KŐBÁNYAI JÁNOS: "MIÉRT HAGYTUK, HOGY ÍGY LEGYEN?"

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: KŐBÁNYAI JÁNOS
2018.03.31.

Elvileg még minden előttünk van, még minden lehet, s majd e "lehet"-től függenek a történések, folytatások, a megoldások – új tervek, elemzések, igazodások. Ma még a jóslatok – utópiák és disztópiák – uralják a beszédet, az agyakat és az indulatokat, a reményeket és a legyintéseket. Nem tudnék várni a mondandómmal, míg világosabb és egyértelműbb lesz a kép? Ami igazol? (Szépen tartalékolva a gondolatokat, amit majd az eredmény villámfénye egységgé ránt össze.) Szerintem az április 8-at követő reggeli lapok vezércikkei, elemzései már háromnegyed-részben készen állnak a számítógépeken, hogy az eredményhez simulva hirdessék a nagy megvilágosodást.

Nem!

Szerintem poétikailag csak most mondhatom el. Épp ebben az elektromossággal telített levegőben, amikor mindenki változást, leginkább bizonyosságot remeg, vizionál. Azért kell itt és most gyorsan elmondanom mindezt (remélem, hogy a szerkesztő egyetért velem), mert noha mondandóm szorosan a választásokhoz kapcsolódik, mégis egy olyan végeredményt szeretnék szomorúan konstatálni, ami már az urnák kiürítése, sőt azok megtöltése előtt megszületett – és sorsdöntőbben befolyásolja a jövőnket, s a most lezárult, s ezért most elkezdődő korszakot, mint a bármely pártra "okosan" (kidekázva, egyeztetve, sőt: orrbefogást tanácsolva) leadott voksok. (Orrbefogás. Éljünk, döntsünk az egyik, munkára, alkotásra szolgáló kezünket az orrnyílások eldugaszolására szakosítva. Ezt a "szabad" ön- és közérzet lefokozást egyébként a "legdemokratikusabb" pártok hívei, a "legliberálisabb" gondolkodók ajánlják. Ez az opció ugyanúgy lealacsonyítja azt, akinek javasolják, mint aki ellen javasolják. Helyettesítse a karizmatikus vezető kiállítását és a jobbító programok kidolgozását, valamint a terjesztésükbe fektetett kemény munkát. Az orrbefogás sérti az ember méltóságát! Inkább "vissza a természetbe": a kultúra ózondús magaslataira.)

A félelem felcsigázása

Lehet, a mostani atmoszféra nem alkalmas arra, hogy mondandómra fölfigyeljenek, de a választás után – fúljon az mámorba, vagy mélabúba – nemcsak, hogy eleve elsikkad, de – és ez rosszabb – könnyű okoskodásnak tűnhet. Pedig azzal kellene kezdeni valamit, ami itt és most van – amit ez a választás buktatott felszínre, mint nagyon is létező eredményt, exit poll sem kell hozzá.

Ugyanis a 2018-as választásoknak a magyar elbeszélés számára a legmeghatározóbb történése már bekövetkezett. Visszavonhatatlanul, mielőtt egy szavazás bármit módosíthatna rajta. A magyar választást előre tét nélkülivé degradáló, sok régi sebet felnyitó, s minden behegesztési igyekvést egyszer s mindenkorra oly végzetesen szétroppantó törés be- és elvégeztetett. Ha nem is "minden egész" – azt senki nem láthatja át –, de a magyar társadalom kohéziója „eltörött”. A most végérvényesen lezárult átmeneti kor – a rendszerváltás időszaka (1988–2018) – a hozzáfűzött reményekkel ellentétben nem begyógyította a magyar történelem traumáit, hanem a tátongó, időnként be-behámosodni látszó seb-szakadékát csontig hasította, s ott elhelyezte gyilkos baktériumait.

Ugyanis a választási kampány maszkjában alakoskodó társadalmi és politikai folyamatok eredményeképpen az országlakosok közül, aki nem a jelenleg regnáló kormányzattal azonosul (szívből vagy formálisan): az nem magyar. Vagy ha felmenői mégis kimutathatóan azok lennének: akkor nem magyarok, hanem a Sátán (Soros) bérence(i). Ide "fejlődött" a Kádár kort követő átmeneti idő narratívája, amely változó intenzitással ereszkedett le az előző korszakok (főképp Horthy) talapzatáig, s ott újra őt éltető humuszra és kontinuus hagyományaira lelt. A magyar közgondolkodás és közbeszéd most sem az ország és társadalma helyzetének, gazdaságának, kulturális és egészségi állapotának az elemzése, s nem az ebből adódó tenni- és dönteni valók köré szerveződik, hanem az irracionális félelem, sőt: e félelem agresszív felcsigázása köré. Hogy ezt egy napig lehetett művelni: világraszóló botrány. Noha ez folyik az országban egy éve. Miért? Azért mert lehet.

S ezen nem változat még az sem, hogy talán nem igazán jön be. Sőt: ez teszi még félelmetesebbé: miért merülhetett fel, hogy a magyarság egyeteméből kizáró kártya nyerőbb lehet, mint a létező, vagy akár nem létező gazdasági, vagy jóléttel kapcsolatos eredmények felmutatása, s a folytatásukhoz kapcsolódó ígéretek. Ez sajnos nem választási stratégiából kreált, azaz nem mű-szorongás, hanem egy nagyon is valóságos állapot felszínre kerülése. Ebből következik, hogy ez a kigyógyítatlan traumáktól szenvedő lelki beállítódás nem a kívülről érkező – egyébként itt letelepedni nem kívánó – muszlimoktól, vagy más menekültektől retteg, hanem azok itteni – belső – ágenseitől. A "mágikus-szimbolikus" kerítés-szaggatóktól, akiknek teljes társadalmi lefedettségét plakát-totemmel is megbélyegezték. (Minden nem kormányzati erő, beállítottságára tekintet nélkül kapott egy jól azonosítható metszőollót.) Ezért, függetlenül az urnákba dobott céduláktól, ez a törés, s következményeként a magyar nemzet végzetesen szétforgácsolódó széttartása: itt és velünk marad 2018 április 8. után is. Sőt!

...

ITT OLVASHATÓ