Szerző: PÁLYI ANDRÁS
2018.03.04.
Most épp fél évszázada, 1968. március 8-án tiltakozó nagygyűlés zajlik a varsói Tudományegyetemen. Már pattanásig feszült a hangulat. Januárban „szovjetellenes” hangsúlyai miatt betiltják az évtizedek óta nem játszott nemzeti klasszikust, Mickiewicz Ősökjét. Az utolsó előadás után rebellis menet vonul a költő szobrához, sokakat letartóztatnak, két történészhallgató – Adam Michnik és Henryk Szlajfer – ráadásul virágot helyez Mickiewicz lábához, és tájékoztatja a nyugati tudósítókat a történtekről. Februárban a Lengyel Írószövetség varsói szekciója rendkívüli közgyűlésen ítéli el a hatóság fellépését, március 4-én a két hallgatót – a hatályos törvények nyílt semmibevételével – kizárják az egyetemről. A szolidaritási nagygyűlés, amely zárt kapuk mögött, az egyetemi város udvarán folyik, ez ellen kíván szót emelni. A két rebellis diákról közben kiderül, hogy zsidók, tehát nyilván ők a megmozdulás értelmi szerzői, a varsói munkásság nem is tűrheti tovább a provokációt, képviselői rohamkocsikkal törnek be az egyetem területére, gumibottal ütlegelik, verik-rúgják a tüntetőket. Nem nehéz rájönni, hogy álruhás rohamrendőrök. Ezzel veszi kezdetét a pártállami Lengyelország legsötétebb fejezete. A párt élén álló Gomułka érzi a vesztét, kiereszti a palackból a harmincas évek „nemzeti radikális” szellemét, így kontrázva rá fő riválisa, Moczar tábornok sovinizmusára. A diáklázadás végigsöpör az országon, de végül brutálisan elfojtják. A huszonkét esztendős Michnik ekkor már börtönben van. Jó nyolc év múlva szerezhet csak diplomát, levelező tagozaton, fizikai munkásként. A példátlan antiszemita-értelmiségellenes kurzus a maradék lengyel zsidóságot is elüldözi az országból, egyik kivándorló vonat a másikat követi, tele állampolgárságától, személyes vagyontárgyaitól megfosztott „cionistával”, köztük szép számmal afféle nem kívánatos, „lezsidózott” értelmiségivel is.
Ez volt a „lengyel március”, a legalantasabb társadalmi erőket meglovagló hatalmi harc órája, amely üzenetében is, hangulatában is épp az ellentéte annak, amit nekünk, magyaroknak március vagy a márciusi ifjak jelentenek. Adam Michnik, a Gazeta Wyborcafőszerkesztője alig három héttel az után látogatott Budapestre, hogy egy varsói törvénymódosítás kellőképp felkavarta a nyugati közvéleményt, a Kaczyński-féle kormányzat ugyanis börtönnel kívánja büntetni, aki nyilvánosan a lengyel nemzetet vagy a lengyel államot vádolja azzal, hogy a második világháború alatt segédkezett a holokausztban.
– Az Egyesült Államok, Izrael hivatalos formában is tiltakozott a törvénymódosítás ellen, a nemzetközi sajtó a lengyel antiszemitizmus új, felülről élesztett hullámától tart. Ön mint ’68 márciusának egyik kulcsfigurája, aki egész életében következetesen harcolt az akkor elszabadult sötét erőkkel, nem tart attól, hogy az évforduló, amely jó alkalom lenne a történelmi számvetésre, a „lengyel március” legalantasabb örökségét kelti életre?
