AZ ALKOTMÁNYOSSÁG HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS A VÁLASZTÁSOKRÓL - VITAIRAT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MIKLÓSI ZOLTÁN
2018.03.14.

A NER mára kiépült rendszere pontosabban jellemezhető az autokrácia fogalmaival, mint a liberális demokráciáéval: a kompetitív vagy választói autokráciaként ismert rezsimekhez áll a legközelebb. Ezekben a rendszerekben joggal merül fel a kérdés, hogy a rendszerrel szemben kritikus, azt megváltoztatni törekvő politikai szereplők miként viszonyuljanak az autokratikus választásokhoz és a bennük rejlő lehetőségekhez és kockázatokhoz.

Igazolható-e vagy elvárható-e, hogy az ellenzéki pártok részvételükkel ne tartsák fenn a demokratikus választások hamis látszatát?

Kérhetnek és kaphatnak felhatalmazást a pártok a választásokon az alkotmányozásra?

Alkotmányozás és választások a liberális demokráciában

A demokrácia a közéleti publicisztikákban népszerű (minimalista) elmélete szerint a kompetitív, többé-kevésbé szabad választások rendszeres megtartása egy politikai rendszer demokratikus voltának egyetlen szükséges és egyben elégséges feltétele. S bár ez nem következik logikailag az előbbi állításból, többnyire beleértik azt is, hogy a szabad választásokon szerzett politikai felhatalmazásnak elvben nincsenek tartalmi korlátai. A választás a legitimitás kizárólagos forrása, és a felhatalmazás mindenre kiterjed, beleértve az állampolgári közösséget létrehozó alkotmány tetszőleges tartalmú megváltoztatását is. A választásokon versengő pártok, ha úgy látják jónak, szakpolitikai programjaik mellett alkotmányozásra is kérhetnek – és kaphatnak – felhatalmazást.

Ezt a minimalista elméletet az alkotmányjog és a politikaelmélet művelői­nek a többsége elveti. Nem vitatva, hogy a szabad választások intézményének a jelentősége a politikai rendszer demokratikus legitimitásának a szempontjából alapvető, általában úgy gondolják, hogy ez a szerep a demokratikus rendszeren belüli jól körvonalazható területre korlátozott, és legitimáló ereje kölcsönös függésben áll a rendszer több más elemével. A rendszer legitimitását az egyéni polgári és politikai jogok és szabadságok teljességének megfelelő szintű érvényesülése, valamint az ezeket garantáló intézmények létezése és kielégítő működése adja. Ezen belül a szabad választások elsődleges jelentősége az, hogy a közösségi döntéshozásnak irányt és célokat adjon, és biztosítsa a közhatalmi tisztségek egy bizonyos körének békés és rendezett, az állampolgári egyenlőség ideáljával összhangban álló betöltési rendjét. Ez az ideál rögzíti, hogy a társadalom egyetlen tagja sem magasabb vagy alacsonyabb rendű pusztán születésénél fogva, mint bárki más, és ezért kizárja – például – a közhatalmi tisztségek betöltésének dinasztikus és egyéb gyakorlatait. Hasonló jelentőségű, hogy a szabad és méltányos választások biztosíthatják a politikai számonkérhetőség követelményét: a közhatalmat gyakorlóknak időről időre felelniük kell a választók, a polgárok összessége előtt a kormányzás minőségéért, kitűzött kormányzati céljaik és választási ígéreteik teljesüléséért és így tovább. Rövidebben, a választások az alkotmányos kereteken belüli kormányzati hatalomgyakorlásra adnak felhatalmazást, nem pedig a keretek alapvető megváltoztatására, és egyúttal fontos politikai ösztönzőt adnak a közérdeket szem előtt tartó hatalomgyakorlásra. A választási eljárás legitimitása maga is az alkotmányos rend érvényesüléséből fakad, nem pedig fordítva. Legitim alkotmányos rend hiányában a választási eljárás legitim volta is kérdéses.

Érdekes, de korlátozott jelentőségű probléma, hogy egy összességében legitim alkotmányos rendszer is kerülhet alkotmányos válságba, és ilyenkor jogosan merül fel az alkotmányozás igénye. (Talán erre lehet példa a negyedik Francia Köztársaság esete.) Ezekben a helyzetekben külön választ igényel, hogy a normálisan a kormányzati felhatalmazást szolgáló választások milyen részleges szerepet játszhatnak az alkotmányreformban. Ezek azonban kivételes helyzetek...

ITT OLVASHATÓ