Szerző: SZŰCS VERONIKA
2018.03.30.
Philippe de Chauveron ismétli önmagát, a Bazi nagy francia lagzik rendezője ismét Chrsitian Clavier-t bújtatja a szalon-rasszista családapa szerepébe, akinek újfent meg kell tanulnia eligazodni a multikulti világában. Lehet habkönnyű vígjátékot forgatni a roma integrációról?
Jean-Etienne Fougerole (Christian Clavier) a harcos liberális politikus és író egész életében küzdött a rasszizmus ellen. Nem túl sikeres könyveiben is a szegények gyámolítására buzdít mindenkit. Egy tévévita alkalmával heves jobboldali ellenlábasa kikényszerít belőle egy ígéretet, miszerint ha akad olyan nélkülöző roma család, aki segítségre szorul, ő szívesen befogadja őket, akár a saját otthonába is. Így tűnik fel a Fougerole villa kapujában Babik (Ary Abittan) a roma családfő és népes famíliája. A politikusnak tehát nincs más választása, a sajtóvisszhang miatt muszáj befogadnia az érkezőket. A kényszerű együttélés persze számtalan kacagtató szituációhoz vezet, na meg egy olyan romantikus végkifejlethez, amit Fougerole álmában sem gondolt volna.
Rendezőnk most sem finomkodik a polkorrektség szabályrendszerével, rendesen kifigurázza szereplőit, a romák és a többnyire álszent franciák is alaposan megkapják a magukét. Chauveron néha talán kicsit túltolja a karakterek tulajdonságain való élcelődést, de még így sem lesz bántó az a kép, amit szereplőiről fest, többnyire az arany középúton egyensúlyoz.
A romák simlisek, hangosak, de jólelkűek, a franciák (még a szabadelvűek is) merev finomkodók, akik zsigeri szinten tartják többre magukat másoknál, még akkor is, ha éppen az ellenkezőjét hirdetik. A szereplők személyisége abszolút a klisékből táplálkozik, Chauveron kicsit rágyúrhatott volna az árnyaltságra. Ettől függetlenül könnyű megkedvelni a szereplőket.
A szituációk viccesek, Christian Clavier hozza a tőle megszokott frenetikus formát, akár egyedül is elvinné a filmet a hátán, de azért jócskán kap segítséget, Ary Abittan méltó párja a komédiázásban. Párosuk tényleg lehengerlő és kacagtató.
Külön jó pont jár a rendezőnek azért, hogy a felszínesség ellenére okosan próbál meg vicceskedni a témával, nevelő célzattal tart görbe tükröt a nézők elé.
Mindkét csoport hajlandó lesz a változásra, Babikék kicsit megkomolyodnak, a szűk látókörű franciák meg egy kicsit lelazulnak, így aztán már nem is olyan hihetetlen a Kusturicára hajazó cifra befejezés.
A Romazuri talán túl könnyed, de azért mindenképpen jó vígjáték, ami nem a világot akarja megváltani, pusztán csak szórakoztatni szeretne. Az pedig valóban remekül megy neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.