Szerző: KarvalyokFöldje2017
2018.03.11.
Keltsünk hangulatot – szidjuk az előző kormány által favorizált liberális, az iskoláknak és a pedagógusoknak túl nagy szabadságot biztosító oktatást, amelynek szereplői a lehetőségtől megszédülve elkanászodtak és ennek köszönhetően színvonalügyileg immáron a béka feneke alatt tanyáznak. Apelláljunk a régi utáni vágyra és hangoztassunk, bezzeg a régi szép időkben, amikor az államnak nagyobb beleszólása volt, ilyen elhajlások nem következhettek volna be. Propagandánk középpontjába állítsuk azt a forradalmi szándékot, miszerint az előző kormány minden eddigi rendszer lehető legrosszabbikát hozta össze, de mi felgyűrjük az ingujjunkat, megreformáljuk ezt a közoktatásnak nevezett trágyahalmot és egy varázsütéssel ugyanarra a színvonalra hozzuk a legelmaradottabb falusi és a legmenőbb városi oktatási intézményt. Jelszavunk: mindenkinek ugyanazt az esélyt biztosítjuk, éljen akár milliós világvárosban akár tanyaközpontban, senkivel sem kivételezünk.
Határozzunk meg az új szervezeti kereteket és hozzunk létre egy olyan mega-gigaszervezetet, amely minden egyes iskola felett uralkodik. Ez a sóhivatal minél több intézménynek parancsol, minél szerteágazóbbak a feladatai, minél több munkavállalót tömörít, annál nagyobb káoszt generál. Tereljünk legalább százezer pedagógust egy akolba biztosítva, ne tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, a döntésképtelenség, a felelősségtől mindenáron megszabadulni kényszer és a felettesektől félelem pedig bénítsa le az egész kuplerájt. Nevezzünk ki madámnak egy olyan személyt, aki nem köthető szorosan hozzánk, szakmai munkássága elhanyagolható, diákot közelről utoljára 20 éve látott közelről és tantestületbe se tette be a lábát vagy negyed évszázada, ellenben számos tanulmányt írt arról, miért káros, ha a legnagyobb világnyelvvel kezdik a gyerekek idegen nyelvű oktatását, amikor ott vannak olyan fantasztikus tanulási készséget segítő nyelvek is, mint a latin meg a francia. Ha van koalíciós partnerünk, akkor ezt a minisztériumot lőcsöljük rájuk (háttérből kézivezérelve), aztán nézzük hátradőlve, ahogy az országos tanévnyitót egy templomban tartják százhúsz évvel az egyház és állam hivatalos szétválasztása után, és ez még csak a legkisebb gond. Véletlenül se lépjünk közbe buzgó ájtatosság és szemforgatás láttán, az egyházak természetes szövetségeseink, mivel ők sem szeretnek gondolkodó embereket nevelni. Szövetkezzünk velük oktatáspolitikánk kialakítása és végrehajtása során és hitessük el az átlagszülőkkel, hogy az egyházi iskola egyben a minőség garanciája is, tökéletes (ha nem jobb) alternatívája az államinak.
Ha végre valahára felállt a giga-szervezet (nem lesz egyszerű), vonjuk el a munkáltatói és pénzügyi döntési jogokat a helyi intézményvezetőktől, azaz az iskolaigazgatóktól és toljuk fel mindezeket a lehető legfelsőbb szintre, hogy még egy hirtelen megüresedő státusz ideiglenes betöltése is minimum fél évig tartson. Mi is bénítaná meg jobban az oktatási rendszerünket, ha nem az, hogy még krétát meg papírt is az országos központtól kell kikönyörögnie egy falusi iskolának? Meg az, hogy senki sem tudja, ki engedélyezhet egy egynapos szabadságot?
Művünk tökélyre fejlesztéséhez elengedhetetlen az államosítás, akár több lépcsőben. Véletlenül se legyünk következetesek, így az első fordulóban csak félig-meddig vegyük állami felügyelet alá az intézményeket lehetőleg az illetékességek és hatáskörök reménytelen és kibogozhatatlan összekutyulásával. Az épületeket hagyjuk meg az önkormányzatoknak, amennyiben azok nem mondanak le róluk – így amire igazán költeni kell (új tető, tornaterem, vizesblokk, stb.), az még a helyiek gondja marad, legyen az bármilyen bosszantó apróság (sárfogó szőnyeg hiánya a bejáratnál) vagy akár a tanítást akadályozó körülmény (télen bedöglő fűtés, leégő elektromos vezetékek, beázás, stb.). Lesznek olyan települések, amelyek szíves örömest megválnak az iskolaépületeiktől, a gigaszervezetnél pedig borítékolhatóan nem lesz olyan alkalmazott, aki képes észben tartani a közműszámlák határidejét és megelőzni, hogy ne kapcsolják ki a gázt-villanyt meg ne felejtsék el kiszippantani az iskola emésztőjét.
Vegyük ki a tanárokat az önkormányzatok fennhatósága alól és rendezzük őket egyetlen nagy kollektívába – nincs is annál jobb, mint százezer sorstárssal egy klubba tartozni úgy, hogy ebből maximum ötvenet-százat, azaz egy tantestületnyit ismernek csak közelebbről, a többivel pedig még a legalapvetőbb kommunikáció is csak akadozva működik. Taszítsuk őket reménytelen függésbe – bárhova is költöznek az országon belül, ugyanaz marad a munkáltatójuk, ezért még véletlenül sem érdemes összerúgniuk a port a főnökeikkel, ha csak nem akarnak magán- vagy egyházi iskolákban házalni új munkahelyért. Ha pedig már a magániskolákat is ellehetetlenítettük, végképp nincs hova menniük, pláne akkor, ha az egyházi iskolák felett is hatalmat szerzünk a pénzügyi támogatásoknak köszönhetően...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.