2018. március 12., hétfő

NEM TŰR TOVÁBBI HALASZTÁST MILLIÓK MEGÉLHETÉSI GONDJÁNAK ENYHÍTÉSE

NÁDFEDELES BLOG
Szerző: ÖREGANYUS
2018.03.12.


A Magyar Szociális Fórum véleménye szerint sok millió magyar anyagi helyzetén és társadalmi közérzetén javíthatna, ha megvalósulna Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt 10 pontban foglalt március 3-i programja. Az MSZF ugyanakkor átgondolt, kiegyensúlyozott migrációs-politikára kéri az ellenzék jelöltjét, mert – mint írja -, nem az a kérdés, hogy befogadni, vagy nem befogadni, hanem az, hogy kit fogadjunk be és kit ne.


Vasárnap kiadott közleményében az MSZF megállapítja:

Karácsony Gergely helyesen látja, hogy nem tűr további halasztást milliók megélhetési gondjának enyhítése. Programja szerint kész volna módosítani az elosztási viszonyokon a bérből és fizetésből, nyugdíjból élők javára. Kész volna megadóztatni az óriásvagyonokat, visszavenni a közpénzekből született magánvagyonokat egy Korrupcióellenes Ügyészség révén, és a társadalom szolgálatába állítani azt. Nem csak a jelenlegi antiszociális politikával szakítana, hanem magas pénzügyi körök érdekeivel szemben is kész volna fellépni a szegénység felszámolásáért, és milliók életkörülményeinek javításáért. Erre utal, hogy magas pénzügyi körök nyomban védelmükbe vették vele szemben a jelenlegi kormányt, és jelezték, hogy nem kívánnak politikai változást profitjuk rovására

– írják.

Az MSZF szerint a rászorulók népes seregének nagyon fontos volna, ha hozzájutna egy szociális minimumhoz, a családi pótlékot pedig duplára emelnék, ha kétszeresére emelnék a nyugdíjminimumot, emelnének minden 100 ezer Ft alatti nyugdíjat, visszaállítanák a 13. havi nyugdíjat. Ha a nettó minimálbért 150 ezer Forintra emelnék, támogatnák a gyógyszerárakat, 50 százalékkal megemelnék az egészségügyi dolgozók bérét, mérsékelnék a gáz és a villany árát 30, ill. 10 százalékkal az átlagfogyasztásig. Kedvezne a hitelkárosultaknak, ha adósságukat az eredeti árfolyamon számolnák újra – mint az a programban szerepel.

A Szociális Fórum szerint találkozna a társadalom igazságérzetével az EU-pénzek átcsoportosítása „a fideszes elittől az emberek javára” – mint a programban áll –, hogy képzésre, nyelvtanulásra, egészségmegőrzésre, a lakásviszonyok javítására, munkába járásra és más hasznos célokra fordítsák.

3,5 millió szegény, köztük 1-1,2 millió mélyszegénységben élő emberen segítene a szegénység felszámolása, a gyermekéhezés kiküszöbölése, a lakhatási garancia, a gyermekes családoknak kilátásba helyezett az állami segítség, elérhető bérlakáshoz juttatásuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.