A RENDSZER MAGA A CSALÁS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.04.20.

Április 8. óta az ellenzéki pártok egy része és választópolgárok sokasága a választás napján elkövetett választási csalásról beszél. Az informatikai rendszer működésképtelensége, a Választási Iroda honlapjának elérhetetlensége, a párhuzamosan futtatott szoftverek, az urnazárástól az eredmények ismertetéséig eltelt három és fél órás üresjárat, az ellenzéki pártokra leadott eltűnt szavazatok, a nemzetiségi lista körüli anomáliák mind-mind okot adnak arra, hogy gyanakodjunk, ám ezek együttvéve sem támasztják alá a központilag, tudatosan szervezett választási csalás vádját.

Ahhoz azonban, hogy kijelentsük, a 2018-as választásokat a kormánypártok elcsalták, nincs szükség a választás napján regisztrált svindlik, szabálytalanságok, csalások számbavételére. Magyarországon a választásokat 2014-ben és 2018‑ban akkor is elcsalták, ha éppen a választás napján minden a legnagyobb rendben zajlott volna. Hiszen a legnagyobb csalás maga a választási rendszer, amelynek minden eleme igazságtalan, egyenlőtlen és korrupt. Éppen ezért az ellenzéki pártoknak nem a szavazatok újraszámolását, hanem a választási rendszer teljes átalakítását kellene követelniük.

A demokratikus és szabad választás sírját a kétharmados fideszes parlamenti többség már a választási törvény 2011-es megalkotásával és elfogadásának körülményeivel megásta. Hiszen egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a rendszer fundamentumát jelentő jogszabály úgy szülessen meg, hogy arról a beterjesztő kormánypárt egyetlen ellenzéki párttal sem egyeztet, és az csupán egyetlen parlamenti párt akaratát képviseli. Ebben a politikai és választási rendszerben nem egyszerűen a „kormánypártok felé lejt a pálya”, hanem teljesen egyenlőtlen versenyfeltételeket teremt a választásokon induló pártok számára, elfogadhatatlan mértékben korlátozza a kormánypártok leválthatóságát, és intézményesíti a választási csalás lehetőségét.

A „gerrymandering”, vagyis a választókerületeknek a többségben lévő párt érdekei szerint történő átrajzolása évszázados hagyományokra tekinthet vissza, nem fideszes találmány. Célja minden esetben a választások végeredményének manipulálása oly módon, hogy egy-egy hagyományosan ellenzéki körzetbe minél több szavazót sűrítsenek, vagyis egy-egy ellenzéki mandátum minél több ellenzéki szavazót „szívjon fel”, az elsősorban a városokra jellemző billegő körzetekhez pedig annyi kormánypárti kistelepülést csapjanak hozzá, hogy az átbillentse az eredményt a kormánypártok javára. A Fidesznek 2011-ben ezt a manipulatív eljárást olyannyira sikerült csúcsra járatnia, hogy szakértők számítása szerint1 az ellenzéknek 300 ezerrel (!) több szavazatot kell kapnia ahhoz, hogy ezt mandátumokra váltva a parlamentben többséghez jusson.

A csalárd rendszer eleme az egyfordulós választási rendszer is. Ilyen választások természetesen más országokban is vannak, de csak olyanokban, amelyekben lényegileg kétpártrendszer van, mindkét politikai oldalt egy-egy párt dominálja. Nálunk azonban az ellenzéki oldal meglehetősen tagolt, szétszabdalt, és a Fidesz azért hozta létre az egyfordulós rendszert, hogy az ellenzéki pártok, az első forduló után, az eredmények ismeretében, ne tudjanak szövetséget kötni egymással. Jól lehet, korábban maga a Fidesz volt a kétfordulós rendszer legnagyobb haszonélvezője; 1998-ban nem nyerte volna meg a választásokat, ha a két forduló között Torgyán József nem lépteti vissza 82 jelöltjét a Fidesz javára. Magyarországon a pártrendszer struktúrája még közel sem szilárd és letisztult, így nálunk egyértelműen a kétfordulós rendszer lenne indokolt.

