Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2018.04.11.
Orbán Viktor illiberális államos beszéde, a médiatörvény, az új alkotmány, a választási törvény átírása, az AB gyengítése, a magánnyugdíj vagyon elvétele, az iskolaállamosítás, a Népszabadság bezárása, a megyei sajtó felvásárlása, a közmédia propagandagépezetté alakítása, a földek újraosztása, a Simicska-birodalom felépítése vagy a Mészáros-birodalmé és az azok által keltett felháborodás volt a „red line”?
Ezúton is szeretném megkövetni azokat, akik már idejekorán szóltak, én a későn ébredők közé tartoztam. Nem gondolom ugyan, hogy mindenben igazuk volt, de a lényeget illetően igen.
Mára világossá vált, hogy Magyarország egy – hogy finoman fogalmazzunk – hibrid rezsim. Valami, ami kétséget kizáróan nem demokrácia, de még nem is Kínát idéző autokrácia, hanem valami a kettő között. Abban biztos vagyok, hogy ez nem vasárnap dőlt el és nem is a közelmúltban. A kvótanépszavazás már olyan esemény volt, amilyent liberális demokráciákban nem rendeznek: kormány tárgyalási stratégiáját támogató, a kormányt támogató tömegeknél nagyobb tömegeket megmozgató, mindenféle kiegyensúlyozottságot nélkülözően megszervezett és lebonyolított, egy parlamenti választási kampány költéseit messze meghaladó összegből finanszírozott népszavazás az egy taxonómiai képtelenség, azonosíthatatlan politikai objektum. De nem akarom azt mondani, hogy ez volt a „red line”. Nem, mert nem hiszem, hogy így lett volna. Azt tudom csak, hogy az már egy olyan esemény volt, egy olyan jelzés, amely már világosan megmutatta, hogy ez már egy ideje nem az.
Ezúton is szeretném megkövetni azokat, akik már idejekorán szóltak, én a későn ébredők közé tartoztam. Nem gondolom ugyan, hogy mindenben igazuk volt, de a lényeget illetően igen.
Mára világossá vált, hogy Magyarország egy – hogy finoman fogalmazzunk – hibrid rezsim. Valami, ami kétséget kizáróan nem demokrácia, de még nem is Kínát idéző autokrácia, hanem valami a kettő között. Abban biztos vagyok, hogy ez nem vasárnap dőlt el és nem is a közelmúltban. A kvótanépszavazás már olyan esemény volt, amilyent liberális demokráciákban nem rendeznek: kormány tárgyalási stratégiáját támogató, a kormányt támogató tömegeknél nagyobb tömegeket megmozgató, mindenféle kiegyensúlyozottságot nélkülözően megszervezett és lebonyolított, egy parlamenti választási kampány költéseit messze meghaladó összegből finanszírozott népszavazás az egy taxonómiai képtelenség, azonosíthatatlan politikai objektum. De nem akarom azt mondani, hogy ez volt a „red line”. Nem, mert nem hiszem, hogy így lett volna. Azt tudom csak, hogy az már egy olyan esemény volt, egy olyan jelzés, amely már világosan megmutatta, hogy ez már egy ideje nem az.
Nem demokratikus eszközökkel megteremtett többség
Az április 8-i választások sokkja persze nagyon is érthető. Egyrészt, mert ez egy olyan pillanat volt, amikor még lehetett reménykedni, hiszen normális esetben egy választást el lehet veszíteni. Egy hibrid rezsimben is. (Hogy őszinte legyek, még egy autokráciában is előfordulhat, történelmi példák mutatják, hogy egy népszavazás kudarcba fullad. Igaz, minél autokratikusabb egy rendszer, annál kevesebbet igyekeznek bízni a véletlenre.) Nem kétlem, hogy sokan a Fideszben is féltek, hogy mi lesz (sőt, talán sokan reménykedtek is egy kétharmad alatti eredményben, hiszen ami jó a Főnöknek, az nem mindig jó a beosztottaknak). Másrészt azért, mert Budapesten egy plurális nyilvánosság létezik, ahol tömegesen lehetett találkozni olyanokkal, akik egyáltalán nem baloldaliak, mégis utálták a rezsimet és ezt ki is mondták. Nem egy szűk baloldali véleménybuborék kergette magát itt illúzióba, hanem Budapest, a jobboldali felső- és felsőközéposztály budai bástyáitól a pesti flaszter lakóin át a kertvárosi és lakótelepi részekig jelentős számban mozdult meg és mondott nemet a rezsimre. Innen is jöhetett a döbbenet, hiszen a kognitív disszonancia a – megalapozott – várakozások és az eredmények között valóban sokkoló volt.
De leginkább azért lehetett sokkoló, mert most láthattuk ilyen magas tétek mellett ennyire nyíltan működni egy hibrid rezsim félelmetes politikai gépezetét. A kiugróan magas kezdeti részvételi adatokról (amelyek mértéke messze nem indokolható a szokásos vidéki kistelepülési korai szavazási kedvvel) sokáig még azt lehetett hinni, hogy ellenzéki mobilizációra utalnak, de ma már elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek a politikai gépezetnek a működésének volt az eredménye. Ez a politikai gépezet teremtett egy a megszokott Fidesz-tábort százezrekkel felülhaladó, a sokmilliárdos, szünet nélküli gyűlöletkampánnyal, a közmédia és a megyei sajtó propagandaeszközzé alakításával hangolt, a jelek szerint állami alkalmazottak igénybevételével is mozgatott szavazói tömeget. A jelek arra utalnak, hogy voltak kisebb-nagyobb szabálytalanságok is, ezek itt-ott számíthattak is, akárcsak a mesterségesen kreált és a jelek szerint a párt/állam által támogatott kamupártokra adott szavazatok is.
De a lényeg nem ez volt, hanem a kistelepüléseken a véleménypluralizmus mesterséges, az állami források becsatornázásával megtámogatott felszámolása, ezeknek a területeknek a hermetikus lezárása a nagyobb városokban termelődő hírek áramlása elől. Budapest nem az egyetlen elszigetelt plurális tér maradt az országban, de egyike a keveseknek és messze a legnagyobb. Ehhez jött még az ellenzéki pártok részben a Fidesz által mesterségesen gerjesztett szétaprózódása, belső konkurenciaharcai, fokozatos kivérzésük az elmúlt években, a választási rendszer gondosan kiszámított egyoldalúságai, torzításai és még több hasonló összetevő, amelyeknek köszönhetően
a rezsim elérte, hogy ne létezhessen valódi politikai verseny, a választók ne ismerhessék meg a valódi alternatívákat, hogy a választási eljárás minél átláthatatlanabb legyen és lehetőség szerint bármilyen eszközzel is, de minél több ember szavazzon rájuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.