Szerző: Határátkelő
2018.03.21.
Simone (Hollandia)
Az ír Simone 12 éve él Hollandiában holland férjjel, egy egyéves gyerekkel és egy májusban megszülető másodikkal. Van szép házuk (30 éves törlesztéssel), és esze ágában sincs visszaköltözni Írországba.
És mégis: amikor a hollandiai ír barátaival vagy a családjával beszél, mindig otthonként említi Írországot. Amikor a férje ezt meghallja, néha nem állja meg, és megjegyzi: „de hát ez az otthonod”.
„Amikor Írországban vagyok, akkor Hollandiára utalok otthonként. Szóval szerintem két otthonom van. De mindig Írország lesz az otthon-otthon, abban az értelemben, hogy amikor rágondolok, vagy ott vagyok, otthonosnak, megnyugtatónak érzem, és tudom, ott vannak a gyökereim és a kultúrám” – mondta.
Gabriel (Franciaország)
Harmincöt külföldön (Franciaországban, az Egyesült Államokban, Argentínában, majd ismét Franciaországban) töltött év után Gabriel elég érdekes meghatározását adta az otthonnak:
„Tizenhárom éve Buenos Airesben, amikor a gyerekek kicsik voltak, vettünk egy kutyát, aki azóta is velünk van. A legidősebb gyerek, aki most Tajvanon él, leegyszerűsítette a kérdést, mondván: az otthon ott van, ahol a kutya van.”
Michelle (Marokkó)
„Tu es un électron libre” („Szabad elektron vagy”) – mondogatták Michelle marokkói barátai, akik teljesen elszörnyedtek, hogy képes volt elhagyni a hazáját és külföldre költözni.
A marokkóiakat nem győzték meg Michelle napsütésről, utazásról, új nyelv megismeréséről, vagy a külföldi munkavállalás vágyáról előadott érvei, egyszerűen képtelenek voltak megérteni, hogyan költözhet valaki önszántából külföldre, egyáltalán miért akar így tenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.