Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.03.03.
Ő és a cége is többeknek az útjában áll, politikai és üzleti okok miatt tartják előzetes letartóztatásban – állítja Czeglédy Csaba. Az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselője a Népszavának adott interjút. Elmondása szerint azoknak a listája, akiknek az útjában áll:
Májusban egy DK-s politikus megbízásából feljelentést tett Mészáros Lőrinc ellen, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adott ki tao-adatokat.
Ő az MSZP szóvivőjének, Nyakó Istvánnak a jogi képviselője abban az ügyben, amelyben kopaszok akadályozták meg, hogy időben leadhassák a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdést.
2017 tavaszán több olyan ügy és foglalkozni kezdett, amelyben terhelő bizonyítékok kerültek elő arra, hogy kormánypárti politikusok és közeli hozzátartozóik miként gazdagodtak, továbbá milyen pénzmozgások voltak és külföldi számláikon. Az elképzelés – fűzi hozzá – hogy 2017 őszén az anyagot rajta keresztül eljuttatják újságíróknak, akikben ő megbízik, és akik aztán ellenőrzik valósak-e az iratok, adatok. Az ügy decemberben már nyilvánosságra kerülhetett volna.
Czeglédy Csaba ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. A politikus nyolc és fél hónapot ült előzetes letartóztatásban, mielőtt csütörtökön visszanyerte volna szabadságát, mert országgyűlési képviselő-jelöltként védi a mentelmi jog. Azt állítja, hogy nem akarja megúszni az ügyet, de szerinte jogtalanul tartják fogva. – Különös ok kell, hogy valakit előzetes letartóztatásba tartsanak. Nem készítek elő bűncselekményt, nem akarok tanúkat befolyásolni, csütörtökön kerültem szabadlábra azóta megszökhettem volna. Be fogom bizonyítani az igazamat – mondja erről. Beszél arról is, hogy a börtönben is kapott jelzéseket és üzeneteket.
– Amikor például egy hivatalos személy megkérdezi, hogy akarom-e látni a gyerekeimet, majd este a tévében azt hallom, hogy a DK és az MSZP pénzszállítója voltam, abból nem volt nehéz összeraknom, hogy a hatalom mit vár el tőlem. Ha nyáron nekiálltam volna Botka Lászlót, Gyurcsány Ferencet, a DK-t, az MSZP-t feketíteni, akkor már szeptemberben otthon lettem volna
– mondja erről. Emlékeztet arra is, hogy a Humán Operátor Zrt. szemben 2011-2017 között egy évet érintően született elmarasztaló NAV-határozat, és ez az ügy is az Európai Unió Bírósága előtt landolt. Állítása szerint 2011-ben felhívták „olyan budapesti emberek, akik mögött piacot ismerő, fideszes kapcsolati rendszer sejlett fel”, és meg akarták venni a cégét, de olyan alacsony áron, amely még az ő ingatlanvagyonuknál is kisebb volt. Azután, hogy ő erre nemet mondott, az ajánlattevők hangneme megváltozott. – Ha ők nem folynak bele a cégünkbe, akkor nem tudnak megvédeni a NAV vizsgálatoktól – meséli. Ami az ellene felhozott vádakat illeti, az állítja, húsz éven át élt hónapról hónapra, hogy mindenkit ki tudjanak fizetni időben, az ügyészség viszont olyan mértékű csalással gyanúsította meg, amely az nem következik az életviteléből. – Nincs luxusházam, nem találtak nálam kötegekben álló pénzt vagy luxusautókat” – hívja fel a figyelmet...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.