Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2018.03.02.
Lengyel-migráns két jóbarát?
Az összefoglaló rácáfolni látszik, hogy lengyel „jóbarátaink” a magyarokhoz hasonlóan ellenségesek lennének az országukba érkezőkkel. Pedig ez a feltélezés világszerte olyan általánosnak bizonyult, hogy az Európai Bizottság tavaly Magyarország és Csehország mellett a lengyelek hivatalos elmarasztalását is kilátásba helyzete idegenellenesség-ügyben. A magyarok és a csehek viszont az elvárásoknak megfelelően vizsgáztak. A nem várt lengyel adatokra az lehet a kézenfekvő magyarázat – állítja Mikolaj Pawlak, a Varsói Egyetem kutatásvezetője –, hogy Magyarországon nagyjából másfél évvel korábban elkezdődött a politikailag szervezett gyülöletkeltő kampány.
A politikai hangulatkeltés pontos hatása a tanulmányból mégsem derül ki egyértelműen, a migrációt övező médiacirkusz ugyanis Magyarországon olyan erős – így a tanulmányukat a FES március 2-i minikonferenciáján ismertető szerzők, hogy annak torzító hatása miatt a politikai befolyás mértékét nem is lehetett a többi országban tapasztalhatóval összevetni. Az óriásplakátokon népszerűsített idegenellenességet a sorosozás mindenesetre feltehetően még tovább szította azóta, hogy a kutatás alapjául szolgáló 2015-ös adatokat begyűjtötték – mondta a pódiumbeszélgetésen Simonovits Bori, a Tárki Társadalomkutató Intézet munkatársa. Saját kutatásuk alapján a magyarok körében jellemző vélekedés szerint „vannak romáink, nincs szükségünk migránsokra”. Sokan firtatják azt is előszeretettel, hogy „mi közünk van egyáltalán a közel-keleti háborúhoz”.
A szegénység gyanakvást szül
A közösség általános kollektív egészsége és jólléte, az adott országban tapasztalható korrupció mértéke jelzi előre a legbiztosabban az idegengyűlölet mértékét egy társadalomban – összegzi írásuk legfontosabb tanulságait Ságvári Bence. Ahol nagyobb a politikai és gazdasági döntéshozókkal szemben táplált bizalom, magasabb az iskolázottsági szint, multikulturális közegben élik mindennapjaikat az emberek, nagyobb a közbiztonság, ott nagyobb az elfogadási hajlandóság is. A skandináv országok mellett például Németországban ez a jellemző, akadnak azonban anomáliák is. Ausztriában a jólét ellenére is indokolatlanul nagy a félelem.
A bevándorlásellenesség mértékének a meghatározása egyébként trükkös feladat. Az egyik legegyszerűbb megközelítésben arra kérik az embereket, hogy egy tízes skálán jelöljék, mennyire fogadnának el más kulturális, etnikai vagy vallási hátterű embereket a barátjukként, házastársukként, szomszédjukként vagy főnökükként. A válaszokból elméletileg kiderül a távolságtartás mértéke. A volt kommunista országok lakói hajlamosak idegenkedni attól, hogy egy máshonnan érkezett emberrel kössék össze az életüket, a színesebb összetételű társadalmakban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Németországban és a skandináv országokban ez a legtöbb embernek a saját bevallása szerint a legkisebb mértékben sem okozna gondot.
Más kérdés, hogy az efféle kérdésekből rendszerint nem derül ki, hogy a válaszadók egységesen ellenségesek-e mindenkivel szemben, vagy csak egy-egy csoportot hajlamosak kipécézni maguknak. Emiatt a European Social Survey adataiból dolgozó magyar kutatópáros azt is igyekezett kihámozni az adatsorokból, hogy vannak-e a potenciális bevándorlóknak olyan paraméterei, amelyek esetleg csökkenthetik vagy növelhetik az elutasítás mértékét. Értékelésük során külön vizsgálták, hogy az egyes országok válaszadói hajlandóak lennének-e a bevándorlókkal szemben tanúsított szigort azok képzettsége, nyelvtudása, szaktudása vagy asszimilációra való hajlandósága szerint súlyozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.