Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.04.15.
„Mit szólnál hozzá, ha egy migráns megerőszakolná anyukádat?”
„A te szüleidet a Fidesz fizeti?”
„Női miniszterelnök? Ne már!”
„Orbán Viktor sokat lop.”
„Gyurcsány Ferenc hazudós.”
„A Jobbik akarja a legjobbat.”
„Ti biztosan a Fideszből éltek, azért imádod Orbánt.”
„Attól, hogy nem láttál migránst, még itt vannak, csak éjjel jönnek elő.”
„Kommunista vagy, mint apukád.”
Az előbbieket 12 éves gyerekek mondták egymásnak az iskolában.
A politika nemcsak az utóbbi hetekben, a választási kampány hajrájában volt/van jelen a tanulók mindennapjaiban, az órák szüneteiben, hanem évek óta. Ha fordulópontot kellene mondanom, hogy melyik volt az az időszak, amikor a szülők már nem tudták és nem is akarták indulataikat, véleményüket felnőttkörben tartani, hanem gondolkodás nélkül elkezdtek beszélni a politikai meggyőződésükről a gyerekeik előtt, akik azt bevitték az iskolába, akkor az a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításának ideje lehetett.
Mára oda jutottunk, hogy a 8-10 éves gyerekek között is napi téma, ki a miniszterelnök, ő mit mondott, kit kell utálni, kit kedvelni, ki hazudós, ki megbízható politikus. Beszélgetnek az adókról, a migrációról, cigányoznak, sorosoznak, gúnyos dalokat költenek politikusokról, mondják, amit hallanak.
Ez nagyon nem jó így.
És hogy így lehet, az alapvetően a szülők felelőssége.
A szülőé, aki azt mondja, hogy egy tízéves gyerekkel politizálni lehet és kell, mert az a felelős felnőtté nevelés része. Persze, igen, el lehet vinni a kisgyereket a szavazásra, hogy büszkén bedobja a cédulát, és el lehet mondani neki, hogy most azért vagyunk ott, hogy arról döntsünk, milyen országban szeretnénk élni, hogy aki szavaz, az a maga kezébe veszi a sorsát, hogy olyan politikusokat támogatunk a szavazatunkkal, akik aztán értünk dolgoznak. De ennyi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.