ETIKA ÉS POLITIKA

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.03.21.

Mario Cattaneo olasz filozófus mondotta Herbert Hart jog fogalmára, miszerint annak lényege az, hogy abban nem lehet az erkölcsre utalni, vagy értékelő elemet bevenni. Bár itt most valóban a jog fogalom értelmezése volt a téma, mégis Cattaneo egy olyan problémára tapintott reá, ami az etika és a politika szövevényes kapcsolatára utal. Az elméleti alapprobléma az, hogy az etika egyáltalán meghatározza-e a politikát és ha igen, akkor milyen mértékben, illetve milyen határokig lehet ezt a determinációt megengedni.

Jómagam nem csodálkozom azon, hogy Hart arra a következtetésre jutott, hogy inkább egy etika nélküli jog legyen, minthogy az etika belezavarjon a jog Isteni szentélyébe. Azt ugyanis világosan látta, hogy a jog mindig az aktuális politikai hatalom politikai céljait tükrözi. Az etika pedig ezt alapozhatja és erősítheti meg. Ezért ahány hatalom, annyi különböző etika létezik. Ez lényegében a két ágens, tehát az etika és a politika kapcsolatának az első dimenziója. Az uralkodó etikával szemben állhat és általában szemben is áll az ellenzék etikája, ami azonban már egy második dimenziót jelent. A harmadik dimenzió pedig az, hogy az egyes egyének erkölcse is különbözhet egyrészt a politikai hatalom etikájától, másrészt az ellenzék etikájától. Mondhatjuk tehát azt, hogy szinte embertől emberig menve különbözhetnek az erkölcsök, amit egy általánosan megfogalmazott jogrend nem képes híven visszaadni, hiszen maga az általánosítás teszi lehetetlenné azt, hogy az erkölcsök sokféleségét tükrözze. Ezért mindig lesz olyan egyén, akinek az éppen aktuális jogszabály, vagy jogrend erkölcstelen lesz. Ebből következően a jognak azt a jellemzője, hogy egy adott politikai hatalom különös politikai céljait, és esetleg a hozzá rendelt erkölcsöt, netán etikát jelenítsen meg, nos, ezt mindenképpen meglévő sajátosságának kell tekintenünk. Azt a lehetőséget tehát nem lehet kizárni, hogy az aktuális jogszabály, vagy jogrend ne tükrözzön erkölcsi utalásokat, vagy értékelő elemeket, amit Hart kifogásolt, mert a jog mindig a politikai hatalom joga és mint ilyen, mindig normatív jellegű és azt kényszerként írják elő. A normatív jelleg pedig nem nélkülözheti az erkölcsre, vagy etikára való utalás lehetőségét, vagy értékelő elemként való értelmezését. A normatív jelleg már önmagában egyfajta állásfoglalást jelent arra nézve, hogy a politikai hatalom így és nem másként tartja jónak és helyesnek az egyén viselkedését egy adott probléma kapcsán. Erre kiváló példa az élethez való alapvető szabadságjog. Ez azt az erkölcsi útmutatást tartalmazza, hogy aki mások életét elveszi, az vét a hivatalosan kialakult etikával szemben.

Tehát akárhogyan is szemléljük a dolgot, a pozitív jog, aminek a kizárólagos létét követeli meg Hart, sohasem lesz az etikától mentes. Más szóval: minden jog, bármennyire is igyekszik pozitivista lenni, mindig etikailag “terhelt”. Azaz, így vagy úgy, mindig egy etikai felfogást, vagy eszmeiséget, egy morálfilozófiát tükröz. Ez egyebek mellett abból a tényből is következik, hogy a demokráciát sem úgy általában létezőnek, általában demokráciának tekintjük, hanem egy konkrét kor demokráciájának. Vagyis történiségében, azaz fejlődésében lehet helyesen megragadni és értékelni. Egy történelmi kornak pedig mindig megvolt a saját maga etikája, függetlenül attól, hogy azt az egyes egyén tudatosította-e magában, vagy sem. Az egyén, még ha nem is tudja, de mégis úgy viselkedik, mint az adott társadalom többi tagja, mert hasonulni akar velük és ezáltal, ennek erkölcsi felhatalmazásával másoktól is elvárja ugyanazt a viselkedésmódot. Tehát például a jó és a rossz etikai fogalma az aktuális korban, az aktuális demokráciában világosan megjelenik, megmutatkozik a konkrét viselkedésmódokban és az egyes egyéntől a társadalom természetes módon várja el azt, hogy ennek megfelelően viselkedjen...

ITT OLVASHATÓ