2018. március 12., hétfő

SEMJÉN SVÉDORSZÁGI LUXUSVADÁSZATAI, GIGANTIKUS KAMUPÁRTHÁLÓZAT - HETI LAPSZEMLE

ÁTLÁTSZÓ - HETI MUTYIMONDÓ
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2018.03.11.



Magyar Nemzet: Semjén helikopteres luxusvadászata

Semjén Zsolt, az KDNP elnöke évek óta vesz részt titokban néhány napos luxusvadászatokon Svédországban. Vadászatszervezők beszéltek arról, hogy a miniszterelnök-helyettes 2012 óta látogat el évente egy alkalommal a skandináv országba. A politikus elsősorban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint a főként a tajgaerdőkben élő siketfajdra vadászott. Előfordult, hogy egy egész, körülbelül 40 fős hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy ne találkozzanak másokkal. A néhány napos utak alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő koronába kerültek. A legnagyobb szabású vadászatot tavaly szeptember végén tartották, amely alkalmával egy méregdrága helikoptert is kibéreltek Semjénék számára.

HVG:
kampupárthálózat a monoki expolgármester körül

Míg a nagy pártok pénzt és energiát nem kímélve minden lehetőséget megragadnak, hogy a választások előtt elmondhassák fő üzeneteiket, addig néhány bemutatni próbált mikropártnál épp az ellenkezőjét tapasztaltuk. A rejtőzködő, agresszív jelöltek és még rejtőzködőbb pártvezetők mögött egy szürreális, jól felépített hálózat és Szepessy Zsolt volt monoki polgármester sejlik fel. A tét sokmilliós. A volt monoki polgármester 2009-ben alapított Összefogás Pártja 2014-ben elért 0,13 százalékos eredmény után 298,5 millió forint állami támogatást kapott. 2015 szeptemberében a volt polgármestert üzletszerűen elkövetett csalás miatt előzetes letartóztatásba helyezték, amiért a gyanú szerint körülbelül 600 ukránnak segített fejenként 1000 euróért magyar állampolgársághoz jutni. Az ügyben a Nyíregyházi Járásbíróság tavaly szeptemberben befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte.

444: Orbán-Puch paktum a Népszaváról

A Népszava finanszírozásáról Orbán Viktor személyesen állapodott meg Puch Lászlóval, az MSZP egykori pénztárnokával még 2016 végén. Ők ketten a kilencvenes évek parlamenti fociválogatottjából ismerik egymást, de az elmúlt húsz évben elsősorban Simicskán keresztül tartottak kapcsolatot. Mostanra viszont mindketten Simicska ellenségei lettek. Az Orbán-Puch találkozóra a hatvanpusztai majorságban került sor, ahová egy Volkswagen Transporterrel szállították le az egykori MSZP-pénztárnokot egy bicskei parkolóból. A Népszabadság kivégzése után a kormányfő nem akarta, hogy Simicskáé legyen a legerősebb napilap. Azóta nem késnek a fizetések, és az újság tele van állami hirdetésekkel. Az MVM és a Szerencsejáték Zrt. a két legnagyobb hirdető, a kormány 100 millió forintért hirdette a Nemzeti Konzultációt a kiadónál, többért, mint a Demokratában vagy a Figyelőben.

Magyar Nemzet: kémszoftver Márky-Zay gépén

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely új, ellenzéki polgármestere a választás után arra lett figyelmes, hogy laptopjának működése megváltozott: lelassult, nehezebben kapcsolt be és ki. Az eszközt szakemberhez vitte, aki megállapította, hogy feltörték a gépét, és kémszoftvert telepítettek rá, amely a billentyűzethasználattól a futtatott programok listáján át a megnyitott weboldalakig minden számítógépes tevékenységet továbbít egy németországi IP-címre. A szakértő szerint profi munkáról van szó, mivel olyan képprogramot talált, amit amatőr felhasználó képtelen telepíteni.

444: kiskutyakínzós videót posztolt Orosz Mihály Zoltán


A saját gyepmesteri szolgáltását próbálta népszerűsíteni Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere. Mindezt egy olyan élő Facebook-videóval, ami egy kocsi csomagtartójába zárt klasszikus falusi pincsikeverék kutyák képével indul, akik közül egyiket mindeközben egy nyakára hurkolt kötéllel fojtogatnak. De úgy, hogy a nyomorult kutya hátsó lába közben szabályosan rángatózik a nyakát szorító hurok miatt. Orosz utána elmeséli, hogy saját kezűleg segített befogni a hat kutyát, akiket átadnak a gyepmesternek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.