Szerző: Határátkelő
2018.04.29.
A magyarságról gondolkodott el a Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője, és feltett egy csomó jó kérdést, amire mindenki megadhatja majd a saját válaszát a kommentek között.
„Amikor megkérdezik (pl. egy hotelben), honnan jöttünk, B. általában rávágja, hogy Luxemburgból, én meg elgondolkozom, hogy erre most mit kell mondani? Magyarok vagyunk, de Luxemburgban élünk? Magyarországról jöttünk (közvetve ez igaz, csak ez egy baromi hosszú utazás akkor)?
Amikor a brüsszeli magyar nagykövetségen a választáskor megkérdezték, honnan jöttünk, egymásra néztünk zavarodottan: na itt mit kell mondani? Van annak relevanciája, hogy Luxemburgból? A kérdező látta a zavarunkat, és rögtön hozzátette: melyik választókerület? Á, na, így már világos. (…)
Magyarnak lenni nekem legeslegelsősorban azt jelenti, hogy értem, amikor valaki azt írja kommentben, hogy „félig székely, vagy tán egészen az”, és elmosolyodom, meg kicsit összeszorul a torkom, hogy egy vadidegen emberrel így közös hullámhosszon lehet lenni.
Azt is jelenti, hogy sokszor mesélek a kollégáimnak Magyarországról, nem csak a jelenről, hanem a múltról is, kicsit tanítom őket a közép-európai perspektívára (az orosz főnimet nem kell, vele elég csak összenéznem - magyarnak lenni ezt is jelenti).
A tény, hogy magyar vagyok, egészen addig nem volt fontos számomra, amíg Magyarországon éltem. Most se tudom, hogy mennyire az. Véletlennek tartom, ahogy azt is, hogy kislány lettem és nem kisfiú.
Most inkább csak hangsúlyosabb szerepet kapott a magyarságom, mert olyan helyen élek, ahol ez kuriózum (és mivel a munkahelyemen én vagyok az egyetlen magyar, ez sokszor szóba is kerül). Örülök a (sport)sikereknek, amikor vannak, de büszke nem vagyok, mert nem az én érdemem egyik se.
A saját személyes sikereim közül semmit nem kötök a magyarságomhoz. De vannak olyan tulajdonságaim, amiket igen, például a nyíltság, (néha, de egyre ritkábban kéretlen) őszinteség, egyenes nemet mondás fölösleges udvariaskodási körök helyett, humorérzék/irónia (nem a léte, a jellege). De ezeket például csak azért fedeztem föl, mert a kollégáim másmilyenek, ezért kötöttem össze a magyarságommal. Lehet, hogy tévesen. :) (...)
A magyar konyha érdekes kérdés, most pl. eléggé hiányoznak a magyar ízek, a paprikás-fűszeres zsíros dolgok, de most elég régen voltam otthon, és nemsokára megyek, ez is erősíti a hiányérzetet (nem csak a kajával kapcsolatban). (...)
A Himnusztól libabőrös leszek, és titkos vágyam, hogy Kodályt énekeljünk az itteni kórussal. Asszem, az elválasztás még várat magára...”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el, érdemes!
„Amikor megkérdezik (pl. egy hotelben), honnan jöttünk, B. általában rávágja, hogy Luxemburgból, én meg elgondolkozom, hogy erre most mit kell mondani? Magyarok vagyunk, de Luxemburgban élünk? Magyarországról jöttünk (közvetve ez igaz, csak ez egy baromi hosszú utazás akkor)?
Amikor a brüsszeli magyar nagykövetségen a választáskor megkérdezték, honnan jöttünk, egymásra néztünk zavarodottan: na itt mit kell mondani? Van annak relevanciája, hogy Luxemburgból? A kérdező látta a zavarunkat, és rögtön hozzátette: melyik választókerület? Á, na, így már világos. (…)
Magyarnak lenni nekem legeslegelsősorban azt jelenti, hogy értem, amikor valaki azt írja kommentben, hogy „félig székely, vagy tán egészen az”, és elmosolyodom, meg kicsit összeszorul a torkom, hogy egy vadidegen emberrel így közös hullámhosszon lehet lenni.
Azt is jelenti, hogy sokszor mesélek a kollégáimnak Magyarországról, nem csak a jelenről, hanem a múltról is, kicsit tanítom őket a közép-európai perspektívára (az orosz főnimet nem kell, vele elég csak összenéznem - magyarnak lenni ezt is jelenti).
A tény, hogy magyar vagyok, egészen addig nem volt fontos számomra, amíg Magyarországon éltem. Most se tudom, hogy mennyire az. Véletlennek tartom, ahogy azt is, hogy kislány lettem és nem kisfiú.
Most inkább csak hangsúlyosabb szerepet kapott a magyarságom, mert olyan helyen élek, ahol ez kuriózum (és mivel a munkahelyemen én vagyok az egyetlen magyar, ez sokszor szóba is kerül). Örülök a (sport)sikereknek, amikor vannak, de büszke nem vagyok, mert nem az én érdemem egyik se.
A saját személyes sikereim közül semmit nem kötök a magyarságomhoz. De vannak olyan tulajdonságaim, amiket igen, például a nyíltság, (néha, de egyre ritkábban kéretlen) őszinteség, egyenes nemet mondás fölösleges udvariaskodási körök helyett, humorérzék/irónia (nem a léte, a jellege). De ezeket például csak azért fedeztem föl, mert a kollégáim másmilyenek, ezért kötöttem össze a magyarságommal. Lehet, hogy tévesen. :) (...)
A magyar konyha érdekes kérdés, most pl. eléggé hiányoznak a magyar ízek, a paprikás-fűszeres zsíros dolgok, de most elég régen voltam otthon, és nemsokára megyek, ez is erősíti a hiányérzetet (nem csak a kajával kapcsolatban). (...)
A Himnusztól libabőrös leszek, és titkos vágyam, hogy Kodályt énekeljünk az itteni kórussal. Asszem, az elválasztás még várat magára...”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el, érdemes!
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.