Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2018.04.20.
– Átveszi a mandátumát?
– Igen, mert be kell csekkolni!
(Kunhalmi Ágnes válasza Kálmán Olgának)
Orbán Viktor pontosan fejezte ki magát, amikor azt mondta, hogy nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulat van. Csakugyan. A vereség még akkor is megalázó mértékű volt, ha figyelembe vesszük a közmédia aljasságait, az átszabott választási rendszert és a kormányzati szintű hazugságpropagandát. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Budapesten mindennek dacára mindenütt ellenzéki győzelem születhetett volna – ha a pártok összefognak. Azonban nem fogtak össze, és ezért nem Orbán Viktor a felelős.
Ami április 8. előtt elképzelhetetlennek tűnt, az feltehetően már a Jobbikos és DK-s szavazóknak sem lesz elképzelhetetlen, ha huzamosabb ideig együtt járnak majd tüntetni. Erre minden esélyük megvan, mert abban biztosak lehetünk, hogy a Fidesz minden eszközt bevet majd az ellenzék ellen, és a kétharmad birtokában nincs is semmi, ami megállíthatja ebben. Mindegy lesz hamarosan, hogy ki az akit azért taposnak földbe, mert a Jobbikot támogatta, és ki az, akit azért aláznak meg, mert LMP-s volt.
Az ellenzék és szavazói tehát most már menthetetlenül egy hajóban ülnek. Azonban mi lehetne összefogásuk tartalma? Véleményem szerint először nem a kormány, hanem az alkalmatlan ellenzéki politikusok leváltása.
Nem szeretném most méricskélni az egyes pártok felelősségét. Voltak, akik példamutató módon írtak arról, amit erről gondolnak, mások, mint Vona Gábor, levonták a konzekvenciákat és pártjukra bízták a következtetések levonását. Vannak persze azok a formációk is, amelyek vezetőitől önkritikus hang még nem ismert. Bízzunk benne, hogy az érintett pártok tagsága majd számon kéri vezetőiken a kudarcot. Sokkal fontosabbnak tartom annak tisztázását, mit várhatunk el ezektől a pártoktól a jövőt illetően.
Legitim választás?
Alapvető kérdés, hogy a választási eredményt az ellenzék legitimnek tekinti-e vagy sem? Orbán Viktor 2006-ban nem tekintette annak, mert arra hivatkozott, hogy a kormány megtévesztette a választókat. Miután kiderült, hogy a kormány hazudott (Gyurcsány öszödi beszéde), a tüntetések a Parlament előtt állandósultak. 2018-ban az Orbán-kormány legalább annyira hazudott, mint korábban Gyurcsány. A Soros-tervről, a migrációról a Kúria ítélete is megállapította, hogy azok tényekkel nem igazolhatóak és a kizárólagosan fideszes káderekből álló Alkotmánybíróság is csak azzal mentette meg a helyzetet, hogy kijelentette: az ügy vélemény, és vélemények hangoztatásához a kormánynak joga van. Azt azonban még az Alkotmánybíróság sem részletezte, hogy milyen kapcsolat van a tények és a Soros-terv illetve a migráció kapcsán hangoztatott vélemények között.
Komoly okunk van arra, hogy a választás eredményeit ne tekintsük legitimnek. Nem azért, mert a szavazatok összeszámlálásánál csaltak volna. Ennek bizonyítása egyrészt még nem történt meg teljesen megnyugtató módon, másrészt pedig az eredmény a Fidesz győzelmét illetően lényegében akkor sem változna, ha az összes érvénytelenített szavazatot a legerősebb ellenzéki jelölthöz írnák – legfeljebb éppen hogy nem lenne meg a kétharmados kormánytöbbség. Az azonban biztos, hogy a választópolgároknak a közmédia nem biztosította az objektív tájékozódás lehetőségét, a kormány pedig hazugságokkal súlyosan megtévesztette a szavazókat. Ezek a körülmények nyomós érvek arra, hogy a választás végeredményét ne fogadjuk el érvényesnek...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.