Szerző: SZEKA
2018.04.07.
Terjedelmi okokból csak felsoroljuk azt az ötven témakört, melyekben leginkább tetten érhető a második és harmadik Orbán-kormány rombolása. Ha ugyanis részletesen írni szeretnénk ezekről az ügyekről, akkor napokig tartana átrágni magunkat ezen a problémahalmazon. Szerencsére a Szegedi Kattintós mindegyik bűnnel részletesen foglalkozott az utóbbi három és fél évben, úgyhogy bármelyiknek utána lehet nézni a blog bejegyzéseiben. Természetesen a lista nem teljes, és nem törekedtünk rangsor felállítására a bűnök nagysága szerint. Ettől még tanulságos olvasmány!
1. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának államosítása.
2. Az egykulcsos adórendszer bevezetése.
3. Az egyházak politikai szerepvállalásának kikényszerítése.
4. A választási rendszer megváltoztatása úgy, hogy kedvezzen a Fidesznek.
5. A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzfelhalmozása.
6. Az ügyészség megszállása, bírák megfélemlítése.
7. Az oktatási rendszer központosítása.
8. Az egészségügyi reform elszabotálása.
9. Államilag felügyelt korrupciós hálózat kiépítése.
10. A sajtó megszállása.
11. Az uniós források megcsapolása.
12. Harc Brüsszellel.
13. Stadionépítések.
14. A szolidaritás eszméjének kiölése a magyar társadalomból.
15. Barátkozás Putyinnal.
16. Az érdemi párbeszéd megszüntetése a társadalommal, illetve a politikai vetélytársakkal.
17. Valódi kormányzás helyett migránsozás, sorosozás, ENSZ-ezés.
18. Új, kapzsi arisztokrácia megteremtése és pénzelése.
19. A folyamatos pávatánc következtében a politika hitelességének elvesztése.
20. Pusztán a munkanélküliségi statisztikák javításra szolgáló közmunkaprogram.
21. A kormányprogram, és általában a jövőkép hiánya.
22. A külföldön dolgozó és az itthon tanuló fiatalok sorsa iránti totális érdektelenség.
23. Rasszista uszítás közpénzből.
24. Hajsza a kormánykritikus civil szervezetek ellen.
25. Minden olyan ember megbélyegzése, akik felemelik szavukat Orbán-rendszere ellen.
26. A Kubatov-lista létrehozása és frissítése.
27. Újabb és újabb összeesküvés-elméletek gyártása.
28. Folyamatos, drága és elemi iskolás szintű kormánypropaganda nem csak a kampányidőszakban.
29. A devizahitelesek átverése.
30. Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú megtollasodása.
31. A durva politikai hangvétel és fenyegetőzés általánossá tétele.
32. Az átláthatatlan és korrupciógyanús letelepedési-kötvényprogram beindítása.
33. Vesztes harc az államadósság ellen.
34. Farkas Flóriánra bízni a cigányság felzárkóztatását.
35. Adósságok felhalmozása Paks II. és a kínaiak érdekeit szolgáló Budapest-Belgrád vasút miatt.
36. A kínos kérdések elől menekülő kormánypárti politikusok prototípusának megteremtése.
37. Bayer Zsolt fékezhetetlen uszításának támogatása és bátorítása.
38. A szervilizmus és árulás megjutalmazása.
39. Gyáva megfutamodás minden olyan helyzetben, ahol vereséget szenvedhet a Fidesz.
40. Donald Trump támogatása az amerikai elnökválasztási kampányban.
41. Valódi kormányzás helyett kommunikációs stratégiák variálása.
42. A Fidesz kereszténydemokrata pártból nyolc év alatt az európai szélsőjobb vezető ereje lett.
43. Büntetlenül helikopterezhetnek és lőhetnek ki háziasított rénszarvasokat a politikusaik.
44. Egy Habony Árpád nevű ember irányítja a kormány kommunikációját, akit nem ismer Orbán Viktor.
45. Lázár János kedvére alázhatja a szegény, kiszolgáltatott embereket.
46. A teljesen haszontalan és veszteséges felcsúti kisvasút megépítése és üzemeltetése.
47. Milliárdok elköltése a Budai vár felújítására, hogy oda költözhessen Orbán hivatala.
48. Az eleve bukásra ítélt olimpiai pályázat beadása, majd annak gyors visszavonása.
49. Határon túli magyar szervezetek és sportegyesületek finanszírozása a kormánytámogatásáért cserébe.
50. Tiborcz István. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "A vő bajjal jár."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.