Szerző: SZEGŐFI ÁKOS
2018.04.27.
...A tudat árapályos korszaka
Képernyőkben fürdőző embereket, az óceánokat szeméttel megtöltő fogyasztókat és a komikus frizurájú populista vezetők felemelkedését szemlélve arra a következtetésre juthatunk, hogy a tudatosság árapályos korszakát éljük. A tudat elnyomásának színhelyei és módszerei változásokon mennek keresztül. A módszerekről elmondható, hogy profibbá váltak. Három színteret azonosíthatunk, ahol a tudatosság apadásáról beszélhetünk: a politika, a kommunikáció és a fogyasztás. Három színtér, ahol Ádám és Éva köszönik szépen, inkább visszaadnák az almát (gyümölcsöt).
Legelőször a populizmus feltámadásáról kell szót ejteni. A populizmus a politika agytörzse. Zsigeri reakciók és reflexek, a populizmus személyiségünk legundokabb része, mi magunk egy kócos és korai, sikertelenségtől felhős hétfő reggelen, mikor mindenért mást hibáztatunk. A populista vezetők felemelkedése mögött elemzők ezrei azonosították már a liberális demokrácia végét, azonban a populista vezetők nagy részét kvázi-demokratikus úton emelték a hatalomba. Azok piedesztálra emelése, akik agyunk legprimitívebb részeivel kommunikálnak, valójában rólunk árul el sokat. Trump, Wilders, Maduro, Berlusconi, Orbán és a többiek – valójában mind mi vagyunk, a lehető legrosszabb formánkban. Az elnök, aki a nukleáris fegyverzetről szóló tanácskozás felénél feláll a tárgyalóasztaltól, mert unatkozik – mi vagyunk. A miniszterelnök, aki részletes jelentések elolvasása helyett inkább tévézik – mi vagyunk. A kampányszóvivő, aki egy szót se pazarol egészségügyi vagy szociális problémákra, mert nem érdekli – mi vagyunk. A miniszter, aki gonosz, sötét bőrű emberek inváziójával riogat – mi vagyunk. A lenéző cinizmus, ami kijelenti, hogy aki keveset keres az annyit is ér – mi vagyunk. Az elégedetlenül hullámzó tömeg, ami egy önmaga nagyságát és mások alsóbbrendűségét visszhangzó figurát lök ki magából a pódiumra – mi vagyunk. Van is bennünk valami morbid mód izgalmas. A világ sivár lenne az újságíróknak Donald Trump nélkül – titokban mind imádják őt. A vezetők és követők egymásra találása egy összeillésen múlik, ami a személyiségük, a történeti helyzetből adódó konfliktusaik és szükségleteik analóg megegyezése között található – írta erről Erikson 1964-ben.
Kontroll nélküli hatalom
A második a kommunikációs tudatosság változása. Az emberi társadalmakat történetek uralják, és az ezek feletti kontroll hatalmat jelent. A negyedik hatalmi ág feletti tartós hatalom megszerzése valószínűtlenebbnek tűnik, mint valaha. A divatos kommunikációs fegyverek, amilyen az álhírterjesztés, a szivárogtatás, a célzott kommunikáció vagy az influencer-pozícióra törekvés, valójában nem jelentenek tényleges kontrollt a narratívák felett, de nincs is szükség rá. Annyi már elég, hogy valamilyen zsigeri reakciót kiváltó üzenetlufit felfújnak, majd egyszerűen elengednek a virtuális tér viharában, ahol az megosztások tucatjain át eljut bárkihez, aki érzelmi alapon be tudja fogadni. Tanulságos ebből a szempontból az orosz álhírpropaganda: azt gondolhatnánk, hogy állami támogatás és az európai együttműködés elpusztításáról szóló pszichológiai mesterterv alkotják. A jelentések ezzel szemben azt mutatják, hogy ilyesmiről szó sincs: az álhíreket javarészt amatőr csapatok állítják elő tonnaszám, a Kreml propagandagépezete pedig szemezget a tálcán felkínált sztorikból, kisajátítja és felhasználja őket. Mégis hogyan váltunk ennyire sérülékennyé egy ilyen házilag barkácsolt eszközzel szemben? Borzalmas angolsággal írott, kitalált narratívák ezrei indulnak hadba, útjukat dühből ikszelt szavazócédulák, tönkrement karrierek és észbontó konspirációk szegélyezik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.