Szerző: SZARKA JUDIT
2018.03.29.
Ahogyan a cím is jelzi, Magyarország végletesen kettészakadt, nem csupán a láthatóság, hanem a realitás vonatkozásában is. Míg a médiumok többségében a külső-belső ellenségtől folyamatosan szorongatott, ám mindig nemzeti hősiességgel győzedelmeskedő, folyamatosan épülő-szépülő hon fikciója sulykolódik, addig a leszakadó térségek nem látható tartományában olyan testi- lelki nyomor egzisztál, amilyennel az olvasó eddig talán csak Dosztojevszkij, Tar Béla, Borbély Szilárd világaiban találkozhatott. Közművek és munka nélkül vegetáló családok, nyomor, éhezés, mocsok, bűz, patkányok, tetvek, hideg, prostitúció, bűnözés – munkalehetőségek és integrált oktatás híján, az átörökített tehetetlenség és öntudatlanság pusztító monotóniájának őrjítő köreibe merülhetünk bele mintegy háromszáz oldalnyi történetmondásban. A szöveget számos szociofotó illusztrálja: szemcsésre-homályosra fogalmazott beállításaikban a lakóhelyek tárgyi világának lepusztultsága tárul elénk, melyet csupán néhány gyerekrajz színessége és a szerző két grafikájának bensőséges strukturáltsága ellenpontoz.
Balassa Péter gyakran mondta egyetemi óráin: a világ ott történik, ahol nyomor van, ahol gyerekek éheznek. Hazánkban is történik a világ, például Berettyóújfalu környékén, azon a halmozottan hátrányos helyzetű, főleg romák lakta területen, amelyet a Láthatatlan Magyarország című könyv mutat be. Itt dolgozik munkatársaival L. Ritók Nóra, a képzőművészeti oktatással és esélyteremtéssel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője, akinek 2009 és 2017 között, különféle internetes fórumokon megjelent írásaiból ad tematikusan csoportosított és reprezentatív válogatást a kötet. Az elsősorban publicisztikákat, valamint személyes hangvételű esetbeszámolókat, módszertani ismertetőket tartalmazó, remekül szerkesztett könyv széles problémahorizontot megnyitó, rendkívül intenzív és traumatikus élményt kínál az olvasónak.
Ahogyan a cím is jelzi, Magyarország végletesen kettészakadt, nem csupán a láthatóság, hanem a realitás vonatkozásában is. Míg a médiumok többségében a külső-belső ellenségtől folyamatosan szorongatott, ám mindig nemzeti hősiességgel győzedelmeskedő, folyamatosan épülő-szépülő hon fikciója sulykolódik, addig a leszakadó térségek nem látható tartományában olyan testi- lelki nyomor egzisztál, amilyennel az olvasó eddig talán csak Dosztojevszkij, Tar Béla, Borbély Szilárd világaiban találkozhatott. Közművek és munka nélkül vegetáló családok, nyomor, éhezés, mocsok, bűz, patkányok, tetvek, hideg, prostitúció, bűnözés – munkalehetőségek és integrált oktatás híján az átörökített tehetetlenség és öntudatlanság pusztító monotóniájának őrjítő köreibe merülhetünk bele mintegy háromszáz oldalnyi történetmondásban. A szöveget számos szociofotó illusztrálja: szemcsésre-homályosra fogalmazott beállításaikban a lakóhelyek tárgyi világának lepusztultsága tárul elénk, melyet csupán néhány gyerekrajz színessége és a szerző két grafikájának bensőséges strukturáltsága ellenpontoz.
Ebben a közegben immár tizenkilenc éve egy csapat művészileg és szociálisan különlegesen érzékeny civil művészi oktatást szervez, áramszolgáltatásról, fűtésről, ruháról, cipőről gondoskodik, gyógyszert szerez, ünnepelni, ajándékozni tanít. Mindennap újra és újra meg kell tapasztalniuk, hogy fiatal életeket temet maga alá a közmunka, a herbál, az uzsorakamat, a bűnözés, a csicskasors – de nem hagyhatják magukra azokat az embereket, akik lassan-félve bízni kezdtek bennük. S a nyomor okozta énvesztés folyamatos gyűlölködésének acsargásából az odaforduló közös munka során kommunikáció, csapatmunka, tanulási vágy és a művészi alkotás intenzív öröme születik meg. Történik pedig mindez az állami apparátus álszent közönyének és a helyi intézményrendszer tehetetlenségének ellenszelében. Történik pedig mindez a pályázatmutyik, a civilellenesség, az államilag és egyházilag támogatott szegregáció, a helyi iskolák és hivatalnokok többségének kiégettsége és egzisztenciaféltése közepette. Történik pedig mindez a hihetetlen szolidaritás és szociális felelősségtudat légkörében is élesen megmaradó elkülönülés közegében : ők és mi, magyarok és cigányok, romungrók és oláhok világai szembesülnek (s ha néhányak iszonyatos erőfeszítések árán roma értelmiségivé válnak, szabadságukért és individualitásukért a két világ közötti számkivetettség életfogytiglani szenvedéstörténetével fizetnek).
Az egzisztenciális-társadalmi nyomor és meghasonlottság e határvidékén történik hát meg a világ. És ha nem vállaljuk a bennünk és közöttünk feszülő idegenségek kapcsolatba lépését, akkor a két Magyarország közötti szakadékba zuhanunk mindnyájan. Akkor esélyünk sem marad arra az állampolgári és emberi közösségre, amelyben mindnyájan elnyerhetjük önnön méltóságunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.