2018. március 12., hétfő

"ÚGY ÁRULTAK MINKET, AKÁR AZ ÁLLATOKAT A PIACON"

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KŐRÖSI IVETT, GÁL MÁRIA
2018.03.12.


Farida Khalaf négy hónapot töltött szexrabszolgaként az Iszlám Állam (IS) fogságában. Most igazságot követel a nemzetközi bíróságokon.

Néhány éve Farida Khalaf még arról álmodozott, hogy matematikát fog tanítani gyerekeknek Irakban, most azonban egyetlen cél vezérli a fiatal jazidi nőt: nemzetközi bíróság elé akarja állítani az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet tagjait.

A jövőjét érintő tervei akkor módosultak, amikor 2014-ben, egy meleg augusztusi napon a dzsihadisták megtámadták az ország északi részén fekvő elszigetelt jazidi falut, és az akkor 17 éves lányt elvitték szexrabszolgának.

„Addig azt sem tudtam, hogy léteznek ilyen gonosz emberek a világon. Az iskolában nem sokat tanultunk más országokról. A vallásom azt tanítja: imádkozz másokért, és ne ölj. A családom is azt tanította, hogy emberségesen viselkedjek másokkal. Azt hittem, hogy az összes vallás békét hirdet. Fogalmam sem volt, hogy létezik olyan csoport, mint az Iszlám Állam” – mondta a Népszavának a Genfi Emberi Jogi Csúcs szünetében az aktivista.

A döbbenetet tovább növelte, hogy amikor szélsőségesek leigázták az addig békés falut, a helyiek keserűen tapasztalták, hogy muszlim szomszédaik közül – akikkel napokkal korábban együtt ettek-ittak, miután meghívták őket egy jazidi ünnepségre – többen is elárulták őket, és segítettek az IS-katonáknak.

Ezután az Iszlám Állam terrorját túlélő emberek beszámolóiból ismert „forgatókönyv” bontakozott ki: szétválasztották a nőket és a férfiakat, és követelték, hogy térjenek át az „ördögimádásról” az iszlámra. Ellenálltak, így megkezdődtek a tömeges kivégzések. Farida emlékei szerint egy nap alatt több mint 400 férfit lőttek le, köztük az édesapját, a testvérét és a nagybátyjait. Aztán a nők következtek: az idősebbeket leválasztották a fiatal lányokról, és többekkel végeztek. Úgy gondolták, hogy őket nem tudják majd „használni”.

„Engem más lányokkal együtt először Moszulba szállítottak, majd pedig Szíriába. Mintegy hetvened magammal kivittek a piacra. Úgy árultak minket, akár az állatokat” – emlékezik vissza halk, szinte monoton hangon a történtekre, kerülve a kíváncsi tekinteteket....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.