Nemcsak a választási, hanem a politikai rendszer is lehetetlenné teszi a szabad és fair választásokat. Az a tény, hogy a közpénzekből fenntartott médiumok ma már kizárólag a kormánypártok hazug és gyűlöletkeltő propagandáját sugározzák, hogy a kormányközeli oligarchák közpénzekből felvásárolt vagy létrehozott és ugyanebből a forrásból fenntartott orgánumai ugyancsak a kormánypárti agymosás eszközeiként funkcionálnak, önmagában illuzórikussá teszik, hogy a szükséges információkhoz szabadon hozzáférő állampolgárok döntsenek arról, a versenyben induló pártok közül melyikre adják voksukat. Ma Magyarországon a média működése nemcsak a választási és médiatörvényt, hanem az állampolgárok alkotmányos alapjogait is sérti. A magyar lakosság 60 százaléka ma kizárólag a kormánypropagandát sulykoló orgánumokból tájékozódik, és a közéleti médiapiac 85 százaléka a kormánypártok oligarcháinak kezében van.

Ugyancsak a politikai berendezkedésből következő csalárdság a kormánypárt, a kormány és az állam teljes összeolvadása. Ez nemcsak a közpénzek és a pártpénzek teljes egybemosódásában jelenik meg, hanem abban is, hogy az állammal egzisztenciális kapcsolatban álló, többnyire a legkiszolgáltatottabb rétegekhez tartozók nem egy politikai párttal, hanem az állammal – és így saját egzisztenciális érdekeikkel – kerülnek szembe, ha nem a kormánypártok szája íze szerint szavaznak. Számos település lakosai meséltek az elmúlt hetekben arról, hogy a helyi polgármester a kormánymegbízottal járt házról házra és fenyegette a közmunka vagy a segély elvesztésével az embereket abban az esetben, ha nem a kormánypártokra szavaznak. És ezt bizonyítják az adatok is. A leghátrányosabb helyzetű régiókban, a legkisebb településeken élők körében az átlagosnál sokkal magasabb volt a kormánypártok támogatottsága: 85–90 százalékuk szavazatott a Fidesz–KDNP pártszövetségre. Volt olyan kistelepülés is, ahol a szavazatok 100 százalékát a kormánypártok kapták. Akármilyen megrendítő is, a Fideszt éppen azok a legkiszolgáltatottabb, mélyszegénységben élő rétegek tagjai segítették kétharmados többséghez, akiket ez a kormány nemcsak mélyen megvet, hanem akiktől megvonja az emberhez méltó élet és a társadalmi integráció megteremtésének elemi esélyét is.

Nemcsak a pártok, hanem a polgárok közötti egyenlőséget sem biztosítja a jelenlegi rendszer. Míg a magyarországi állandó bejelentett lakcímmel nem rendelkező kettős állampolgárok levélben is szavazhatnak, a külföldön munkát vállaló, állandó magyarországi lakhellyel rendelkező és itt adót fizető állampolgárok csak személyesen adhatják le voksukat. Míg egy „külhoni” kettős állampolgárnak – akik döntő többsége a tapasztalatok szerint a Fideszre szavaz – csupán néhány utcát, addig a külföldön dolgozó magyar állampolgároknak – akiknek többsége nem a kormánypártok támogatója – esetenként sok száz kilométert kell utazniuk, és órákig kell sorban állniuk, ha élni akarnak szavazati jogukkal. Így van ez akkor is, ha a mostani választáson a kormánypártok egyetlen igazi csalódását a külhoni magyarok „hálátlansága” jelentheti. Az immár több mint egymillió szavazati joggal rendelkező külhoni magyar állampolgár alig 15 százaléka adott le érvényes szavazatot, ami a remélt három-négy helyett egyetlenegy mandátumot sem hozott a kormánypártoknak...

ITT OLVASHATÓ