2018. március 12., hétfő

KITERJEDT CÉGHÁLÓZAT SEGÍTETTE AZ ELIOS DIADALMENETÉT A KÖZVILÁGÍTÁS-KORSZERŰSÍTÉSI PIACON

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: OROSZI BABETT - RÁDI ANTÓNIA
2018.03.12.


Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.

Vállalkozni, tendereken megméretkezni alkotmányos jog. Bárki megteheti, így működik a gazdaság. Vannak viszont, akik ezt az alkotmányos jogot nem arra használják, amire való, tehát, hogy megnyerjenek egy tendert. Éppen ellenkezőleg. “Segítő ajánlat” – közbeszerzésekkel foglalkozó szakemberek így hívják az olyan pályázatokat, amelyeket bizonyos cégek kizárólag azért nyújtanak be, hogy úgy tűnjön, valódi verseny volt az adott tenderen.

A forgatókönyv általában a következő: a szereplők előre megbeszélik, hogy ki fog nyerni a közbeszerzésen. A nyertessel szemben elinduló ajánlattevők ezután direkt úgy alakítják a pályázatukat, hogy az biztosan veszítsen. Az előre megbeszélt nyertes győz, ezután pedig kárpótolja a veszteseket. A kárpótlás általában az, hogy a veszteseket később vagy alvállalkozóként vagy konzorciumi partnerként alkalmazza a nyertes cég.

Így mindenki jól jár – leszámítva a beruházást finanszírozó adófizetőket. A fővállalkozó azért jár jól, mert így tisztának tűnik a közbeszerzés, a “vesztes” pedig azért, mert bár egy kicsit bonyolultabb módon, de végül mégis csak pénzhez jut. Az ilyen jellegű ügyeskedést elméletben tiltja a törvény. Mégis számos jel utal arra, hogy valami hasonló játékot játszhatott Tiborcz István egykori cége, az Elios Zrt.

Az efféle mutyi az esetek többségében bűncselekménynek minősül, kifejezetten az ilyen összehangolt magatartást tanúsító “versenytársakat” fenyegeti a “versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűncselekmény jogi alakzata.

Aki a közbeszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt, vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében az árak, díjak, egyéb szerződéses feltételek rögzítésére vagy a piac felosztására irányuló megállapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Emellett a közbeszerzési jogszabályok számos konkrét garanciával igyekeznek kizárni az ilyen típusú együttműködéseket. Ezek közül közül kiemelkedik az, hogy aki ajánlatevőként versenytársa volt egy későbbi tendernyertesnek, az alvállalkozóként sem jöhet vissza a projektbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.