A TÚLTOLT BICIKLI ESETE AVAGY AZ IDEGENGYŰLÖLET LAFFER-GÖRBÉJE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2018.04.27.

A legutóbbi magyar választást egy rejtélyes, mégis ellenállhatatlan hatású tényező döntötte el: a vidéki szavazók magas idegenellenessége, olyan térségekben, ahol gyakorlatilag nem is voltak bevándorlók. Ez a – látszólag – alap nélküli idegengyűlölet kiszolgáltatta őket a kormánypárt és a szélsőjobb félelemkeltő kampányának, és elriasztotta a demokratikus ellenzék támogatásától. A jelenség hátterében – nem tagadva más tényezők hatását – a politika egy kevéssé ismert és még kevésbé elismert törvénye húzódik meg: a társadalmi folyamatok többnyire non-lineárisak. A non-linearitás költői megfogalmazását Horatius adta meg: „Van mértéke a dolgoknak, s a határok is állnak, melyeken innen s túl helyesen cselekedni sosem bírsz!” A költő arra utal, hogy a hatások és következményeik – ellentmondva hétköznapi várakozásainknak – nem folytonosan egy irányban változhatnak. Gyakran előfordul, hogy egy kedvező változás bizonyos pontot túllépve – ha „túltolják a biciklit” – az ellenkezőjébe csap át, és a helyzet romlani kezd ahelyett, hogy tovább javulna.

A jelenség leginkább a közgazdaságtan Laffer-görbéjével szemléltethető. Az amerikai közgazdász, Ar­thur Laffer – az anekdota szerint – barátaival egy washingtoni étteremben éppen arról vitatkozott, miként növelhető az állam adóbevétele. Voltak, akik az adóemelés mellett érveltek: így természetszerűen növekednek a bevételek. Mások szerint viszont ez az embereket inkább adóelkerülésre és teljesítmény-visszatartásra késztetné, ezért inkább csökkenteni kell az adót. Így az emberek többet dolgoznak és többet is adóznak, azaz nő majd a bevétel. Ekkor Laffer egy szalvétára felrajzolt egy koordinátarendszert: a vízszintes tengelyén az adókulcs, a függőlegesen pedig az állam adóbevételei, majd belerajzolt egy fordított U alakú – azóta Laffer-görbének nevezett – ábrát. Ha az adó 0 – magyarázta –, természetszerűleg 0 a bevétel, ha viszont 100 százalék – az állam minden jövedelmet elvonna –, mindenki elkerüli az adófizetést, így szintén nem lesz bevétel. Az optimális helyzet – a maximális adóbevétel – valahol a középtájon van, ahol sikerült eltalálni azt a mértéket, hogy érdemes dolgozni és megfizetni a méltányos adót.

Az életben gyakori az efféle non-linearitás: az optimális állapot mindig valahol a végletek között található. Többnyire megoldhatatlan problématömeggel szembesülünk, de előfordul, hogy a kihívások teljes hiányába fáradunk bele. Ilyenkor rendre ráébredünk: a kezelhetetlen problémák sokasága, illetve a feladatnélküliség unalma végletei között felrajzolódó fordított U alakú görbe maximuma jelzi a legjobb helyzetet. A jelenség kutatásában a magyarok több területen úttörő szerepet játszottak: Selye stresszelmélete, Csíkszentmihályi Mihály „flow” elmélete és Scitovsky Tibor „komfortzóna” modellje egyaránt a non-linearitásra utal. Mindegyik, ellentmondva a hétköznapi vélekedésnek, azt igazolta: egyaránt nehezen viselhető el, ha a környezet kezelhetetlen problémákkal teli vagy teljesen hiányzik a komfort, de épp így az is, ha semmiféle kihívást nem támaszt, illetve a folyamatos kielégültség állapotát hozza létre. Az ember egészséges fejlődéséhez az a környezet kínálja a legjobb feltételeket, amelyben rendszeresen előbukkannak kihívások, és kilépni kényszerül a komfortzónájából, de amellyel képes megküzdeni, és közben egyre adaptívabbá válik.

Néhány éve a politikai korrektség ellentmondásain tűnődve figyeltem fel a non-linearitás jelenségére. (A politikai korrektség Laffer-görbéje, HVG-online, 2015). Ráébredtem arra, hogy a személyiség kibontakoztatására késztető környezet nem lehet sem totálisan egyetlen vélemény által uralt, de nem lehet kezelhetetlenül és kiszámíthatatlanul sokféle sem. A személyiség fejlődésének szemszögéből az eltérő vélemények kezelhető gazdagsága az optimális, ahol szembesül más nézetekkel, és elsajátíthatja a készséget, hogy kiálljon saját igazságáért. Így szabadon eldöntheti, alkalmazkodik-e, vagy kitart nézetei mellett. Vagyis a kényszerű egyhangúság és a vélemények áttekinthetetlen káosza végletei között felrajzolódott a politikai korrektség Laffer-görbéje, és a fordított U alakú ábra csúcspontja jelölte ki a vélemények sokféleségének optimális gazdagságát. De hogy jön ide – kérdezheti az olvasó – az idegengyűlölet Laffer-görbéje?

A választások kapcsán – nálunk és másutt is – gyakran rámutattak egy különös ellentmondásra. Nagy az idegenek elutasítottsága és ezzel párhuzamosan magas a szélsőséges, populista és idegengyűlölő pártokra való szavazás készsége olyan helyeken, ahol gyakorlatilag nincsenek idegenek, olyan közösségekben, ahol csak elvétve fordulnak elő migránsok. Ugyanakkor a nagyobb városokban, ahol a velük való találkozás mindennapos, ahol az élet természetes részévé váltak, ott az idegengyűlölet csekély. Ahol viszont a körülmények sajátos alakulása miatt az eredeti helyi közösség egy vele összemérhető nagyságú, de eltérő kultúrájú közösséggel szembesült, ott az idegengyűlölet és a „migráns­ellenes” pártok támogatottsága ismét megnő. Erre a mintára utal az idegengyűlölet Laffer-görbéje metafora...

ITT OLVASHATÓ