Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2018.04.09.
Ma reggel rápillantva az ország választási térképére, a vidékre, az évszázadok óta működő és funkciójában töretlenül meglévő, ám megjelenési módozataiban új és újabb alakokat öltő, formalizált, bürokratikus, és officiális kliens-patrónus viszony mellett a kliens-patrónus viszonyt fenntartó, annak értelmet és biztonságot adó, s annak “örök” és “változatlan” illúzióját nyújtó és azt bekeretező ritualizált formái kezdtek el foglalkoztatni. Vagyis a kliens-patrónus viszony Fidesz megalapozta spirituális alakzatai. Azok, amelyek túlnyomórészt vidéken és kevésbé a fővárosban hatékonyak. Azok a keretek, amelyekben például a korrupció vagy a politikai manipuláció (nyílt és érzékelt hazugságok, a legkülönfélébb aulikus machinációk) nemhogy bűnnek nem hatnak, hanem ellenkezőleg: elfogadott, tudomásul vett és mindenki által így vagy úgy gyakorolt, a patrónus-kliens viszonyt fenntartó szükségszerűségnek, azaz - egyebek mellett - a lopás iránti szolidaritásnak. Ez a spirituális keret a kliens-patrónus viszony egyenlőtlenségét egyfajta lelki egyenlőséggé és kölcsönössé teszi: a vertikális (hierarchikus) viszony ezen a szinten horizontálissá, az aszimmetria szimmetrikussá lesz és kölcsönösen szolidárissá. Ez a rituális-szimbolikus keret foglalta egybe a rendszerváltás “nyugatosodás” éthoszát: azt a reményt, hogy a rendszerváltás bekövetkeztével hamarosan Magyarország is épp olyan lesz, mint a szomszédos Ausztria: gazdag és jómódú. Aztán jött a csalódás: a kliens-patrónus viszonyhoz szokott habitus és mentalitás megmaradt kiskorúságában és kitartottságában, s a szabad polgári vonások híján nem vált belőle kockáztató, befektető, önállóságára, saját autonómiájára támaszkodó, s a szabadságot igénylő büszke vállalkozó.
Megmaradt kliensnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.