2018. március 15., csütörtök

MINDEN, AMI EDDIG KIDERÜLT A KÓSA-ÜGYRŐL, ÉS MINDEN, AMI NEM

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: FOKASZ ORESZTÉSZ
2018.03.15.


Előfordul, hogy az ember jót akar, mégis olyan szörnyeteget szabadít a világra, ami a fejére nő, és amivel aztán maga is nehezen birkózik meg. Kezdjük mi is valahogy így érezni magunkat. Mióta ugyanis a Magyar Nemzet megírta Kósa Lajos fideszes politikus, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős, tárca nélküli miniszter egészen elképesztő pénzösszeget érintő ügyét, a sztori egyre szövevényesebb és egyre fölfoghatatlanabb. Igyekezvén a lényegre koncentrálni, összeszedtük, mi derült ki eddig.
  • Az alapsztori: közjegyzői okirat bizonyítja, hogy Kósa Lajos miniszter, volt debreceni polgármester és fideszes exfrakcióvezető valami teljesen hihetetlenül mesés összeg, 4,3 milliárd (!) euró (!!!) fölött rendelkezhetett.
  • Az 1300 milliárd forintnak megfelelő vagyon (nagyjából ennyit költ Magyarország egy évben egészségügyre) állítólagos tulajdonosa, bizonyos Szabó Gáborné azt állította, örökölte a pénzt, Kósától pedig annak befektetéséhez kért segítséget.
  • A politikus magyar államkötvényeket és egyéb, „munkahelyteremtő beruházásokat” javasolt – egyébként nem kifejezetten szofisztikált pénzügyi ismeretekről tanúbizonyságot téve.
  • Kósa Lajos és több prominens fideszes politikus, köztük Orbán Viktor miniszterelnök először mindent tagadott, majd a miniszter mégis elismerte a birtokunkba került iratok valódiságát, hozzátéve, hogy átverték, szélhámosság történt, pénz végül nem érkezett, ő semmiféle milliárdokat nem vett föl, nem kezelt.
  • Arról is megállapodtak – ez szintén közjegyzői dokumentumból derül ki –, hogy Kósa Lajos édasanyja mintegy 800 millió forint ajándékot kap.
  • Szabó Gáborné egy rokona azt állítja, valójában Kósa Lajos érdeklődött a mesés örökségről, amiről egy közös jogász ismerősüktől szerzett tudomást.
  • Szabóék egyébként csengeri illetőségűek. A településen a botrány kipattanása óta több lap is járt, nekik a helybéliek arról beszéltek, a „milliárdos örökös” inkább kölcsönkérni szeretett mindenkitől, „fűnek-fának tartozott”.
  • Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a közjegyzői okirat elkészíttetése önmagában milliókba kerülhetett, ráadásul a család egy csengeri iskola jótékonysági báljának kiemelt támogatója is volt, nem mellesleg Kósa Lajossal együtt – 2017 végén.
  • Ez utóbbi évszám azért érdekes, mert a politikus korábban azt mondta, 2016 végén már sejtette, hogy a nő szélhámos.
  • A 168 óra szerint Szabó Gáborné éppen házi őrizetben van, férje pedig nemrég öngyilkos lett, nem tudni, miért.
  • Kósa Lajos a szerdai sajtótájékoztatóján is csak azt ismételgette, hogy csalás történt, és hogy feljelentést tesz. Az nem derült ki, hogy eddig miért nem tett.
  • A miniszter, aki egyben a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke, a phjongcshangi téli olimpián együtt szurkolt a csengeri nő üzlettársaival, Orendi Mihállyal és Fiák Istvánnal. Akik amúgy így vagy úgy, de Kósa Lajoshoz is kötődnek.
  • Az ügyben a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is összehívták jövő keddre.
A kérdés, ami azonnal fölvetődik: vajon életszerű-e, hogy a közgazdász végzettségű, élvonalbeli politikusnak számító Kósa Lajost, aki hosszú ideig vezette az ország második legnépesebb városát, tehát a pénzügyi nagyságrendekkel nyilván tisztában van, ilyen könnyedén átejti egy „nigériai herceg” színvonalú szélhámos? Ha ez sikerült neki,

a legkevesebb, amit kijelenthetünk, hogy a miniszter alkalmatlan pozíciójának betöltésére.

Ha viszont valójában nem átverésről van szó, akkor miről?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.