Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.03.15.
Idén a Nemzeti Múzeum körüli felújítások miatt nem lesz múzeumkerti Orbán-beszéd, minden állami rendezvény az Országház közelében, a Kossut téren lesz március 15-én. Az ünnepi rendezvények reggel 9 órakor a Országház előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek az ünnepélyes zászlófelvonással, amelyen részt vesz Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. A díszünnepséget, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet, szintén az Országház előtt tarják 14 órától.
Persze valójában nem államinak, inkább fideszes pártrendezvénynek fogható fel minden, amivel az adóforintjainkból „kedveskedik" a népnek a kormány.
Hatalmas erőbedobással készültek, mindenki riogatásával mozgósítottak ugyanis egy néhány héttel ezelőtti – a hódmezővásárhelyi bukás után összehívott – Fidesz-KDNP közös elnökségi ülésével teljesen véletlenül, teljesen egyidőben elhatározott, majd bejelentett március 15-i Békemenetre. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) reklámja szerint ráadásul azért kel nagyon-nagyon sokan lenni, hogy megmutassák:
1. vannak, akik szeretik Magyarországot (magyarán azok, akik nem értenek egyet a Fidesszel, illetve a korrupcióval, s hataloméhséggel, amellyel gyakorta vádolható az Orbán-kormány, azok a CÖF és a Fidesz szerint egészen egyszerűen nem szeretik Magyarországot.
2. azért kell tömegesen ott lenni és erőt mutatni, hogy ne legyen bevándorló ország Magyarországból, hanem „megőrözhessük Magyarországot magyar országnak”.
3. végül, de nem utolsósorban, hogy közösen hallgathassák meg Orbán Viktor ünnepi beszédét a Kossuth téren, 14 órakor.
Magyarán ismét alig titkoltan folyik össze a fideszes, az állami, valamint a papíron se nagyon civil CÖF-ös rendezvénysorozat, de hát mit lehet tenni. A hódmezővásárhelyi vereséget mindenesetre az első napok káosza után a kormányoldal egésze mozgósításra és a Fidesz-választók aktivizálására igyekszik használni, nem is meglepő módon.
A Békemenet 12 órakor, a Bem szobortól indul, és a Margit-hídon keresztül ér a Kossuth térre, ahol 14 órakor Orbán Viktor mond ünnepi kampánybeszédet.
Kérdés, hogy az ellenzéki oldal képes lesz-e, a lengyel turistabuszok Magyarországra rendelését leszámítva hasonló erejű, vagy csak megközelítő méretű megmozdulást a nemzeti ünnepre. Egyelőre úgy tűnik, hogy nemhogy a CÖF-öt, hanem minden korábbi párttüntetést is sikerülhet lenyomni a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP), amely egy „békébb” Békemenetet szervez a CÖF-Fidesz összefogásnál is.
Erre pedig már több mint 20 ezer ember jelezte esetleges részvételét, eddig több mint 5 ezren mondták ezt biztosra.
A Kétfarkúak az Oktogonhoz hirdették meg a találkozót, szintén délre, ahonnan a Blaha Lujza tér, Astoria és végül az Erzsébet tér lesz a menetirány.
De délután háromtól – amikor is a békementek elvileg véget érnek, az MKKP-n kívüli más ellenzéki pártok is megemlékezést, illetve tömegrendezvényt hirdettek. Karácsony Gergely és az MSZP-Párbeszéd szövetség délután 3-ra a Fővám térre szervez demonstrációt március 15-re, ahol a miniszterelnök-jelölt szólal fel, de ahol a Demokratikus Koalíció, a Magyar Liberális Párt, s az Együtt, valamint más kispártok részt vesznek majd...
Az LMP és a Jobbik persze nem közösködik, a zöldpárt meg sem kísérel tömegdemonstrációt szervezni, ehelyett egy fővárosi szállodában, a Benczúr Hotelben 11-től háromórás rendezvényt tartanak, ahol felszólal Szél Bernadett is. A Jobbik ellenben – mint az a pártelnök, Vona Gábor oldaláról véletlenül kiderült – szintén 15 órakor kezdődik majd a Batthyány-örökmécsesnél.
De ha a pártrendezvényeket ki is hagyná, akkor sem kell, hogy további tüntetés nélkül múljon el a nemzeti ünnep: végül, de persze nem utolsó sorban a nap talán legfontosabb eseménye a diákoké lesz, akik eddig már több tömegtüntetést tudtak összehozni, ám a Független Diákparlament meghirdette, hogy március 15-én egy megemlékezéssel egybekötött nagy, közös demonstrációt szerveznek a #diákvagyok mozgalommal, ahová „minden, a hazánk jövőjéért, a fiatal generációk jobb oktatásáért aggódó és felelősséget érző magyar polgárt” várnak...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.