Szerző: SZELESTEY
2018.03.17.
- Nem tudni, mi jön a választások után, de talán igaza van Heller Ágnesnek, hogy Orbán megbuktatására a Jobbikkal is szövetkezni kell;
- A Nyugatnak tárgyalnia kell Orbánnal, mert az uniónak meg kell védenie a demokráciát és annak fő támaszát, a civil társadalmat.
New York Times
A kommentár szerint mérget lehet venni arra, hogy a holnapi orosz álválasztásokon Putyin győz, ennél sokkal lényegesebb kérdés viszont az, hogy mely más országokban kerekedik még felül az elkövetkező években. Nyerésben van, ő az olasz választások nagy haszonélvezője. Ausztriában a koalíció tagja lett a szélsőjobbos Szabadságpárt, amely szerződést írt alá az elnök által mozgatott bábpárttal. A németeknél előretört az igen balos Balpárt, illetve a szintén szélsőjobos AfD. És a lista még folytatódik az oroszbarát görög, illetve magyar kormánnyal, de ide kell sorolni Le Pen 2. helyét az elnökválasztáson, valamint Trump győzelmét. A Brexit is Moszkva javát szolgálja, hiszen megerősíti a szétesés irányzatát.
Ilyen háttér előtt a korábbi orosz ügynök és a lánya elleni nagy-britanniai gyilkossági kísérlet nem egyszerűen bosszú volt, hanem az uralom kinyilvánítása. Hogy ezt is megteheti, mert a másik oldal gyenge. És valószínűleg igaza van. Érdemi szankciók nem várhatók. De a nagy gond az, hogy Putyin hisz az erő elvében és annak megfelelően cselekszik is, mégpedig gonosz módon. A politikus egy bűnöző, aki egyértelmű veszélyt jelent a demokratikus társadalom szempontjából. Izgalmas, mint egy tigris, amikor lecsap az áldozatára. És amíg megteheti, hogy lecsapjon, addig egyre újabb csodálókat szerez és további választásokat nyer, más államokban is.
Wall Street Journal
Populista kihívás érte a demokráciát Közép-Európától Amerikáig, ám meg kell különböztetni a demokratikus intézmények elleni tényleges fenyegetést, illetve azt, amikor politikai nézetkülönbségek állnak fenn. Így vélekedik a kérdés egyik szakértője, William Galston, a Brookings Intézet vezető munkatársa. Orbán Viktor hitet tett az illiberális demokrácia mellett és több szomszédállam is ég a vágytól, hogy kövesse. A magyar vezető megpróbálja bezáratni a CEU-t és megalázó módon támadja Soros Györgyöt. Budapest és Varsó egyre inkább másokat kizáró etnikai és vallási alapon határozza meg a nemzeti identitást. A csehek, szlovákok és osztrákok ugyane felé tartanak. Itt az a veszély a lényeges, amely a szabad sajtót, a független civil társadalmat, az alkotmánybíróságokat, a jogállamot, tehát a liberális intézményeket éri. Ám a köztársaság elleni fenyegetés nem azonos a politikai vitákkal.
A populizmus a gazdasági nehézségekből nőtt ki, de az okok közé tartozik a félelem a bevándorlástól, a kultúra elvesztésétől, továbbá az is, hogy az embereknek elegük van a politikából. Előtérbe került a tudás alapú gazdaság és emiatt távoli városokban és falvakban a kevésbé képzett rétegek úgy érzik, leértékelődtek, és ez fokozza a társadalmi megosztottságot. Az elitek lelkesedése a nyílt társadalom iránt szembemegy a tömegek igényével a gazdasági, kulturális a politikai stabilitás iránt. Sokan elvesztették a jövőbe vetett reményüket, az idealizált múltba vágynak vissza, amiről a feltörekvő politikusok azt ígérik, hogy visszahozzák. Egyre többen akarnak erős vezetőt, aki hajlandó megszegni a szabályokat, hogy haladjanak a dolgok.
A populista hullámot a karizmatikus politikusok határozott retorikája és érzelmi vonzereje jellemzi. Viszont nincs összefüggő elmélete, filozófiája. Elfogadják a népi szuverenitás és a többségi demokrácia elvét. Ugyanakkor mind rosszabb véleménnyel vannak az egyénnek és a kisebbségeknek nyújtott liberális védelemről, mert úgy gondolják, hogy azok más érdekeket és értékeket követnek, mint a „nép”. Ebből következik, hogy egyesek a nép ellenségei. Pedig homogén lakosság nem létezik. Aláássa azután a demokráciát az a feltételezés is, hogy a „népnek” monopóliuma van az erényre. Ilyen körülmények között ugyanis nehéz kompromisszumot elérni. A populizmus igényli az állandó harcot az ellenségekkel, állandó nulla-összegű viszályokba taszítja a társadalmat. A kisebbségek jogait fenyegeti és lehetővé teszi, hogy az erős ember lebontsa a korlátokat, amelyek elzárják a tekintélyelvűség felé vezető utat.
A liberális demokrácia védelmezőinek reagálniuk kell, amikor a populisták megindulnak a szabad sajtó ellen, meggyengítik az alkotmánybíróságot, kezükben összpontosítják a végrehajtó hatalmat, vagy éppen etnikai, vallási, nemzeti alapon a partvonalra nyomnak bizonyos csoportokat. Először is meg kell határozniuk, hogy mi jelenti a valódi veszélyt a liberális intézményekkel szemben és fel kell lépniük ellene. Másodszor meg kell békélniük a nemzeti szuverenitással, így azzal, hogy a határok ellenőrzése jogos lépés a szuverenitás védelmére. Jogosnak kell elismerniük a bevándorlásról folyó vitát. Végül pedig gazdasági növekedést kell elérni, annak eredményéből azután mindenkinek kell adni. Ha a demokratikus közösségek nem látják maguk előtt a jobb jövőt, az elvezethet a rendszerváltás követeléséhez...
