Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2018.04.07.
A választás egyik legnagyobb tétje, hogy félelemben fogunk élni a következő négy évben vagy sem – fogalmazott lapunknak Kéri László politológus.
- Épp egy hete Lengyel László egyenesen rendszerváltó választásnak nevezte a holnapi voksolást ennek a lapnak a hasábjain. Ön is hisz ebben?
- Akár ez is benne van, de azért ennyire megjósolhatatlan kimenetelű választás még soha nem volt 1990 óta. A régi választási rendszerben egyértelmű volt, hogy a listás győztes vitt mindent, de most nagy talány a részvétel nagysága és az átszavazási hajlandóság, mert ezeket hagyományos közvélemény-kutatási módszerekkel csak becsülni lehet, mérni nem. Annyit tudunk, hogy ha a részvétel 65 százalék alatt marad, győz a Fidesz, ha csak 60 százalék körül lesz, akkor megint kétharmadot szerez, de 70 százalékos részvételnél elbukja a kormányzást.
- Verőfényes napsütést ígérnek. Ilyen apróságok is számítanak?
- Hogyne, de azt nem tudjuk, hányan készek átszavazni. A pártok szerintem hatalmasat tévednek, amikor azt hiszik, amit mérnek nekik a kutatók, az az ő elkötelezett szavazótáboruk. Az emberek simán átszavaznak egy másik jelöltre, ha biztosabbnak látszik, hogy az képes véget vetni a Fidesz-korszaknak.
- A döntéshez információ kellene, de kérdés, hogy eljutnak-e például a visszalépésekről szóló hírek a választókhoz?
- Helyben mindenhol megvan az emberek saját hálózata, bízzon bennük, pontosan tudják, ki képes megbuktatni a Fideszt. Ha a választók az állami híradások alapján döntenének, nem lett volna rendszerváltás, hisz 1989 őszén az állampárt és a kormány kezében volt a média, de ez nem érdekelte az embereket.
- Vidéken sokan kárhoztatják a Fideszt, hogy mindent központosít, nem foglalkozik a helyi gondokkal, az emberek sorsával. Az ellenzék irányt mutat a vidéknek?
- Az ellenzék többsége nem tanult abból, hogy 2010-ben mindenki meglepetésére az hozta be a Jobbikot a parlamentbe: járták az országot. Vasárnap kiderül, mennyire meghatározó, ki hogyan van jelen az egyéni választókörzetekben.
- Hol van esélye az ellenzéknek?
- Van nagyjából 20 biztosnak tűnő ellenzéki körzet és van 40 biztos fideszes. De van 40-45 olyan körzet, ahol olyan kevés a különbség a legerősebb ellenzéki és a 40 százalék alatt mért fideszes között, hogy ha működik az átszavazás a legerősebb ellenzékire, akkor megverhető a kormánypárt embere...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.