FELÜTÖTTE A FEJÉT A KAPITALIZMUS A MAGYAR TÉESZEKBEN, DE KÁDÁRÉK DURVÁN MEGTOROLTÁK

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2018.04.28.

„Az ellenem irányuló hadjárat koholt vádjai (...) olyanok voltak, hogy túl nagy a fizetésem, üzérkedek, magasak a szövetkezet reprezentációs költségei, büntetett előéletűt alkalmazok... Ment a mocskolódás, rágalmazás. Az egész hátterét onnan lehet érteni, hogy a pártközpont 1971-ben megtárgyalta a mezőgazdaság helyzetét (...), mivel a legfelső vezetés úgy látta, hogy komoly jövedelemkülönbség alakult ki a gyári munkások és a parasztok között. Ugyanakkor azt nem vették figyelembe, hogy az iparosítással a munkásság helyzete javult addig erőteljesen. A meghurcolt téeszek egy országos, hibás és erőszakos gazdaságpolitikai koncepció áldozataivá váltak. Példákat kellett statuálni” – emlékezett vissza két éve az ellene indított eljárásra a még ma is élő Ferenczi József, a felcsúti Új Élet Mgtsz egykori elnöke. Az 1972-ben, az egész országra kiterjedő, több mint tíz évig tartó perhullám kezdetén gyanúba kevert agrármérnök saját bevallása szerint csak azért nem került börtönbe, mert kálváriáját mozgóképen is dokumentálták. 

„A hatalom egy jól működő téesz-demokráciáról akart propagandafilmet, bizonyítandó, hogy itt demokrácia van, amelyben leváltják a rossz elnököt, aztán nem ezzel találkoztak, hanem egy működő demokráciával, ahol a tagság megvédi az elnökét” – így Ferenczi. A bűnös elnököt lemondató zárszámadó közgyűlésről tudósító híradás helyett így a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség (IDA) által 1996-ban a világ száz legjobbja közé válogatott alkotás született. Ember Judit és Gazdag Gyula A határozat című filmje az 1970-es évekbeli, budapesti iskola néven világhírű magyar dokumentarizmus mesterműve lett. A film, amelyet elkészülte után betiltották, és csak 1983-ban kerülhetett ki – zártkörű vetítéseken – a dobozból, védte a felcsúti téeszelnököt, aki az elsőfokú felmentő ítélet után, ügyészi nyomásra másodfokon „csak” négy hónap felfüggesztett börtönt kapott.

A látens kapitalizmus és a nagyipar bosszúja

Bár hivatalosan csak 1968. január 1-jétől lépett érvénybe az államszocializmus prosperitását felpörgetni hivatott új gazdasági mechanizmus, a téeszeket már fél évtizeddel korábban ebbe az irányba terelte az állampárt szociáldemokrata beállítottságú reformszárnya. A magyar termelőszövetkezetek – az állami gazdaságok kivételével – ekkorra a szovjet kolhozmodell helyett kvázikapitalista módon működtek.

Az ifjúságát a népi írók mozgalmi holdudvarában töltő Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes megteremtette annak jogszabályi feltételrendszerét, hogy a korábban szövetkezésre kényszerített tagság érdekelt legyen a minőségi munkában, méghozzá úgy, hogy majdhogynem szabadon rendelkezhetett az előállított javakkal. A reformer agrárpolitikus azt is kiharcolta, hogy a közösbe vitt földtulajdon fejében járadékot (kvázi bérleti díjat), rendszeres jövedelmet, nyugdíjjogosultságot (akkori szóval: öregségi járulékot), sőt – részjegynek nevezett részvényért cserébe – osztalékot is kaphasson. A szövetkezetekről és földhasználatról szóló 1967-es törvények alapján ráadásul demokratikusan és titkosan választhatták meg saját vezetőjüket is.

A korábbi pénzügyminiszter, Nyers Rezső nevével fémjelzett új gazdasági mechanizmus erre a srófra kívánta járatni az ipart is. Az 1970-es évek elején a mechanizmus második lépcsőjében a vállalatóriások feldarabolása, racionalizálása lett volna a cél, csakhogy ez nem volt ínyére a nehézipari lobbinak, vagyis az 1956-os megtorlások során elkövetett tetteiért a rendszerváltás után két évtizeddel bíróság elé citált Biszku Béla körül tömörülő ellenreformereknek...

ITT OLVASHATÓ