Szerző: SzabóElvira
2018.03.08.
„Ezredszer néztem meg a postaládát, vajon miért nem ír?”… „Folyamatosan azt tervezgetem, hogy milyen lesz újra találkozni”… „Mit csinál, hol lehet most?” – ezek nem egy első világháborús háttérországi katonafeleség gondolatai, hanem egy távkapcsolatban élő kortársunk dilemmái. Az Egyesült Államokban 100 emberből 4 távkapcsolatban él, és ha ez akár csak megközelítőleg hasonlít is a magyar arányokra, akkor neked is van olyan ismerősöd, aki átmenetileg vagy életvitelszerűen távol él a párjától.
Milyen a távkapcsolatok lélektana? Mitől nem működnek – és mitől igen? Tudja-e erősíteni a földrajzi távolság a párkapcsolatot? – ezeket a kérdéseket boncolgatja Hollósi Eszter pszichológus-tréner ebben a vendégposztban.
Nem mindegy, hogy a kapcsolat az életciklusának mely pontján válik távkapcsolattá: bejáratott, vagy még kiforratlan szerelemről van szó. Ez utóbbi magában rejti a „honeymoon-effect” nevű buktatót, azaz hogy a felfokozott, optimista, szimbiotikus kezdeti időszakban a másikban gyakran még csak a saját fantáziánkat látjuk. A friss kapcsolatok feladata a hétköznapi valóság megélése és az összecsiszolódás, ami távkapcsolatokban a rendelkezésre álló limitált idő miatt igazi kihívás.
Amikor a megszokott közelségbe betolakszik a földrajzi távolság, az éppen olyan kémiai folyamatokat – megvonást – indít el az idegrendszerünkben, mint amikről egy függőség kapcsán beszélünk. Feszültnek, stresszesnek érezhetjük magunkat, hirtelen magányossá válunk, és megijedhetünk attól, hogy a párunk nélkül kell meghozni bizonyos döntéseket. Van, akinek hatalmas teher, hogy egyedül aludjon, és bizony a szex is hiányzik, nem kevés hormonális és hangulati változást indítva el.
Hogy hogyan tudunk megbirkózni a helyzettel, az több tényezőtől függ:
- az észlelt kontrolltól, azaz hogy mennyi befolyásunk van a történésekre: Mi választottuk-e a távkapcsolatot pl. anyagi vagy karrierszempontból? Mekkora döntési terünk van a találkozások gyakoriságában és hosszában?
- a bejósolhatóságtól: Fel tudtunk készülni a helyzetre? Kiszámítható-e a találkozások ritmusa? Tudjuk-e, hogy meddig fog tartani ez az időszak? A bizonytalanság okozta feszültséget a mindennapokban ügyesen oldja a várótermi sorszámrendszer (vegyük észre, mennyivel nyugodtabbak vagyunk, ha tudjuk, hányan vannak előttünk!), és a gyermekorvos is, amikor bejelenti, hogy „ez most egy kicsit fájni fog”.
- a kapcsolat szubjektív jelentőségétől: Mennyire fontos az adott kapcsolat, mennyire vagyok elkötelezett? Illetve az értelmezési kerettől: egy fejlődést magában rejtő lehetőségnek látom a helyzetet, vagy az életünket megkeserítő változásnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.