Szerző: Mater Dolorosa
208.03.08.
Mostanában sokat betegeskedem, ezért rendszeres látogatója lettem a körzeti és szakorvosi rendelőknek. Számos érdekes tapasztalatra tettem szert. Ebből levontam néhány olyan következtetést, amellyel kicsit – talán – javítható lenne az egészségügy működése és még pénzbe sem kerül. Ezeket szeretném most megosztani az olvasókkal.
„Sikítós” beíró helyett
– Több beteget lehetne ellátni, ha a rendelési idő kezdetén már ott lenne az orvos, és nem fél/háromnegyed vagy egy órával később érkezne meg. Persze, tudom én, hogy az orvosok többségének nem egy munkahelye van, meg amúgy is kevesen vannak, de meg lehetne próbálni.
– A recepción ( betegfelvételi irodán, betegirányítóban ) olyanokat kellene alkalmazni, akik nem egy ujjal, percenként egy betűs leütési sebességgel kezelik a számítógépet.
Az ismert Kaza László-dal nyomán
– A kedves beteg úgy állna be a recepciós sorba, hogy legalább akkor előkészítené a szükséges papírokat és nem közvetlenül az ablaknál kezdené előadni Kazal László örökbecsű nótája alapján a „Erre a nő elővette a nagy kézi táskáját, / Egy rántással szétrántotta táskáján a cipzárját. / Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette, / A táskán a cipzárat összehúzta és letette. / Azután a kis erszényen húzta szét a cipzárat…” jellegű produkciót (a teljes dal itt található).
– Mielőtt a recepció sorába beállna a beteg, ellenőrizné előjegyzésének időpontját, hogy az az orvos rendel-e, akihez ő tartozik.
– A recepciósnak nem adná elő tünetei teljes listáját, családi gondjait, aktuális gondolatait és a bejelentkezés után nem szaladgálna negyed óránként vissza soron kívül, hogy megkérdezze, mennyit kell még várnia.
– Bizonyára több beteg férne bele a rendelési időbe, ha egy-egy vizsgálat után nem tartanának hosszabb szüneteket, kávézás/telefonálás vagy bármi ürügyén. (Erről jut eszembe: nem biztos, hogy az a legjobb, ha a kedves beteg rendelési időben érdeklődik telefonon arról, hogy jól emlékszik-e a gyógyszerek szedésére; nem így mesélné el, hogy mióta használja őket, milyen tüneteket, mellékhatásokat észlel magán; nem adna részletes leírást közérzetéről, állapotáról.)...
– A kedves beteg úgy állna be a recepciós sorba, hogy legalább akkor előkészítené a szükséges papírokat és nem közvetlenül az ablaknál kezdené előadni Kazal László örökbecsű nótája alapján a „Erre a nő elővette a nagy kézi táskáját, / Egy rántással szétrántotta táskáján a cipzárját. / Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette, / A táskán a cipzárat összehúzta és letette. / Azután a kis erszényen húzta szét a cipzárat…” jellegű produkciót (a teljes dal itt található).
– Mielőtt a recepció sorába beállna a beteg, ellenőrizné előjegyzésének időpontját, hogy az az orvos rendel-e, akihez ő tartozik.
– A recepciósnak nem adná elő tünetei teljes listáját, családi gondjait, aktuális gondolatait és a bejelentkezés után nem szaladgálna negyed óránként vissza soron kívül, hogy megkérdezze, mennyit kell még várnia.
– Bizonyára több beteg férne bele a rendelési időbe, ha egy-egy vizsgálat után nem tartanának hosszabb szüneteket, kávézás/telefonálás vagy bármi ürügyén. (Erről jut eszembe: nem biztos, hogy az a legjobb, ha a kedves beteg rendelési időben érdeklődik telefonon arról, hogy jól emlékszik-e a gyógyszerek szedésére; nem így mesélné el, hogy mióta használja őket, milyen tüneteket, mellékhatásokat észlel magán; nem adna részletes leírást közérzetéről, állapotáról.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.