Szerző: PETŐ ANDREA
2018.04.03.
Hunter S. Thompson a Rolling Stone 1994. június 16-i számában történelmi tettet hajtott végre, amikor a nekrológírás íratlan szabályait felrúgva He was a crook(Egy szélhámos volt) címmel emlékezett meg Nixon elnökről. Thompson láthatóan hosszan érlelt gyűlölettel és újságírói precizitással elevenítette fel, Nixon és csapata hogyan vette át kegyetlenül a republikánus pártot, majd az elnökséget, miközben „letaposta az ellenségeit, sőt, bizonyos barátait is, akár egy náci.” Nixont és mindazokat, akik asszisztáltak az általa elkövetett háborús bűntettekhez és törvényszegésekhez: Kissingert, Agnew-t és Hoovert stricinek, banditának, tolvajnak, hübrisszel megfertőzött szörnyetegnek nevezi.
Leginkább az a hasonlata a találó, amikor Nixont borzhoz hasonlítja. A borz az őt üldöző kutyát úgy téveszti meg, hogy halottnak tetteti magát, emiatt egy pillanatra zavarában a kutya megáll, és a borz ezt a pillanatot kihasználva tépi szét a fogával a kutya nyaki ütőerét, miközben négy kezének karmával már a halott kutya fején csüng. Hogy mi vezette a gonzo újságírás úttörőjének tollát, világos: igazán hitt az amerikai intézményrendszerben, az emberi méltóságban, és őszinte patriotizmusában úgy érezte, hogy Nixon „örökre bemocskolta a világot, amelyben élünk”.
Thompson nekrológja szerint Nixon emberi tulajdonságainak (kegyetlen, bizalmatlan, erőszakos és gátlástalan) köszönhette sikereit és aztán bukását is, és mivel rémes ember volt, ezért rémes stílusban írt róla. A narratív stílusnak a megválasztása a politikai életrajzíró első döntése. A második életrajzírói döntés az, hogyan viszonyul a szerző az életrajzok írásának ahhoz a nagy kockázatához, hogy az ember az írás pillanatából visszanézve könnyen fejlődéstörténetként, egyfajta fejlődésregényként tekinti a főhőse történetét.
A veterán, magyar származású, Bécsben élő újságíró, Paul Lendvai munkájával nem vállalt kockázatot egyik kérdésben sem. A kötet a német nyelvű Orbans Ungarn (Kremayr und Scheriau Verlag, Wien 2016) fordítása – feltételezhetően a szerző által, mert a fordító neve nincs feltüntetve – egy összefoglaló záró fejezettel kiegészítve. Lendvai a 2. fejezet 4. lábjegyzetében felsorolt tíz magyar nyelvű Orbán-életrajzot felhasználva írt egy tizenegyediket egy világnyelven, néha idézve az online hozzáférhető újságokat és folyóiratokat is és ritkábban saját anekdotáit. A kötet nem pontosan lábjegyzetelt, ez a szerkesztői munka hiányossága: azt például lábjegyzeteli, hogy mi az a Canossa-járás, de Orbán magánéletéről szóló információ forrásait nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.