HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Zoltán
2018.03.12.
„A nyelvkurzus mellett bejártam az Oului egyetemre Kulturális Antropológia órákat hallgatni a nyitott egyetem program keretén belül. Egy ismerősöm által meghívást kaptam Rovaniemibe az első három hét után, ami nagyon meglepett, mivel gyerekkorom óta vágytam oda menni.
Egy ajándékként éltem meg a kezdeti szenvedések és honvágy közepette. A Lappföld fővárosaként elnevezett Rovaniemi a sarkkörön helyezkedik el, ezért a Mikulás, Joulupukki székhelyét turisztikai megfontolásból is, ide helyezték.
Ez nem a lakhelye, hanem a munkahelye, ahonnan manóival rendeléseket vesz fel a Postáján keresztül, illetve ajándékokat küld. A dolgozószobájában lehet vele találkozni egy fénykép készítésének az erejéig. A látogatásomkor beszélgettem is vele, és kiderült imádja Magyarországot, a gyulai kolbászt, a pálinkát és a Balatont.
Nagy élmény volt először átlépni az északi sarkkört, egy mérföldkő volt az életemben. A sarkkör neve finnül Napapiiri, vagyis köldök kör. Ez egy kiváló turistacsalogató bizniszközpont, utóbbi időben főleg ázsiai ügyfelekre koncentrál, akik érkeznek is ezrével.
A rovaniemi látogatásomnál a házigazdám a helyi Üdvhadsereg volt, és teológusként meghívtak, hogy prédikáljak is az Istentiszteletükön. Ez egy hosszútávú barátság kezdete volt Lappfölddel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.