Szerző: ERŐS FERENC
2018.04.19.
Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és megnyithatom ezt az ünnepi konferenciát, amely Szalai Erzsi barátai és tanítványai kezdeményezésére jött létre. „Közösség és autonómia” – ez a két hívószó alkotja a konferencia címét, és mindkettő Erzsi munkásságának és személyiségének legfontosabb jellemzőire utal: a közösség, az elnyomottak, kizsákmányoltak, a szenvedők iránt érzett szolidaritására, és gondolkodásának függetlenségére, következetességére. Ehhez a két fontos tulajdonsághoz – szolidaritás és függetlenség – hozzátennék még egy harmadikat is, amit a „jó ember” fogalmával lehetne körülírni. Erzsi egyik írásában foglalkozik ezzel a kérdéssel Erich Fromm nyomán, aki szerint a „jó embernél” az igazi szolidaritás elválaszthatatlan az egyes ember iránti konkrét szeretettől. Idézem Erzsi egyik tanulmányát:
„A jó ember a legszélsőségesebb körülmények hatására születik. Meleg, elfogadó nevelés, egy boldog szerelem, egy igaz barátság éppúgy elindítói lehetnek, mint a küzdelmes gyerekkor, egy szerelmi csalódás, egy szeretett személy elvesztése, vagy egy mély identitásválság… De mint Dosztojevszkijtől tudjuk, talán gyakoribb az, hogy azért alakul ki az egyénben a jó iránti vonzódás, mert saját megrázkódtatásai megértővé teszik mások szenvedései iránt.”
Erzsi a jó embereknek ebbe az utóbbi csoportjába tartozik, a „pokoljárók” közé. Ezt másként úgy mondanám, hogy szenvedélyesség, az igazság kíméletlen keresése személyes életében, érzelmeiben éppúgy jelen van, mint a környező világról és a társadalomról való gondolkodásában. Igazságkeresése azonban sohasem társult önhittséggel, sohasem gondolta, hogy övé az egyetlen igazság, tévedéseit mindig őszintén beismerte.
Ilyen rendkívüli embernek ismertem meg őt 40 évvel ezelőtt, 1978-ban, s a jelenlévők közül én vagyok az, aki a legrégebben ismerem őt. Én már akkor is a MTA Pszichológiai Intézetében dolgoztam, a mai Nádor, az akkori Münnich Ferenc utcában, és néha átjártam a szomszédos Pénzügyminisztérium ebédlőjébe, ahová egyik kolléganőm révén kerültem, akinek a férje a minisztériumban dolgozott. Itt, a minisztériumi étkezdében találkoztam először a pénzügykutatósok kiváló társaságával, köztük Erzsivel is, akivel hamarosan összebarátkoztunk.
Abban az időben, hogy nosztalgiázzak is egy kicsit, nagyon intenzív társasági élet folyt Budapesten, sok házibulival, mindenféle rendezvénnyel, hivatalossal és nem hivatalossal egyaránt. A szórakozás mellett persze rengeteg politikai vitával, amelyeknek kimenetelét, a tíz-tizenkét évvel később történteket még aligha lehetett előre látni. Akkor még nagyon fiatalok, a mostani korunkhoz képest szinte gyerekek voltunk.
A mi nemzedékünk, az úgynevezett „nagy generáció” számára a nyolcvanas évek, a Kádár-korszak utolsó évtizede jelentette a felnőtté válást, ebben az időszakban alakultak ki azok a személyes és csoport-identitások, politikai, társadalmi és erkölcsi értékrendek, elköteleződések, amelyek a továbbiakban is meghatároztak bennünket. Ebben az időszakban bontakozott ki Erzsi szakmai tevékenysége, amely a gazdasági és a politikai mechanizmus összefüggéseinek feltárására irányult.
Ugyanakkor aktív résztvevője lett a demokratikus ellenzék tevékenységének, cikkei jelentek meg, Kovács Eszter álnéven, a Beszélőben, aláírásokat gyűjtött, részt vett a hétfői szabadegyetemeken, és szamizdatokat terjesztett munkahelyén. Egyik kezdeményezője volt 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának (amelyről nemrégiben hosszabb, a Facebookon is olvasható cikket publikált a Népszavában).
1983 tavaszán, éppen 35 évvel ezelőtt döntő elhatározásra jutott, kilépett az MSZMP-ből. (Engem három évvel korábban a Charta-nyilatkozat aláírása miatt zártak ki.) Ez bátor lépés, valódi sorsesemény volt Erzsi életében, és nehéz helyzetek, konfliktusok, identitásválságok sorozatához vezetett. Ezt azért említem itt, mert ő maga számolt életének erről a szakaszáról ugyancsak nemrégiben, egy Facebook-bejegyzésben.
Ez az időszak barátságunk próbája is volt, amit, azt gondolom, jól álltam ki, mert ebben a bejegyzésben engem is azon kevés barátai közé sorol, akik a nehéz időben is kiálltak mellette.
Nemzedékünk felnőttként, munkára és örömre képes korban élte meg a rendszerváltást, annak eufóriáját és depresszióit, illúzióit és csalódásait. A nagy változások, kiélezve a szabadság valamitől és a szabadság valamire kérdését, generációnk valamennyi tagját közvetlenül is érintették, magán- és közéletünkben éppúgy, mint életpályánk, társadalmi és kulturális attitűdjeink alakulása szempontjából.
Erzsi az elsők közé tartozott, akik a rendszerváltás folyamatát és társadalmi-gazdasági, valamint szociálpszichológiai hatásait, következményeit mélyreható tudományos vizsgálatnak vetette alá. Nemzetközileg is elismert műveiben részletesen elemezte a késő-kádári technokrácia, a gazdasági és politikai elitek átalakulását, a liberális reform-értelmiség szerepét és az új elitek létrejöttét, a magyarországi újkapitalizmus jellegzetességeit, a nemzetközi folyamatokkal, a globalizációval összefüggésben. Elméleti elemzései mindig empirikus tényeken, objektív adatokon, gazdasági vezetőkkel, fiatal értelmiségiekkel, munkástanácsi aktivistákkal és másokkal készült narratív interjúkon alapultak, de Erzsi sohasem titkolta el baloldali, marxista, szociáldemokrata, humanista és antikapitalista értékrendszerét, a szabadság és az egyenlőség ügye melletti elkötelezettségét. Éppen ezért kompromisszumokat sem kötött, nem csatlakozott egyetlen politikai csoportosuláshoz vagy párthoz sem, akár kormányon volt, akár ellenzékben. Függetlenségét megőrizve ugyanakkor nem titkolta el politikai szimpátiát és kritikus véleményeit sem. Már akkor figyelmeztetett a szélsőjobboldal térhódításának és hatalomra jutásának lehetőségére, amikor a politikusok és az értelmiségiek nagy része még nem ismerte fel e veszély fenyegető súlyosságát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.