Szerző: DULL SZABOLCS
2018.04.08.
Kormányváltó vagy kormányféltő hangulatot jelent a nagyon magas részvétel? Még persze mi sem tudjuk, de elgondolkodtunk, mit is üzennek a napközbeni részvételei adatok. Török Gáborosan szólva: a kiugró részvétel vagy a kormányoldalnak jó, vagy az ellenzéknek.
Eredményt hirdetni ilyenkor még semmiképp nem tanácsos és korántsem lehet, ám a részvételi adatokból már levonhatunk pár következtetést az április 8-i parlamenti választások végkimeneteléről.
A részvétel talán minden várakozás felülmúl: 11 órakor majdnem 30 százalék, 13 órakor pedig 42,32 százalék ment el szavazni, vagyis félidőig a négy évvel ezelőtti szavazók kétharmada voksolt már. A mostani, minden korábbi parlamenti választásnál magasabb arány azt vetíti előre, hogy a nap végén a részvételi arány biztosan meghaladja a 65 százalékot, és nagy valószínűséggel a 70%-ot is.
De mit jelent ez a magas részvétel? És mit mondanak a területi, megyei, települési részvételi adatok? Orbán vagy Vona, Molnár, Szél és Gyurcsány örülhet? Összeszedtük, mit látunk a napközbeni jelentésekből.
1. Kormányváltó vagy kormányféltő hangulatot jelez?
Főleg az átjelentkezőknek nyitott szavazóköröknél látványosan kígyózó sorok jelzik: ezúttal sokan bele akarnak szólni, mi történjen a politikában. A tankönyvi példák szerint a magas részvétel szinte mindig az ellenzéknek kedvez. Hiszen ha az emberek elégedettek egy rendszerrel, egy kormánnyal, akkor nagyobb eséllyel legyintenek és maradnak otthon, és csak azok szaladnak reggel voksolni, akik nagyon le akarják váltani a rendszert. A hódmezővásárhelyi időközin is megtapasztalhattuk: hiába fideszes bástyáról van szó, a magas részvétel elsöpörte a Fideszt és az ellenzéki Márki-Zay Péternek kedvezett.
Ezúttal azonban csínján kell bánnunk a megállapítással, hogy a magas részvétel protesthangulatot és kormányváltó légkört jelent. A Fidesz ugyanis az ellenzékhez hasonlóan sorsdöntőnek nevezte a választást, maga Orbán Viktor beszélt arról, hogy nem lehet kijavítani a mostani „hibát”.
Emellett a kiszivárgó Kubatov-listákból is látható volt, hogy a Fidesz csúcsra járatta a mozgósítást. Vagyis nem kizárt: a magas részvételben az van benne, hogy megjelent egy jó nagy kormányféltő hangulat is az országban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.