Nem nehéz rájönni, hogy abban a „Haza” szót nem lehet kicserélni sem az ő, sem pártja nevével.

Ajánlom figyelmébe Berzsenyi Dániel sorait: „Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság, / Mellynek zászlóit hordta dicső sereged. / A népek fényes csalatásba merülve imádtak, / S a szent emberiség sorsa kezedbe került. / Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted, / S isteni pálmádat váltja töviskoszorú. / Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag: / Benned az emberiség ügye bosszulva vagyon.”

ITT OLVASHATÓ