– Az említett törvénymódosításnak semmi köze ’68 márciusához. Az akkori események több szinten zajlottak. Először is éles hatalmi harc folyt a kommunista párton belül, Gomułka, akit az 1956. őszi olvadás emelt az első titkári pozícióba, elvesztette támogatottságát. Másfelől ’68, nem függetlenül a nyugati diákmozgalmaktól vagy a prágai tavasztól, az új nemzedék magára ébredését is jelenti, a fiatalok szembefordulását a diktatúrával. Hozzám személy szerint ez a ’68 áll a legközelebb, egyik rendezvény, gyűlés, összejövetel követte a másikat, nemcsak mi, bölcsészek, hanem valamennyien lázban égtünk, a medikusok, a műegyetemisták, az egész ifjúsági szubkultúra. A „lengyel március” ugyanakkor nyílt konfrontációt is jelentett a cenzúrával, síkraszállást a nemzeti kultúra mellett. Mickiewicz Ősökjét több mint két évtizeden át nem engedték színre vinni a fővárosban. Végre Dejmek, aki maga is párttag volt, megtehette, tudatosan a cári elnyomás ellen tiltakozó lengyel hazafiúi érzületre helyezve a hangsúlyt, amit aztán a közönség ennél jóval aktuálisabban értelmezett. A betiltás után a lengyel értelmiség egy emberként vállalt szolidaritást a nemzeti vátesszel. És volt egy szégyenteljes, ocsmány aspektusa az eseményeknek, a hatalom anticionizmus címén elszabadult antiszemitizmusa. A hatnapos közel-keleti háború után vagyunk, amikor az „imperialisták” támogatta Izrael nemcsak visszaverte a támadást, de új övezeteket is megszállt. A lengyel kommunistákon meg mindig ott volt a bélyeg, hogy Moszkva végrehajtói, a központi hatalom most, hogy meggyengült, legitimálni akarta magát, és a lengyel hagyomány legalja bugyrát találta meg magának, a sovén nacionalizmust.
– Nem ilyesmiről van szó ma is?
– Nem, épp az ellenkezőjéről. A Jog és Igazságosság (PiS), Kaczyński, a kormány kimondottan Izrael-barát politikát folytat, nagyon jó a viszony Tel Avivval, az amerikai zsidó lobby támogatása is eleve fontos nekik. Véletlenül sem a hatvannyolcas recept jár a fejükben, valami egészen más. Először is az, hogy bebizonyítsák, Lengyelország felállt a térdeplésből, és így néz szembe az őt érő támadásokkal. Így utasítja el a „lengyel haláltáborok” kifejezést, mert ezek a táborok ugyan Lengyelország területén álltak, de nem lengyelek hozták létre és nem lengyelek működtették őket. Másrészt ott az ukrán–lengyel viszály, amely máig nyomasztóan nehezedik ránk, mert soha nem lehetett kibeszélni, hisz a háttérben ott állt intrikusként még a KGB is, nem beszélve arról, amit a háború alatt a nácikkal kollaboráló ukrán szélsőjobb vétett a lengyelek ellen. Az a benyomásom, hogy a törvényhozóknak ez az ukrán szál volt a lényeg, és mintegy ürügyül vették elő a „lengyel haláltáborok” körüli, régóta húzódó anomáliát, mert számukra a két dolog egybevág.
– És tették ezt épp a holokauszt áldozatainak emléknapján, pontosabban az azt megelőző éjszaka lezajlott parlamenti ülésen.
– Igen, a PiS, az egész Kaczyński-tábor tele van idiótákkal, elképesztő balfogásokat követnek el puszta ügyetlenségből, hozzá nem értésből. Azt hitték, hogy így kell csinálni. Lerí a törvénymódosításról, hogy hülyék készítették elő, hogy alapvető diplomáciai szempontokra nem figyelnek, az érdekeltekkel nem konzultálnak, nem egyeztetnek, mindenféle avítt szempontokat ásnak elő a nemzeti múltból, amivel csak nevetségessé teszik magukat. Ezért is lepte meg őket a nemzetközi felháborodás, egyáltalán nem számítottak rá. A szélsőjobb rögtön az izraeli nagykövetségnél akart randalírozni, amitől Kaczyński rémült meg a legjobban. Az egész környéket lezárták, még csak a követség közelébe se engedték őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.