New York Times
A kommentár szerint mérget lehet venni arra, hogy a holnapi orosz álválasztásokon Putyin győz, ennél sokkal lényegesebb kérdés viszont az, hogy mely más országokban kerekedik még felül az elkövetkező években. Nyerésben van, ő az olasz választások nagy haszonélvezője. Ausztriában a koalíció tagja lett a szélsőjobbos Szabadságpárt, amely szerződést írt alá az elnök által mozgatott bábpárttal. A németeknél előretört az igen balos Balpárt, illetve a szintén szélsőjobos AfD. És a lista még folytatódik az oroszbarát görög, illetve magyar kormánnyal, de ide kell sorolni Le Pen 2. helyét az elnökválasztáson, valamint Trump győzelmét. A Brexit is Moszkva javát szolgálja, hiszen megerősíti a szétesés irányzatát.
Ilyen háttér előtt a korábbi orosz ügynök és a lánya elleni nagy-britanniai gyilkossági kísérlet nem egyszerűen bosszú volt, hanem az uralom kinyilvánítása. Hogy ezt is megteheti, mert a másik oldal gyenge. És valószínűleg igaza van. Érdemi szankciók nem várhatók. De a nagy gond az, hogy Putyin hisz az erő elvében és annak megfelelően cselekszik is, mégpedig gonosz módon. A politikus egy bűnöző, aki egyértelmű veszélyt jelent a demokratikus társadalom szempontjából. Izgalmas, mint egy tigris, amikor lecsap az áldozatára. És amíg megteheti, hogy lecsapjon, addig egyre újabb csodálókat szerez és további választásokat nyer, más államokban is.
Wall Street Journal
Populista kihívás érte a demokráciát Közép-Európától Amerikáig, ám meg kell különböztetni a demokratikus intézmények elleni tényleges fenyegetést, illetve azt, amikor politikai nézetkülönbségek állnak fenn. Így vélekedik a kérdés egyik szakértője, William Galston, a Brookings Intézet vezető munkatársa. Orbán Viktor hitet tett az illiberális demokrácia mellett és több szomszédállam is ég a vágytól, hogy kövesse. A magyar vezető megpróbálja bezáratni a CEU-t és megalázó módon támadja Soros Györgyöt. Budapest és Varsó egyre inkább másokat kizáró etnikai és vallási alapon határozza meg a nemzeti identitást. A csehek, szlovákok és osztrákok ugyane felé tartanak. Itt az a veszély a lényeges, amely a szabad sajtót, a független civil társadalmat, az alkotmánybíróságokat, a jogállamot, tehát a liberális intézményeket éri. Ám a köztársaság elleni fenyegetés nem azonos a politikai vitákkal.
A populizmus a gazdasági nehézségekből nőtt ki, de az okok közé tartozik a félelem a bevándorlástól, a kultúra elvesztésétől, továbbá az is, hogy az embereknek elegük van a politikából. Előtérbe került a tudás alapú gazdaság és emiatt távoli városokban és falvakban a kevésbé képzett rétegek úgy érzik, leértékelődtek, és ez fokozza a társadalmi megosztottságot. Az elitek lelkesedése a nyílt társadalom iránt szembemegy a tömegek igényével a gazdasági, kulturális a politikai stabilitás iránt. Sokan elvesztették a jövőbe vetett reményüket, az idealizált múltba vágynak vissza, amiről a feltörekvő politikusok azt ígérik, hogy visszahozzák. Egyre többen akarnak erős vezetőt, aki hajlandó megszegni a szabályokat, hogy haladjanak a dolgok.
A populista hullámot a karizmatikus politikusok határozott retorikája és érzelmi vonzereje jellemzi. Viszont nincs összefüggő elmélete, filozófiája. Elfogadják a népi szuverenitás és a többségi demokrácia elvét. Ugyanakkor mind rosszabb véleménnyel vannak az egyénnek és a kisebbségeknek nyújtott liberális védelemről, mert úgy gondolják, hogy azok más érdekeket és értékeket követnek, mint a „nép”. Ebből következik, hogy egyesek a nép ellenségei. Pedig homogén lakosság nem létezik. Aláássa azután a demokráciát az a feltételezés is, hogy a „népnek” monopóliuma van az erényre. Ilyen körülmények között ugyanis nehéz kompromisszumot elérni. A populizmus igényli az állandó harcot az ellenségekkel, állandó nulla-összegű viszályokba taszítja a társadalmat. A kisebbségek jogait fenyegeti és lehetővé teszi, hogy az erős ember lebontsa a korlátokat, amelyek elzárják a tekintélyelvűség felé vezető utat.
A liberális demokrácia védelmezőinek reagálniuk kell, amikor a populisták megindulnak a szabad sajtó ellen, meggyengítik az alkotmánybíróságot, kezükben összpontosítják a végrehajtó hatalmat, vagy éppen etnikai, vallási, nemzeti alapon a partvonalra nyomnak bizonyos csoportokat. Először is meg kell határozniuk, hogy mi jelenti a valódi veszélyt a liberális intézményekkel szemben és fel kell lépniük ellene. Másodszor meg kell békélniük a nemzeti szuverenitással, így azzal, hogy a határok ellenőrzése jogos lépés a szuverenitás védelmére. Jogosnak kell elismerniük a bevándorlásról folyó vitát. Végül pedig gazdasági növekedést kell elérni, annak eredményéből azután mindenkinek kell adni. Ha a demokratikus közösségek nem látják maguk előtt a jobb jövőt, az elvezethet a rendszerváltás követeléséhez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.