"A PÁRKAPCSOLATI ERŐSZAK AZ EGÉSZ TÁRSADALMAT ÉRINTŐ PROBLÉMA" - INTERJÚ JORGEN LORENTZENNEL

MÉRCE
Szerző: GRIUK ZSUZSA
2018.03.20.

A nők elleni erőszak nem a családok magánügye, és nem is a nők személyes problémája. Erről tartott élvezetes előadást Jørgen Lorentzen a Szegeden megrendezett Törékeny című szakmai konferencián. A téma nemzetközileg elismert norvég kutatójával a férfiakról és az erőszakról beszélgettünk.

Mérce: A nők elleni erőszak nem újkeletű dolog, mégis csak az elmúlt fél évben váltak nyilvánossá korábban elhallgatott történetek. Mi lehet az oka annak, hogy ekkora hallgatás övezi a témát?

Jørgen Lorentzen: Először is, a társadalom hagyományosan nem foglalkozik az erőszakkal. Az emberek egyszerűen nem veszik komolyan a bántalmazást. Nagyon sok olyan emberrel és intézménnyel találkozom, akik a férfiakra mint passzív elszenvedőkre tekintenek: nem tehetnek róla, ha erőszakosak, nem tudnak rajta változtatni. Társadalmi szinten nagyon keveset foglalkozunk a férfiakkal és az ő problémáikkal.

Másrészt az erőszaknak nagyon erős a pszichológiai háttere. A lelki nehézségek nagy szerepet játszanak például az amerikai iskolai lövöldözésekben, de a terrorizmusban is. Ennek ellenére a férfiak lelki támogatása nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. A társadalom nem veszi komolyan, hogy a férfiak milyen lelki terheknek vannak kitéve, és ennek megfelelően a célzott pszichológiai segítségnyújtást sem. Pedig a kutatásokból egyértelműen tudjuk, hogy az erőszakot elkövető férfiaknak a nagy része gyerekkorában vagy fiatalkorában maga is bántalmazott volt, egészen különböző módokon. Lehet, hogy az apjuk vagy az anyjuk verte őket, vagy lelki bántalmazást kellett elszenvedniük. Az is lehet, hogy szemtanúi voltak annak, hogy az apa bántalmazza az anyát, ami szintúgy traumatizáló hatású. És ezek a gyerekek a bántalmazásból fakadóan sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek, ezért könnyebben válnak az iskolai zaklatások célpontjává.
Tehát ha megnézzük, hogy miért történik erőszak és bántalmazás, akkor azt látjuk, hogy minden egyes erőszakos cselekedetnek története van, mégpedig erőszakos története.

M: Tehát az erőszakprevenciót kisgyerekkorban kellene elkezdeni?

J.L.: Mindenképpen, ez nagyon fontos lenne. És többek között ezért is olyan fontos, hogy mindenféle gyerekek ellen irányuló erőszakot idejekorán megállítsunk. Nagyon sokszor a szülő azzal legitimálja a gyermekbántalmazást, hogy meg kell ütni a gyereket, különben rosszul fog viselkedni.

M: Lehet-e egyáltalán külön-külön kezelni a különböző csoportok (gyerekek, nők, idősek) ellen irányuló erőszakot?

J.L.: Nem hinném. Ezek mind annyira összefonódnak, hogy szerintem nincs értelme elválasztani őket. Mert az erőszak erőszakot szül. Ha az erőszak valahol bemegy, akkor valahol ki is fog jönni. Ez így működik. Ha én téged megütlek, akkor te is erőszakosan fogsz viselkedni akár másokkal, akár saját magaddal. Ezt is nagyon sokszor látjuk, hogy azok a nők, akik hosszú ideje bántalmazás áldozatai, előbb-utóbb öndestruktív módon kezdenek viselkedni.

M: A bántalmazók sokszor mondják, hogy szeretik az áldozatot.

J.L.: Igen, és ez kívülről nézve nagyon ellentmondásosnak tűnik. De a bántalmazók számára ez nem ellentmondás:

szerintük a fizikai vagy a lelki bántalmazással a nő segítségére vannak, szívességet tesznek neki. Abban segítik, hogy megfelelően viselkedjen. A bántalmazást a gondoskodás egy formájának tekintik.

Ez nagyon bizarr, de fontos megérteni, hogy hogyan működik a párkapcsolati erőszak...

ITT OLVASHATÓ