Szerző: SZABÓ M. ISTVÁN
2018.03.05.
Amikor 2013 májusában Ed Davey brit energia- és klímaügyi miniszter Budapesten tárgyalt, egy pillanatig úgy tűnt, hogy London és Budapest mehetne ugyanarra is tovább. Ekkor még szó nem volt arról, hogy Orbán bemegy a spájzba az oroszokért, és egyike volt a kósza választási kampánytémaötleteknek a szeptemberben beharangozott, de valójában csak a 2014-es kampányfinisre kiélesített rezsiharc. A brit energiaminiszter azt szerette volna megtudakolni, megyünk-e velük, mert ők úgy látták, hogy a két ország hasonló problémákra (mint elöregedőben lévő nukleáris termelőerők, jelentős arányú gázimport, karcsú saját energiaforrás stb.) keresi a válaszait, és együtt talán gyorsabban és többre jutunk.
Davey aztán harcosan menetelt is azon az úton, amit a brit kormány akkor kijelölt magának. Végtelenül leegyszerűsítve ez az út arról szólt, hogy a kormány minden lehetséges energiaforrást és termelési technológiát, technikát megvizsgál, paramétereztet és megmér a piacon, és csak a szigetország energetikai önállóságának növelését és biztonságát használták viszonyulási pontként. Így lett az Egyesült Királyság egyszerre a zöldenergia-befektetések európai paradicsoma, a magas szinten stabilizált gázimporté, és ha megroggyanva is, de még mindig atomerőműépítést is támogató ország. A brit példából a magyar kormány egyetlen tételt tett saját alapélménnyé: a menetelés csökönyösségét. Ennek viszont mára az lett az eredménye, hogy London és Budapest energetikai útjai között akkor se lehetne nagyobb a távolság, ha eleve ellentétes pólusokról indulunk el.
Rezsi és rendszer
Két kormányzati ciklus után Orbán Viktornak persze sok mindene van. Például egy államosított lakossági gázpiaca, egy alaposan szétvert árampiaca, mindkettőn megvívott rezsiharcok eredményeként ma is vannak a piacinál kedvezményesebb árúnak hazudott lakossági áram- és gázárai. Van egy a rezsicsökkentés őrzésére mesterségesen és erőszakoltan létrehozott közműszolgáltatója (ENKSZ), amelyet a kormány mostanra megpróbált ugyan konszolidálni (nevében is, de főként a vezetés szakmaiságában), ám ettől még a Nemzeti Közművek a szektor értelmetlen vízfeje – ami sokba is kerül. (Az, hogy mennyit ér a szintén e lajstromra, de külön tételként írandó Németh Szilárd, akit 2014-ben a Fidesz talpasai közül a rezsiharcos demagógia emelt ki és tett a párt alelnökévé, alig egy hónap múlva kiderül.)
Van Orbánnak még egy többször is vérig sértett, évekig fejőstehénnek használt állami energiaholdingja (MVM), és egy előbb szétforgácsolt és tönkretett, majd csak részben rehabilitált szakmai háttérbázisa (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – MEKH), valamint egy szakmailag láthatatlan értékű fejlesztési minisztériuma (NFM). Utóbbiban előbb az bizonyult csúcsteljesítménynek, hogy a Simicska Lajos „helytartójából” Orbán Viktor hívévé (is) lett Németh Lászlóné vezethette (akit azonban évekig mégiscsak Simicska embere irányított), majd pedig az, hogy az új kabinetben az őt követő „kisvárdai kisember”, Seszták Miklós képes volt Lázár Jánost is keresztbe harapni (igaz viszont, hogy Seszták irányítása alatt sem lett semmi a már 2016 őszére beígért újabb rezsicsökkentési tervből).
Orbán Viktornak van egy drágán, ügyeskedve, drágán, uniós pénzen megépített, de máig nem használtan is stratégiainak mondott nagy gázcsöve Szlovákia felé (amit máris sikerült eladni a Molnak). Van a MET-en keresztül egy nagy gázturbinás erőműve, Mészáros Lőrinc nevével fémjelezve pedig még széntüzelésű erőműve is, utóbbi legalább 2025-ig elpöföghet. Van egy megkezdett, de már az első kapavágás előtt is rengeteg irányból megcibált Paks II. projektje is (legutóbb épp a sűrűn telepített reaktorok problémái és az engedélyezési hatóság összeférhetetlenség-kérdését kezdték feszegetni az újságírók).
Mindezekre amolyan díszítésként ott van jó néhány haragos Európából; köztük németek (a gázszolgáltatók megfojtása miatt az E.On és az RWE haragszik, a szélenergia és úgy általában a megújulók ignorálása miatt pedig a Siemens), olaszok (a Tigáz miatt az ENI), hogy a szélturbinastop miatt értetlenkedő spanyolokat, illetve a Paks II. miatt tényleg perre menő osztrákokat ki ne felejtsem, És én ide sorolom az iráni nukleáris kalandorkodás miatt úgy általában minden civilizált európai értetlenkedését is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.