KITŐL KELLETT AZ EMBERT VISSZAVÁSÁROLNI?

MAGYAR NEMZET ONLINE
- HÉTVÉGI MAGAZIN
Szerző: PETHŐ TIBOR
2018.04.02.

Egy zsidó üvegfúvó fia keresztény ifjakkal tanult írni, olvasni, olykor részt vett a misén is. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni, ezért egyszer-egyszer ő is beállt az áldozók közé. „Ahogy közeledett […], az oltáron igen előkelő kinézésű asszonyt látott” – olvashatjuk Paschasius Radbertus corbie-i bencés szerzetes 834-ben keletkezett írásában. Az asszony térdén kisgyermek ült, „aki saját kezével nyújtotta a szentáldozást a papnak”. 

Kálvin és II. János Pál

Paschasius az Oltáriszentséghez kapcsolódó csodák között beszámol annak a hitetlenségre hajlamos vénembernek a történetéről is, aki kétségbe vonta a húsvét titkát, a keresztáldozatot, a feltámadást, hogy az oltáron a kenyér és a bor színében Krisztus valóban folyamatosan megvált minket. Vasárnap a templomban a vén és két kísérője jelenlétében rendkívüli dolog történt: „Amikor a kenyeret az oltárra tették, csak hármuknak úgy tűnt, mintha egy gyermek nyugodna az oltáron, és amikor a pap kinyitotta kezét, hogy megtörje a kenyeret, alászállott az égből az Úr angyala, kezében késsel, és feláldozta a gyermeket, vérét pedig fölfogta a kehelybe.”

Valóban így lett volna? A harsány és meghökkentő kép közelebb visz-e minket a kereszténység legnagyobb misztériumához? Vajon nem az efféle legendák miatt terjedt el a korai Krisztus-követőkről, hogy összejöveteleiken gyerekeket áldoznak fel, bálványimádásban vesznek részt? Hasonlóra juthatott a corbie-i apátságban Paschasius tanár utódja, Ratramnus is, aki kollégájával vitázva egészen másként látta az Eucharisztia lényegét. „Ez a kenyér és bor képletesen alkotja Krisztus testét és vérét” – állítja Az Úr testéről és véréről című munkájában. Szimbolikus a jelenléte annak ellenére, hogy az átváltoztatás után „nem mondjuk sem kenyérnek, sem bornak, hanem Krisztus testének és vérének”.

A két szemlélet máig meghatározója a keresztények között az úrvacsora (áldozás) lényegét érintő vitáknak. Ratramnus nézete nagy hatást gyakorolt a protestantizmusra. Kálvinnak az úrvacsoráról szóló tanításában – Krisztus ottléte nem fizikai, hanem pusztán jelképes a kenyérben és a borban, aki az ellenkezőjét állítja, az bálványimádó – visszaköszönnek a corbie-i bencés pap gondolatai. Paschasius felfogása (lemetszve róla a túlzásokat) a katolikus gondolkodáshoz áll közelebb, lényege a Krisztus idejéhez való misztikus visszatérés, a megváltás kenyérben és borban meglévő folyamatossága. Ahogy II. János Pál pápa utolsó enciklikájában személyes élményét megfogalmazta: „Fél évszázadon át, attól fogva, hogy 1946. november 2-án bemutattam első szentmisémet a krakkói waweli székesegyház Szent Leonard-altemplomában, szememet nap mint nap a szentostyára és a kehelyre függesztettem, ahol tér és idő valamiképpen »összehúzódott«, és a Golgota drámája, föltárva titokzatos (velünk való) »egyidejűségét«, újra meg újra megelevenedett.”...

ITT OLVASHATÓ