Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.03.02.
A téli olimpián is megnéztem mindent, amit lehetett, köztük megnéztem volna a nők 30 kilométeres versenyét is, ha nem egy és negyedórás késéssel kezdték volna a közvetítést (azaz körülbelül tíz perc volt a végéig). Így arra kellett hagyatkoznom, hogy a riporter elmesélte, mi történt egy Stadlober nevű osztrák lánnyal. Mondom, látni nem lehetett, de így is elég szomorúan hangzott: szegény eltévedt, így a második helyről visszaesett a nyolcadikra, végül kilencedik lett. Aztán egy éjjel 3-kor(!) kezdődő ismétlésben végre láthattam, mi történt. Stadlober a második helyen síelt (az első Marit Björgen behozhatatlan előnnyel vezetett), kezdett eltávolodni a mögötte menő két finntől. Aztán jött egy elágazás, nem tudom - mert a közvetítésből nem derült ki -, miért volt az ott, Stadlober elkanyarodott a balra vezető csapáson.
Most jön a lényeg. Mögötte 3-4 méterrel a Pärmäkoski nevű finn, ő mögötte nem sokkal a másik finn. Mindketten befordultak jobbra, a helyes irányba. A pálya enyhén lejtett, nem lett volna különösebben megerőltető szólni, hogy ne arra, jobbra. Egy sportember (nem tudom, a tisztességest, az emberit miért hívják sportszerűnek, de most hagyjuk a fogalom értelmezést), azaz egy magára valamit adó síelő még le is lassított volna, hogy megvárja, amíg Teresa visszajön és eltávolodik annyira, amennyivel az eltévedése előtt vezetett. Mindjárt mondom, miért a keresztnevét írtam ide az osztrák lánynak, csak előbb teszek egy kis kitérőt.
Évekig néztem a bicikliversenyeket is, már régen nem nézem, megundorodtam a sportágat körülvevő népségtől. Volt ott egy Armstrong nevezetű, minden szempontból kiemelkedő képességű kerékpáros, az egyik a kevesek közül, aki belebukott a doppingolásba. Mint tudjuk, az úgynevezett élsportban kétféle versenyző van, az egyik, akit lebuktattak dopping miatt, a másik, akit még nem. Olyan, aki nem doppingol, nincs, a biciklisták között különösen lehetetlen feljutni a legjobbak közé, a kérdés csak az, a kokszolásnak melyik változatát használják. Armstrong hétszer nyerte meg a Tour de France-t, nem nagyon volt olyan sem a sportolók, sem a vezérkar körében, aki ne gyűlölte volna - ez szinte természetes, nem csak magyar tulajdonság a kiváló meggyilkolásának vágya. Az örök második, a korábbi NDK-ban államilag felpumpált kokszbajnok Jan Ullrich az egyik Touron hatalmasat bukott, hármasszaltóval zuhant bele egy bokros szakadékba. A mögötte messziről érkező Armstrong látta a balesetet, a lendület még néhány métert tovább vitte, ott lefékezett, visszafordult, letette a biciklijét, addigra Ullrich már mászott elő a csalitosból. Armstrong megtapogatta, kérdezte, jól van-e, megvárta, amíg Ullrich visszaül a biciklijére, azt is megvárta, amíg annyira eltávolodik tőle, amennyire a bukás előtt vezetett, aztán ő is felült, ment tovább. Végül egy hegyi szakaszon elköszönt, valamivel több, mint egy perccel végzett Ullrich előtt. A "bizottság" addig erőlködött, amíg sikerült Armstrongra rábizonyítani a doppingot, megfosztották minden addigi győzelmétől. Érdekesnek találom, hogy senki nem ugrott előbbre, azaz nem lett másik győztes, sem (az addig néhányszor már eltiltott) Ullrich, sem az utána következő többi, ami azért a "bizottságtól" eléggé nyílt beismerésnek tekinthető, miszerint persze a többiek is doppingolnak (mindenkinek volt korábban "ügye"), de egyik sem olyan kiváló, ennélfogva nem olyan gyűlöletes, mint Armstrong (akinek a rákellenes alapítványa azóta is működik, és az egyéb jótékonysági tevékenységeivel sem hagyott fel, különben egyedüliként a kerékpársportban). Úgyhogy 1999. és 2005. között az áll az eredménylistán az első helyezett neve helyett, hogy "érvénytelenítve". Jó, mi?
Na vissza a sífutáshoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.