Szerző: KISS ESZTER
2018.04.21.
„Józsefváros, a legszolidabb”– írta Babits a Mikszáth Kálmán térről és környékéről a harmincas években. Az arisztokratikus és konszolidált atmoszféra viszonylag újkeletű, az 1820-as években még egészen vadregényes volt itt az élet. A városi paloták és a „kis Vatikán” decens épületei mocsaras tó, rozzant viskók, vágóhíd és szemétdombok helyén nőttek. A Mágnásfertályt pedig – ahogy a mai Palotanegyedet becézték akkoriban – leginkább botrányfészekként emlegették. Akkor is őrizte kissé vidékies hangulatát, amikor a közeli körutakon már régen villamos járt.
A mágnásfertály három tere nyit az idei Budapest100-ra. A Gutenberg térről és a legkorábban nyíló pesti pálinkásbolt boglyas, sűrű hajú, éjszemű kisasszonyairól írtunk korábban, most jöjjön két sokáig névtelen, de annál kedvesebb: a Mikszáth Kálmán és a Lőrinc pap tér.
Gyönyörű kilátás a budai hegyekre
A régi térképeket nézegetve rengeteg kis zöld sziget ugrik a szem elé. A még nem teljesen beépített környék bájos magánkertjei ezek, melyekről az egykori lakó Takács Éva, Karacs Ferenc térképmetsző lánya is beszámol a régi Pestről írott emlékezéseiben. Az 1820-as években az Ősz (ma Szentkirályi) utcában eltöltött gyerekkorára visszatekintve írja, hogy házukból „gyönyörű kilátás nyílt a budai hegységre”: akkor még az emeletes épületek nem zárták el a kilátást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.