Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.04.26.
Kezdjük az elején: április nyolcadika sokak (de nem egy egységes többség!) számára felért egy visszakézből tigrisbukfences arcbarúgással. És ahogy az már csak lenni szokott: ha az embert arcba rúgják, megszédül, kóvályog, fogalma sincs arról, merre van az előre. Okos ember ilyenkor leül, és megvárja, amíg elmúlik az agyrázkódása, és újra tud tisztán gondolkodni.
Most éppen nem ezt csináljuk, hanem az arcba rúgottak tétova lelkesedésével igyekszünk minden szembejövő póznában meglátni a helyes irányt jelző táblát, minek következtében körbe-körbe tántorgunk. És persze fogalmunk sincs, hogy eredetileg hova akartunk eljutni.
A probléma a következő: jelenleg úgy állunk, hogy van egy viszonylag jelentékeny, de azért némileg már fogyatkozó tömegünk, amely valamiféle változást akar, de fogalma sincs arról, hogy mit kéne ezért tennie. Reális célt eleddig nem sikerült senkinek megfogalmaznia (szerencsére az új választást diskurzuson hamar túllendültünk, azóta értékelhető ötlet nem érkezett, a parlamenti bojkottot meg felejtsük el, extragyorsan), ezért visszaléptünk ugyanabba a folyóba, amit már jól ismerünk, és ami – hogy kellően patetikusan érzékeltessem a helyzetet – a kétségbeesés torkolatából egyenesen a kudarc tengerébe ömlik.
Mert ahogy az már csak ilyenkor történni szokott, van egy rakás, egymást részben fedő ötletünk, amivel elméletileg megpróbáljuk bevonni a tömeget egy politikailag tudatos, aktív cselekvési tervbe. Amiből két dolog hiányzik jelenleg: a politikai tudatosság és a cselekvési terv.
Az első egyébként a nagyobb baj, ugyanis anélkül a másodiknak se lehet nekifutni.
Nyilván értem én, hogy ebben a légkörben sok szempontból bonyolult összehozni bármiféle politikailag is értelmezhető mondást. Egyrészt a tömeg sokszínűsége miatt: amit most erényként tudunk felmutatni (mármint hogy a szélsőbaltól a szélsőjobbig együtt vonul az utcán megannyi elégedetlen entitás), az előbb-utóbb szükségszerűen gátja lesz a továbblépésnek.
Mert bármennyire is jól hangzik az ideológiákon átívelő elégedetlenség elve, valójában ilyen nem létezik.
A tömeg jelenleg egy dolgot tud elmondani, igaz, azt nagyon hatásosan: hogy nem kérnek Orbánból. Hogy azonban mit akarnak helyette, arra már bizton egészen mást mondana a klasszik DK-s tüntetőnéni, a Momentumos Z-generációs ifjú és az árpádsávos jobbikos középkorú férfi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.