Szerző: Az Én Pénzem
2018.03.13.
A fővárosban az idén már több mint tizedik eladó korábban befektetési céllal vett lakásától igyekezett megszabadulni – derült ki egy ingatlanközvetítő friss elemzéséből. A vevők körében Budán és Pesten kiemelkedően növekedett a 600 ezer forint feletti négyzetméteráron értékesített lakások aránya.
Tovább fújódik az ingatlanpiaci lufi, aminek tényét egyelőre sokan egyáltalán nem ismerik el (az aggasztó jelekről korábban itt írtunk). Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy milyen sebességgel és milyen magasságba emelkedtek az árak. Az idei első két hónap összesített adatai a 2008-as válság óta a legerősebb évkezdést mutatja a hazai lakóingatlan-piacon – állapította mindesetre meg frissen kiadott elemzésében a Duna House (DH). A 2018. februári közel 13 ezres tranzakciószám majdnem 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Az áremelkedésnek köszönhetően a DH elemzése szerint a téglalakások értékesítési időszaak egy-két hónappal hosszabbodott, jellemzően 100-140 nap után sikerül szerződni. A fővárosban a pesti oldalon ennél valamelyest még több idő szükséges egy-egy ingatlan eladásához. A kedvezőbb áron vásárolható panellakások esetében nem ilyen drasztikus a változás, az ilyen típusú ingatlan a meghirdetéstől számítva általában 3 hónap körüli időszakon belül cserél tulajdonost...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.