Szerző: Határátkelő
2018.03.25.
Akik régóta követik a blogot, tudják, hogy nagyon kedvelem a Szerelem Salvadorban blogot egészen sajátos hangulata és persze a nagyszerű írások miatt. Szerzője most azt a kérdést tette fel, hogy hogyan illik újrakezdeni.
„Lusta vagyok. Legalább is azzal vádlom magam hosszú évek óta. Vagy inkább évtizedek óta. Mama mondta először, olyan lekezelően és igazi megvetéssel, hogy szinte beleszédültem szürke szeme villanásába. Egy mozdulat nélkül tette, mégis az egész lénye eggyé vált a meggyőződésével rólam. (...)
Lusta vagyok. Nem írok például. Pedig az írás, az aztán tényleg a mindenem, és sokan mondják, hogy jó olvasni egy-egy bejegyzésem. Mégis, meg-megállok. Mintha valami belső erő kényszerítene arra, hogy ne csináljam azt, amiben igazán örömöm lelem.
Szégyenlem magam. Amiért lusta vagyok, és azért is, amiről írok. Csupa szomorú történet. Talán ha vidám ügyekről szólna a blogom többen szeretnék. Talán. Ki tudja. (...)
Nincsen sok struktúra az életemben. Sosem ismertem a hagyomány követésének biztonságot adó örömét, vagy a szokásokat, amik különböző keretekbe foglalják az emberek életét.
Mindent máshogy és más időpontban, elfelejtve, kihagyva, elengedve végzek, és örömöm lelem ebben a szabadságban. De írni így nem lehet. Küzdeni sem. Márpedig küzdeni az megy, hiszen itt vagyok, hiszen élek és mennyi siker van mögöttem. Azon gondolkodom, milyen volt a harcom sturktúrája, hogyan tartottam ki, miért nem adtam fel. (...)
Nem voltam lusta, csak tehetetlen, koncepció nélkül hagyott nyersanyag. Most újra gyúrom magam. Lemosom magamról a rámköpködött mantrákat. Most. Kezdem.”
Én pedig sok sikert kívánok hozzá. A teljes posztot itt találjátok.
Szobakeresés Londonban - a siker receptje
A brit fővárosban albérletet találni nem egyszerű feladat, ezt az Életem morzsái blog szerzője saját bőrén tapasztalta. Az előzményeket itt olvashatod el mindenféle borzalmas tapasztalatokkal. A mélypont után viszont jött a happy end.
„Márc. 4-én este is két lakásban jártam. Az egyik inkább tűnt van hol aludnod helynek, mondjuk legalább tiszta volt, de nem otthonos. Annyira kihasználtak minden nm2-t a lakásban, hogy ott pl. egy mini étkezőasztal a lépcső alá volt berakva. Pont annyi hely, hogy gyorsan belapátolj valamit, funkcióját ellátta, de rendes étkezőnek nem tudnám nevezni.
Az meg alap, hogy nappali alig akad, mert átalakították dupla szobának és jó drágán kiadják inkább, s éljen 4-6 ember egy 3-4 embernek épült lakásban.
A lakbért készpénzben kérte volna a tulaj. Mondta, hogy ha kell a szoba, akkor másnap 1100 font kp-val leszek majd kedves visszafáradni hozzá. Annyira „alap” nem, csak úgy 1100 fonttal a pénztárcámban sétálgatni Londonban. (Max. 100 font körül szeretek magamnál tartani pénzt).
Meg eleve büdös nekem, hogy minden hónap első napján kp-val járjak haza, mert a tulaj jön albérletet szedni. Mennyi pénzt csinálhat az a tulaj zsebbe, feketén, mert nyilván oka van, amiért nem akarja az adott összeget a bankszámláján látni.
Belegondoltam, hogy 4 szobás kis panellakásában lazán beszedhet 2200 fontot hónap elején zsebbe. (Hogy nekem miért nincs ilyen örökölt lakásom Londonban – jól jönne nekem is a dugi pénz, zsebbe, tisztán.)
Kp-s lakás mellett volt egy toronyházban a következő szobanézésem. Meg is tetszett. A bökkenő annyi volt, hogy a tulaj és a főbérlő is külföldön tartózkodtak. A csaj, aki költözött ki, az mutatta meg a lakást. Okésnak találtam.
A csajnak utaltam a foglaló felét (ami tudom, hogy őrültség, sose tegyétek. Én nem jártam meg, a csaj átutalta később a tulajnak). Egy héttel később újra vissza kellett jönnöm, találkozni a többiekkel. Másnap írtak, hogy enyém a szoba. További 4 nap telt el, mire a szerződést megkaptam. (...)
Közben, csak azért, hogy biztosra menjek. Még egy helyet megnéztem. Ami jobban tetszett, mint a toronyházas szoba, de addigra a foglalóm már ott bent volt. Ahh, most ilyenkor teszem fel a kérdést. Érdemes várni, vagy nem.
Mert mi van, ha a toronyházas szobát bebuktam volna, mire a másik helyet néztem meg, ami meg lehet nem is tetszett volna. Jó, most jobban tetszett. De sok a mi lett volna, ha… kár, hogy nem vagyok jós, látni akarom a jövőt, mi a jobb x hónap távlatából visszanézve.
Nem akartam több száz fontot bukni, így maradt a toronyház. 13. emeleten lévő lakásban egy szoba. Ketten lakunk benne.
A régi hely és mostani hely 15 percre van egymástól gyalog. Annyi történt, hogy a Temze északi oldaláról visszaköltöztem a déli oldalra. (Továbbra is közel maradtam a folyóhoz.) (...)
Többen írtak kommentet, hogy a jó szobák Londonban 800 fonttól indulnak. Ezt én is vágom… tudom, hogy 800 felett kinyílik egy „másik” ajtó. De legyünk őszinték, ahhoz, hogy én gond nélkül kiadjak 800-1000 fontot lakhatásra, 2500 font nettót kéne keresnem (évi bruttó 40.000 font fizetés).
Illetve mondom, hogy az ingatlanpiac lassú. A szobakiadás is sokkal lassúbb, mint az elmúlt években volt. Egy – egy meghirdetett szobára, már nem jelentkezik 50+ fő, hanem jó, ha 10 ember, amiből 3-4 eleve meg sem jelenik a megbeszélt időpontban.
A végén ott lyukadtam ki, hogy én válogathattam. Utólag írtak rám a tulajok, hogy mit gondolok – mert baromira senki sem vette ki a szobájukat. Sőt, az egyik tulajdonos hölgy eleve azt írta, hogy szeretné, ha kivenném a szobáját. Soha korábban nem tapasztaltam ezt! Brexit előszele érezhető.”
A teljes posztot itt találjátok. Nektek mi a tapasztalatotok albérlet-keresés terén?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.