Szerző: GÁBOR GYÖRGY - VÖRÖS KATA
2018.03.23.
Orbán Viktor február 18-án tartott évértékelő beszédében felemlegette egy bizonyos „homo sorosensus”, egy „Soros-féle embertípus” kitenyésztésének „napokban” megszületett programját. Nem zavarta őt, hogy a fogalom még a rendszerváltás küszöbén, 1989-ben született, azzal a szándékkal, hogy a rendszerváltó országok „homo sovieticus” embertípusával és annak jellegzetes mentalitásával szemben, különféle európai és amerikai támogatással, nyugati egyetemekre szóló ösztöndíjakkal esélyt kaphassanak az új nemzedékhez tartozó fiatalok, éppen úgy, mint a Soros György által támogatott és Angliába kikerült Orbán Viktor is. Vagyis Orbán maga is homo sorosensusként kapott lehetőséget arra, hogy a diktatúra bilincseitől megszabadulva s az egyik legjobb nyugati egyetem képzésében részesülve szabadon gondolkodó s a világra nyitott emberré váljon.
Orbán azonban úgy tett, mintha a homo sorosensus fogalma a „napokban” született volna meg, s mintha eme Soros-féle embertípusnak a „kitenyésztése” valamilyen különleges rendeltetés és küldetés szándékával jött volna létre.
De vajon Orbán Viktor valóságot újrakonstruáló világképében miként jelenik meg ez a bizonyos homo sorosensus? Hogyan írja le s miként prezentálja hallgatósága számára ezt a meghatározott céllal „kitenyésztett” embertípust?
Orbán mind az évértékelő beszédében, mind a március 15-én elhangzott ünnepi szónoklatában kettős tipológiát állít fel, a „mi” és az „ők” csoportjainak éles elkülönítését, egy manicheus dualista nyelvi-fogalmi dichotómiát.
A saját csoportként meghatározott „mi” a Legfőbb Jóval (Summum Bonum) válik azonossá: „mi hiszünk a nemzetállamokban, a család, a munka értékében”, „mi a keresztény kultúrából nőttünk ki”, „mi vagyunk 48 örökösei”. A „mi” csoportunkat a „kitartás”, a „hűség”, a „bajtársiasság” és a „szolgálat” jellemzi. „Önmagunk vagyunk”, vagyis nem más kreatúrája. „Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, ez különböztet meg minket a többi párttól.” „Sohasem gyűlölünk”, „hiszünk a szeretet és összefogás erejében”. A csoport „nyílt sisakos”, „egyenes”, „becsületes”, „nemzeti” és „nagyvonalú”, „szelíd, derűs” emberekből áll, „mi” vagyunk azok, akik „többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle”. Nemzeti önbecsülés jellemzi a csoportot, az „egyesítő és egységesítő eszménk”.
Az „ők” csoportja ezzel szemben a Summum Malum, a Legfőbb Rossz jellegzetes és tradicionális jegyeivel íródik le, tökéletes ellentéteként a „mi” csoportjának, minthogy „az ellenfél másmilyen, mint mi vagyunk”. „Gyűlölet árad belőlük”, „nem álltak az ország mellé”, „alantasak”, „álszenteskedők”, nem nemzetiek, hanem „globalista világpolgárok”, „újfajta családokat” és „nemzetek nélküli világot” akarnak, továbbá „leértékelt munkát, olcsó munkaerőt”. „Nemzetek felettiek”, „antidemokratikusak”, „bajkeverők”, „nemzetközi spekulánsok”, „rejtőzködők”, „fortélyosak”, „alantasak”, „nem a munkában hisznek, hanem a pénzzel spekulálnak”, „nincs saját hazájuk, mert úgy érzik, övék az egész világ”, továbbá idegen „zsoldban állnak”, „semmitől sem riadnak vissza”, „nem érvelnek, hanem cenzúráznak”, „nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak”, továbbá „bosszúállók”, „a gyűlölet magvait szórják szét”, s „mindig a szívet támadják, különösen, ha az piros, fehér és zöld”.
A kettős tipológiát közel sem politikai értékek és nézőpontok képezik, vagyis nem politikai nézetek feszülnek egymásnak, hanem túlnyomórészt szubsztanciális, időtlennek és változatlannak beállított mentális jellegzetességek, pszichés-lelki kategóriák. Egyik oldalon tehát a „mi” csoportjával azonos Abszolút Jó található, amellyel a regnáló hatalom, a kormányzati erő azonosítja magát, azaz a „mi” csoportjának leglényegét képező keresztény magyar néppel („Magyarország legyen magyar ország”), egyúttal a felsorolt pozitív kognitív-affektív tényezők birtoklásának kizárólagos jogcímével ruházva fel önmagukat.
Az „ők” csoportjának leírását kizárólag az Abszolút Gonosz megjelenítésére szolgáló hagyományos toposzok és általánosan ismert sztereotípiák alkotják, amelyek egyértelművé teszik az Abszolút Jónak az Abszolút Gonosztól való állandó fenyegetettségét, veszélyeztetettségét, kiszolgáltatottságát. A kettős tipológia egy antropológiai aszimmetriát hoz tehát létre: egyfelől a szentek már-már emberfeletti panteonját, másfelől az amorálissá tevő és stigmatizáló retorika révén az Unmensch, az ember alatti szörnyeteg fenyegető birodalmát.
És valóban: Orbán két említett beszéde egyaránt egy birodalom képét festi le, a „Soros-birodalomét”, a „Soros-hálózatét”, egy „birodalommá szervezett nemzetközi hálózatét”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.