Szerző: bl
2018.03.10.
Túltolta a Fidesz a negatív kampányt, olyan kommunikációt folytatott, amely kétségbe vonta a demokratikus választás pluralizmusát – mondta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a hódmezővásárhelyi választásról. Szerinte a düh, a harag az az érzés, ami nagy meglepetéseket tud okozni a választásokon: elviheti a szavazókat, még a bizonytalanokat is az urnákhoz. A politológus a 168 óra című hetilapnak adott interjút.
Elmondta, a hódmezővásárhelyi választás rácáfolt két politikai toposzra: a Fidesz brutális előnyére és a választási apátiára. Úgy tűnik, nőtt a választói látencia, az ellenzéki oldalon sokan félnek elmondani a pártpreferenciájukat:
“Az biztos, hogy túltolta a Fidesz a negatív kampányt. A demokratikus választás pluralizmusát kétségbevonó kommunikációt folytattak: valaki vagy velünk van, vagy ellenünk, de ha ez utóbbi igaz, akkor fel kell lépni az illető ellen. A kormány kommunikációjának kilencven százalékát negatív üzenetek uralják, pedig tudnának pozitív dolgokról beszélni. A szociálpszichológiai szakirodalom bumeránghatásként írja le azt, ami Hódmezővásárhelyen történt: visszaütött a negatív kampány. Ha korrigálnak, a pozitív eredményekről kezdenek beszélni és békén hagyják az ellenzéket, akkor a helyzet változhat.”
A vásárhelyi tapasztalatok alapján úgy látja, mintha a Fidesz tábora zsugorodott volna. Biztosan jó volt az ellenzéki és a kormánypárti mozgósítás is, de a düh, a harag az az érzés, ami nagy meglepetéseket tud okozni a választásokon: elviszi a szavazókat, még a bizonytalanokat is az urnákhoz:
” Ha sok szavazói csoportban él a lappangó harag, akkor az felülírja a korábbi beidegződéseket. Ha az ellenzék győzni akar, akkor az csak úgy lehetséges, ha egy jelölt áll a fideszes indulóval szemben. Most kétpólusú az ellenzék, balosra és jobbikosra oszlik. Nem akarom az esetleges szövetségkötés miatt felmerülő morális kérdéseket elbagatellizálni, de ha nyerni akar az ellenzék, koordinálniuk kell.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.