Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.04.24.
Szülői biztatásra és akaraterőre van szükség a szegénységből való kitöréshez – mondják azok a tiszabői lányok, akiknek sikerült leérettségizniük. A faluban ez még mindig nagy szónak számít, sok fiatal a közmunkát vagy a napszámot választja a tanulás helyett.
Tiszabőn, az ország egyik legszegényebb településén még mindig nagy szónak számít, ha valakinek sikerül leérettségiznie. Nagyon hamar, sokszor már az első évben otthagyják az középiskolát a tiszabői gyerekek. Haza hívja őket a családjuk, mert otthon van rájuk szükség vagy maguk döntenek úgy, hogy a tankötelezettség lejártával inkább elmennek közmunkásnak, napszámosnak. Így döntött a 19 éves Norbi is. “Kiiratkozott” – ahogy ő fogalmazott. Alig járt be a törökszentmiklósi iskolába, ahol asztalosnak tanult, szerinte a hiányzásai miatt előbb-utóbb úgyis kirúgták volna. Jelenleg a családsegítőhöz jár tanfolyamra, amiért minden hónapban pénzt kap, abból él. Azt tervezi, ha annak vége, elszegődik apja mellé, aki kőművesként dolgozik Budapest környékén. De a legjobb az lenne, ha a “plasztik gyárban” kapna munkát, mert úgy tudja, ott 300 ezret is megkeresnek a gyártósor mellett a munkások.
"Szerettem volna, hogy tovább menjen, de ha itt megbukott, akkor ott mire lett volna képes?"
– magyarázta Kati, a tizenhétéves Klaudia édesanyja. Attól féltek, hogy a hiányzások miatt eltiltják őket a közmunkától, ezért inkább be sem iratták középiskolába a lányt. Egyszer ez már megtörtént a családdal, három hónapig sem Móni, sem pedig a férje nem mehetett közmunkára, ami hatalmas érvágást jelentett a családnak. “Hát, segít itthon, eljár dolgozgatni napszámba” – felelte Klaudia anyja, mikor arról kérdeztem, mi lesz a lánnyal. Testvére, Zsolt alig várja, hogy betöltse a tizenhatot, és közmunkára mehessen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.